Érdekes képek, videók a villamossággal, villanyszereléssel kapcsolatban

Indította nova, 2010. november 28., 08:58:20 DÉLELŐTT

Előző téma - Következő téma

Marton

Urak! Ennyi horrorfotó után szerintem mindannyiunknak lidérces, robbanó kapcsolószekrényes álmai lesznek, úgyhogy úgy gondoltam, felteszek valami szép, harmóniát sugárzó, de azért a szakmába vágó képkollekciót.


Kedves Gyúrma Úr!

A széprõl azért nekem más elképzelésem van.

Szelei


Itt is a hanyag kidolgozás észlelhetõ. Fõleg ami látszik. A belsõ kötésekrõl nem tudok véleményt mondani, remélem jobb mint a kinti munka.


Én azért legalább arra figyeltem volna, hogy ne legyen kábel keresztezés ilyen kis szakaszon. Inkább az elosztószekrényben (ahol nem látszik) kötöttem volna keresztbe.

Tisztelettel Szelei

Gyurmaúr(fi-relé)

Kedves Kollégák!
Elõször is, tisztelettel köszöntöm Marton kollégát, már vártam, hogy végre ezen a fórumon is tiszteletét teszi, s híven régi "jó" hagyományaihoz, itt is kritizál. Azt azért tudni illik, hogy az egy szivattyúgépház, nem pedig egy elõkelõ üzlet, vagy kastély díszterme, s mint ilyennél elsõsorban a funkcionalitás a lényeg, illetve a BIZTONSÁG, hisz ez egy extrém nedves (sokszor még a plafonról is csepeg a víz, a pára), azontúl egy gyakran freccsenõ vizes kõrnyezet, tehát itt az IP65-ös védettség talán fontosabb, mint az esztétikum. Mellesleg a gépházban látható összes -beleértve a vízes szerelvényeket is- jómagam készítettem, immár 4 éve és azóta is kifogástalanúl mûködik, tehát így tessék fikázni. Az egyébként érdekes ebben az országban, hogy ha valaki csinál egy mûködõ rendszert és azt felvállalja úgy, hogy közzétesz róla fotókat pl itt, akkor tutira lesz  az a bizonyos "2 öregember a Muppet Show-ból",aki csak a negatív impulzust fogja nyomatni! Gratulálok, wellcome on Hungary!!!
Szelei kolléga, miféle kábelkeresztezést lát a képen, mert én nem látom, ugyanis minden kábel csak az elosztóban van kötve, ha esetleg veszi a fáradságot és jól megnézi a képet!  :'(

nova

Idézetet írta: Safety Dátum 2011. augusztus 12., 08:36:47 DÉLELŐTT
Idézetet írta: Fecó Dátum 2011. augusztus 11., 21:43:05 DÉLUTÁN
Aki még bírja a feszültséget, azoknak.

Bár a kép nem túl jó minõség, egy 20 kV-os SF6 gázzal töltött kapcsolóberendezés kábelfejét láthatjuk a betekintõablakon keresztül, egy zseblámpával megvilágítva a kritikus pontot. Ugye látszik amire gondolok?


Lehet mégis jobb lenne ha kifejtenéd mire gondolsz, mert valóban rossz minõségû a kép. Hadd  tudjuk mi is mit kellene látni.

Hát a kép tényleg nem túl jó minõségû, de mintha a kábel érszigetelésébõl kilépõ kis szivárgóáramok ív formájában történõ megjelenését látnánk. De csak tippelek. :)

Hiszen nem létezik tökéletes szigetelõ anyag. :)

Üzenet összefûzve: 2011. augusztus 12., 16:25:52 DÉLUTÁN

Idézetet írta: Gyurmaúr(fi-relé) Dátum 2011. augusztus 12., 15:45:35 DÉLUTÁN
Kedves Kollégák!
Elõször is, tisztelettel köszöntöm Marton kollégát, már vártam, hogy végre ezen a fórumon is tiszteletét teszi, s híven régi "jó" hagyományaihoz, itt is kritizál. Azt azért tudni illik, hogy az egy szivattyúgépház, nem pedig egy elõkelõ üzlet, vagy kastély díszterme, s mint ilyennél elsõsorban a funkcionalitás a lényeg, illetve a BIZTONSÁG, hisz ez egy extrém nedves (sokszor még a plafonról is csepeg a víz, a pára), azontúl egy gyakran freccsenõ vizes kõrnyezet, tehát itt az IP65-ös védettség talán fontosabb, mint az esztétikum. Mellesleg a gépházban látható összes -beleértve a vízes szerelvényeket is- jómagam készítettem, immár 4 éve és azóta is kifogástalanúl mûködik, tehát így tessék fikázni. Az egyébként érdekes ebben az országban, hogy ha valaki csinál egy mûködõ rendszert és azt felvállalja úgy, hogy közzétesz róla fotókat pl itt, akkor tutira lesz  az a bizonyos "2 öregember a Muppet Show-ból",aki csak a negatív impulzust fogja nyomatni! Gratulálok, wellcome on Hungary!!!
Szelei kolléga, miféle kábelkeresztezést lát a képen, mert én nem látom, ugyanis minden kábel csak az elosztóban van kötve, ha esetleg veszi a fáradságot és jól megnézi a képet!  :'(


Hát urak a kritika sajnos ilyen kétélû dolog, én csak a nyugodt hangvételre tudom mindenkinek a figyelmét felhívni, hiszen ez elengedhetetlen követelménye a megfelelõ szakmai beszélgetések folytatásához. Legyünk toleránsak egymással. :)

Az esztétikai kialakítás és a villamos szabványoknak történõ megfelelés ezáltal szakszerû kialakítás, két különbözõ dolog. Viszont ha már szivattyú gépház, látom, hogy mûanyag csövek és fémszerkezetek vannak. A kép alján nem látszik teljesen, de az EPH rendszerbe is megtörtént a bekötés, legalábbis a kép alján látszik valamilyen zöld-sárga vezeték. Gondolom akkor minden különálló fém szerkezetet bekötöttél? Régen ezért volt jobb villamos szempontból, hogy mindenhol fém csöveket alkalmaztak.
Villanyszerelõ fórum szabályzat - Kezdő fórumozók figyelmébe! - Közlemények

Privát üzenet funkció nem szakmai kérdések megválaszolására van fenntartva!

Szelei

"Én azért legalább arra figyeltem volna, hogy ne legyen kábel keresztezés ilyen kis szakaszon. Inkább az elosztószekrényben (ahol nem látszik) kötöttem volna keresztbe."

Itt a 400 V.-os aljzat kábelét én utolsónak vezettem volna ki az elosztóból és ez sokat javított volna az esztétikán!

Fecó

Idézetet írta: Fecó Dátum 2011. augusztus 11., 21:43:05 DÉLUTÁN
Aki még bírja a feszültséget, azoknak:

Bár a kép nem túl jó minõség, egy 20 kV-os SF6 gázzal töltött kapcsolóberendezés kábelfejét láthatjuk a betekintõablakon keresztül, egy zseblámpával megvilágítva a kritikus pontot. Ugye látszik amire gondolok?

A képre kattintva kicsit jobban kivehetõ a dolog. A zseblámpa fényénél, két kis kék színû átívelés látható! Halk ciripelés miatt szúrtuk ki a dolgot, gyakorlatilag a készre szerelt kábelfej a burkolatán keresztül átível, még nem ment át zárlatba :)

Szelei

"Az egyébként érdekes ebben az országban, hogy ha valaki csinál egy mûködõ rendszert és azt felvállalja úgy, hogy közzétesz róla fotókat pl itt, akkor tutira lesz  az a bizonyos "2 öregember a Muppet Show-ból",aki csak a negatív impulzust fogja nyomatni! Gratulálok, wellcome on Hungary!!!"

Csak mutatóba egy két munkám!


Agrikonos elosztó Marokkóba készült, itt 20 évvel fiatalabban.

Agrikonos gabonasiló vezérlõpultja.

Ez is vezérlõpult hátúról.

Pult kezelõszerve alulról.

Delta Kft. Gép vezérlõ szekrény.

Egy lakás konyhája félkész.

Lakás konyha készen.

Fa megmunkáló gép vezérlõje.

Felújítás elõtt.

Felújítás után.

Itt nem csak a szerény hanem a hidraulika teljes szerelését is én végeztem.

Ige nekem ez a Muppet Show! Ilyen az amikor nemcsak a szakmája de a hobbija is a villanyszerelés, és nem csak szereti de ért is hozzá... Gondolom?!

Gyurmaúr(fi-relé)

" A kép alján nem látszik teljesen, de az EPH rendszerbe is megtörtént a bekötés, legalábbis a kép alján látszik valamilyen zöld-sárga vezeték. Gondolom akkor minden különálló fém szerkezetet bekötöttél? Régen ezért volt jobb villamos szempontból, hogy mindenhol fém csöveket alkalmaztak."
Köszi, nova, ott van "Tibibácsi pontos labdája", úgyvan,ahogy látod, a gépház mindegyik fémes cucca 6-os MKH vezetékkel van bekötve egyrészt a földelési hálózatba; Ld. fehér IDE elosztó, amely össze van kötve a gépház saját 2m hosszúságú földelõszondájával, hisz a gépházat kb 25m-es 5x4-es MBCU betápkábel köti össze a ház Fõelosztójával, tehát nemcsak a ennek a betápkábelnek a saját zöld-sárga erére van bízva a szerencse.
"Itt a 400 V.-os aljzat kábelét én utolsónak vezettem volna ki az elosztóból és ez sokat javított volna az esztétikán!" Kedves Szelei Kolléga, ez pontosan így történt; az ip. csatlakozó lett utolsóként bekötve, egy 5X2.5-ös MTK-val. S Te, mint rutinos, tapasztalt villanyász, tudod, hogy a hensel KV tipusú, gumimembrános elosztónak az alsó részén levõ kábelbevezetések között csak egy olyan méretû van, ahová a fentebbi méretû MTK belefér, ráadásúl a többi membránt -mint a képen is látható- a korábban bekötött kapcsolók és házt.dugalj MBCu kábelei foglalják el. Remélem, kielégítõ volt a válaszom?!
Természetesen, a kritikát igenis el kell tudnunk viselni, nem úgy ,mint "tisztelt" politikusaink, akiknek ez még most sem erõsségük, de inkább kérdezzünk, mintsem elsõ blikkre rávágjuk valamire, hogy "hûûû,de szaaar".
Ha ti láttátok volna, hogy ezen a birtokon milyen állapotok voltak -többek közt- villanyosságilag is, akkor garantáltan besírtatok volna. Többek közt, a teljesség igény(telenség)e nélkül: a 3x25A-es villanyóra után semmilyen mért fõelosztó nem volt, mostanit lásd a mellékelt fotón. Aztán, a gépházban a falból kibújó 5x2.5-ös MBAl kábel lazán egy gumantáblába érkezett, ahol össze volt kötve azzal az !5x1-es! MTK-val, mely a gépház feletti -azóta már elbontott- "fészerbe", az ott felszerelt DaFr 324-es csatlakozóba vitte a kakaót, mely akár lehetett 25A is, fázisonként, mindez egy 25m hosszú alu kábelen, hisz a villanyóra és a gépház most is ott van, ahol régen volt és -mint említettem- az óra alatti kismegszakítókon túlmenõen más biztosíték nem volt az épületben. "Természetesen", a lakóépületen belûli vezetékkavalkádról -volt ott szövött, MM-fal(alu), MCu, MTK, tehát "színes" volt a paletta- nem is beszélek. Én csak azon csodálkoztam,amikor 4 éve megláttam a helyszínt, hogy nem történt semmi "izgi" tüzijáték, sercegéses szikracsóva, stb.
Tehát, a fõelosztó, a gépházi IDE (azóta már normálisan feliratozva), illetve a villanyóraszekrény, ahol azért mind az utcáról beérkezõ méretlen, mind a mértfõvvezeték cserélve lett, illetve a bojler mért vezetéke is!



Üzenet összefûzve: 2011. augusztus 12., 18:24:14 DÉLUTÁN

Szelei Kolléga; õszinte elismerésem a kollekciója láttán! Ez már quality, bár azt azért megkérdezném, hogy a fa megmunkáló gép szkrényébe miért nem kerûltek ugyanolyan típusú kismegszakítók? Ettõl a "szépségfolttól" eltekintve le a kalappal!!! Ez valóban -jó értelembe vett- mániákus szakma szeretet!!! A sok mai szakmunkásképzõs nyeretlen 2 évesnek -akik a leg hightechebb cuccokkal abszolvált képzésük után egy nagy 0-át tudnak- meg kéne egyikünk-másikunk melóit mutatni, csak úgy educatív célzattal!
Üdv: Gyurmaúr(fi-relé), aki még csak 40-es  ;)

Szelei

Sajnos a szakboltok már anyagilag nem tudják vállalni az állandó nagy és széles választékot minõségi termékekbõl csak megrendelésre. Ez a szekrényt nekem 3 nap alatt készre kellet szerelnem ezalatt viszont nem tudták volna biztosítani az általam megszokott Merlingern kért típusát. Viszont a fõbiztosíték tudja az elvárt 12 KVA zárlati terhelést ezért nekem megfelelt, a mûködtetõ transzformátornak elég a AEG minõség 6 KVA-rel.

Viszont ez évben változott a színe mer arculatot váltottak, minõséget nem!!!

Idén töltöttem az 53. évemet, tehát tény, hogy öreg vagyok de remélem csak a szakmában ;)

nova

Idézetet írta: Szelei Dátum 2011. augusztus 12., 18:50:10 DÉLUTÁN
Viszont ez évben változott a színe mer arculatot váltottak, minõséget nem!!!

A merlin gerinre gondolsz gondolom ami zöld lett a narancssárga helyett :)

Amúgy jók ezek a képek sok már szinte múzeumi példa. Látszik a hosszú élettapasztalat :)

Villanyszerelõ fórum szabályzat - Kezdő fórumozók figyelmébe! - Közlemények

Privát üzenet funkció nem szakmai kérdések megválaszolására van fenntartva!