Hangfrekvenciás vezérlőkészülék bekötése

Indította rajki, 2013. december 23., 20:59:12 DÉLUTÁN

Előző téma - Következő téma

rajki

Üdv kollégák,

a következőben kérném a véleményeteket:

egyfázisú vezérelt mérés esetén a HF vevőnek méretlen, vagy mért tápot kell adni?
Történt egyszer ugyanis, hogy fővezeték-cserénél észleltem, hogy a mért-ről kapja a tápot, gondoltam oka van, úgy is hagytam. Tehát a kismegszakítót lekapcsolva elaludt a két LED rajta. Pár nap múlva jött a telefon a helyszínre kiszálló elektromosoktól, hogy kolléga Úr, méretlen táp kéne a HF vevőnek, mert így a HF vevő fogyasztását a felhasználó fizeti! Mondtam nekik no para, megyek átkötöm, csak azért hagytam úgy mert úgy volt eredetileg is. Kijavítottam, másodjára átvették.

Ez után rendszeresen méretlent adtam a HF vevőknek, át is vették mindenhol.

Múltkor a 18. kerületben hasonló sztori, mértre volt kötve! Háhá! - kurjantottam fel - majd átkötöttem méretlenre kétésfelessel. Egy hétre rá megyek vissza az ügyfélhez szerelvényezni, kérdezem tőle, rendben volt a plombálás? Erre mondja, hogy a két szerelő aki kiment valamit magyarázott, hogy nem jól van kötve, meg hogy nem az ő dolguk lenne, de kivételesen átkötik! Lenyomom a vezérelt mérő kismegszakítóját - elalszanak a LED-ek! Visszakötötték mértre!

Most akkor hogy a viharba' kell kötni?

Köszi a válaszokat és Kellemes Ünnepeket mindenkinek!

Novill

Hogy ez hogyan van szabályozva azt nem tudom. Ami biztos régen mindig a méretlenre kötötték. Felénk már jóval korábban sorra járták a házakat a szolgáltatói emberei és átkötötték a mért részre.

helcs

Attól, hogy a ledek elalszanak még lehet a méretlenen, csak (egyébként helyesen) a vezérelt mérés kismegszakítója után adott neki fázist. Én legutóbb már a mértre huzaloztam, nem érkezett kifogás.

Bence

Sziasztok segítséget kérnék a hf bekötéséről hogy hogyan kell mert tanácstalan vagyok. 2 napja kötöttem önálló ám 1 ez akkor müködött  pár órája hívták hogy éjszaka nem melegített e fel a vizet a bojlerben a választ illetve segítséget köszönöm . Az sem lenne baj ha tudnátok 1 rajzot is elémrakni hogy megjegyezem nagyon köszi előre a

980POWER

Nem merném kihangsúlyozni, hogy kell, de az e-on a méretlen oldalra köti, de a kismegszakító után. Végül is logikus, mert ha elé kötné nem igazán lenne védve a hálózat a vezérlő esetleges meghibásodásából adódó zárlattól, vagy a szakaszt veri ki vagy maga a vezérlő sérül meg mondjuk megolvadhat stb. Hangfrekvenciásat már nem tesznek fel, rádiófrekvenciás van helyette, bár még a központi vezérlőszálas is előfordul, de egyre kevesebb helyen.

d3ViLL

Okozhat bármilyen problémát ha a bojler vezérlője direktbe van kötve nem a kismegszakító elé? Mert nekem valószínűleg úgy van kialakítva, mivel ha lekapcsolom a fő kismegszakítókat attól a vevő jelez és üzemel is.