Földelt konnektor kialakítása régi falusi házban

Indította BlueFlame, 2019. október 16., 08:22:15 DÉLELŐTT

Előző téma - Következő téma

BlueFlame

Kedves Szakértők!

Egy olyan kérdésem lenne, ami bizonyára volt már téma - elnézést kérek az esetleges ismétlés miatt, de mivel minden probléma egyedi, azért talán mégis érdemes feltennem.

Egy nagyon régi (120 éves) falusi tömésfalú házban lakom. A vezetékhálózat is nagyon régi, talán fél évszázados is van már. Sok helyen még szövetszerű szigetelésű vezetékek vannak. Védőföld természetesen nincs behúzva a házba sehol. Fürdőszoba sincs, tehát e célból sem lett földelés kialakítva.

Szeretnék a házba legalább egy védőföldes konnektort, főleg az itt lévő számítógép miatt. Sajnos gyakran előfordul, hogy enyhén megráz a számítógép háza, de gyakran még a hangkábel jack dugójának vége is. Kétszer kellett alaplapot cserélni a gépben az elmúlt fél évben, nyilván összefügghet ezzel. Újabban az is előfordul, hogy a konnektorba dugott olvasólámpában állandóan kiég az izzó (gyakran az új izzó első bekapcsolásakor). Próbáltam egy másik lámpát oda vinni, de abban is kiégett. Jelenleg egy kompakt fénycsövet csavartam bele, az bírja...

Lehet, hogy itt két különböző problémáról lehet szó, és a felsorolt hibajelenségek nem a védőföld hiányából adódnak (hiszen sok évtizeden át nem volt ebből gond).
De ettől függetlenül szeretnék legalább egy földelt konnektort a szobába.

A gond az, hogy az anyagi lehetőségeim rendkívül szűkösek. Közmunkás vagyok, és bár tudom, hogy a legjobb megoldás egy szakember lenne, és az egész ház alapos átvizsgálása, ha kell, a vezetékhálózat teljes cseréje, szabályos földelés kialakítása, de erre a közeljövőben sajnos biztosan nem lesz lehetőségem. Nem azért, mert sajnálom rá a pénzt, hanem, mert egyszerűen nincs...

Sokfelé olvastam a házilag kivitelezhető földelésekről, földelőszondák alkalmazásáról. Csak attól tartok, hiába szerezném be a hozzávalókat, a szonda leveréséhez biztosan kevés lennék én egyedül.
Viszont az udvarban van egy használaton kívüli ásott kút, amiben mindig van valamennyi víz. Arra gondoltam, megfelelő megoldás lenne-e, ha egy vezetéket, a végére erősített nem korrodálódó fémdarabbal (lemez, vagy rúd) leengednék a kútba, és ezt a vezetéket vinném be az ablakon keresztül a szobába a konnektorhoz? Hiszen a kútban lévő talajvíz állandó összeköttetésben van a környék talajvizével, így a föld jelentős méretű nedves részével, a víz és a belógatott fémlemez közti érintkezés pedig tökéletes. Ezt a megoldást talán még én is tudnám kivitelezni.
Tudom, hogy ez nem szabályos, és nyilván - általam nem ismert okok miatt - nem is tökéletes, de nem a tökéletes megoldásra vágyom (ahhoz fel kellene újítani az egész ház rendszerét, anélkül úgysem lenne jó), hanem csak azt szeretném, hogy a jelenlegi állapotnál jobb legyen. Amolyan szükségmegoldást.

Köszönöm előre is a válaszokat, javaslatokat, segítséget!

Fecó

A földelt dugaszoló aljzat nem egyenlő a kútba lógatott vasdarabra bekötött vezetéknek az aljzat védőérintkezőjéhez való csatlakoztatással. Sokmindent lehet házilag csinálni, de egy ilyen öreg épületnél, ilyen komoly hiányosságnál, lehet több baj lesz mint haszon. Az érintésvédelem kialakításához szükség van az egész betápláló rendszer ismeretéhez, elosztótábla kiépítettségéhez a megfelelő eszközök kiválasztása miatt. Ha te megcsinálsz mindent, az tök jó, de menjen ki egy villanyszerelő, nézze meg, és mondja meg mit csinálj. Majd ha kész, ellenőrízze le. Emberéletnél nincs komprumisszum...

Tapatalkkal küldve az én HTC U11 eszközömről


BlueFlame

Köszönöm a választ!
Igen, tudom, hogy egy villanyszerelőnek kellene látnia, és azt is, hogy a kútba lógatott fémdarab egyáltalán nem szabályos földelés. Természetesen azon leszek, hogy egyszer szakszerűen meg legyen csinálva, és mielőbb konzultáljak a helyszínen szakemberrel.  De erre legközelebb jövőre lesz talán lehetőség. Ezt a telet ki kell húzni valahogy, ideiglenesen.
Tulajdonképpen mi a baj a kút ilyen felhasználásával? Nem működne a földelés?

istvan01

"Tulajdonképpen mi a baj a kút ilyen felhasználásával? Nem működne a földelés?"

A szabad vízbe lógatott akármilyen vas korróziója, kivéve ha az éppen saválló rozsdamenetes anyagból van.
Ez a korrózió a vízfelszíne közelében a legintenzívebb, a vízszint is mozog, víz felett állandó a pára. Márpedig ennek a földelőnek 40-50évig kéne működni.
Én mint amatőr villanyász (saját részre pár dolgot megcsinálok) könnyedén lenyomtam magamnak ház körül 10-nél több 20mm-es 3m-es horganyzott szondát villám földeléshez. Ásni hozzá 80-90cm mély gödröt, 5kg-os kalapács és lemegy 30-40perc alatt 3,5m mélyre, még csak izomláz sem lesz tőle. Persze ha sziklás a talaj, ahhoz gép kell.
A szabályos védővezeték kialakítás egyik feltétele a helyi földelő, a másik az áramérőszekrényben a mért oldalon nulla és védő vezető szétválasztás. Ezután már csak az AVK, kismegszakítók, vezetékek a falban, biztonságos kötések. Ehhez tényleg szakember kell, itt nem szabad tévedni.

Fecó

A közcélú villamos hálózat, amire a házad rácsatlakozik, nagyon valószínű hogy  TN rendszerű. TN rendszerű hálózat esetén nem üzemelhetsz TT rendszerben. Nem csak földelést kell csinálni, hanem a TN rendszer szabályainak megfelelően kialakítani az érintésvédelmet, ha csak egy dugaljnál akarod ezt az egészet, akkor is. A földelés anyaga vagy tüzihorganyzott acél, esetleg galvanikusan bevont acél, esetleg rézbevonatú acél, vagy vörösréz, netalán saválló acél lehet. Ezeket nem lehet "házilag" legyártani. Jelen állás szerint ezt kell "leverni/elásni" a ház becsatlakozási pontjának közelében, megfelelő mélységben, hogy elérhető legyen a 10 Ohm földelési ellenállás. De nyilván ha kiderülne valamilyen oknál fogva, hogy mégis létesült annak idején földelésed, akkor annak megfelelő lehet egy erős falvastagságú acélcső, köracél, idomacél, (vastag betonvas), mondjuk ráhegesztve egy 10-es anyag, amit annak idején bitumennel le is kezeltek a hegesztésnél, és amit a falba felhajlítva egy kötődobozba felvezettek, és összekötötték egy erre megfelelő kötőelemmel 10-es rézvezetékkel, ami zöld/sárga színű. Ezt a rézvezetéket pedig elvezették az elosztótáblába, és egy csomópontban összekötötték volna a mérőtől jövő PEN vezetékkel. És ebből a PEN csomópontból már mehet külön a nullavezetőd a dugaljhoz kékkel, és zöld/sárgával a földelésed. Lehet ez így történt régen, de keress egy szerelőt, a dolog "gyenge pontja" a mérőhely, a becsatlakozó méretlen és mért fővezeték anyaga, keresztmetszete, állapota...

BlueFlame

Köszönöm a válaszokat!
Tehát úgy tűnik, semmiképpen sem lehet megkerülni a ház elavult hálózatának alapos felújítását. Nem tudom, ez milyen költségekkel jár, de feltételezem, hogy rengeteg munka, a fél házat szét kell vésni-fúrni, és a költsége akár százezres nagyságrendű is lehet. Ez sajnos nem fog menni...
Abban reménykedtem, hogy van valami nagyon olcsón és egyszerűen kivitelezhető ideiglenes módszer. Nem kell, hogy 40-50 évig kitartson, nagyon valószínű, hogy azt már úgysem érném meg. A házat meg úgyis vagy eldózerolják, vagy magára hagyják majd utána.
Nem tökéletes, csak ideiglenes megoldást akartam, hogy ne rázzon a számítógép háza, vagy a jack dugó; illetve ne kelljen pár havonta alaplapot, vagy tápegységet cserélni.
Tényleg nem létezik köztes megoldás sem? Ami ugyan nem tökéletes, de valamit enyhít a problémán?
Ma már egy számítógép beszerzése nem luxus, némi szerencsével akár ingyen is lehet kapni hivatalokból vagy ismerősöktől leselejtezett gépeket, viszont egy komplett elektromos hálózat felújításának költségeit nem mindenki tudja előteremteni. Sokaknak meg nincs is rá lehetőségük (pl. régi társasházban lakók).
Számukra nincs semmi megoldás?

istvan01

Ha csak a számítógép a félteni való, a konyhában, mosdó-fürdőben valami villamos készülék csípne és életed nem bánja(?), akkor egy használt laptop beszerzésével olcsóbban kijössz. Laptopok dugasz tápja általában védővezetős (schuko dugvillás), de a készülék felé már kettős szigetelésű/törpe feszültségű. Ellenben ha rácsatlakozol pl külső kis aktív hangszórós erősítőt, ami nem kettős szigetelésű, akkor elveszhet a kettős szigetelés biztonsága.

Simon Endre

Már nehogy ez legyen a megoldás és a döntő érv.
/Laptoppal a fürdőkádban/ 2013. Március 12.
A minimum egy 30mA-es ÁVK és egy legfeljebb 30 ohmos földelés akár TT rendszerben, no meg minden  fémtestű fogyasztó csatlakoztatva a (létesítendő) védővezetőre.
A témába bevont asztali PC nem félteni való hanem félelmet keltő !

Fecó

Első lépésnek telepíteni egy földelést, és legalább az elosztótábláig, ha nem is szabványosítani, de azért "kijavítani" a dolgokat, és mondjuk azt az egy aljzatot normálisan kiépíteni talán azért nem több százezer forint. Dolgoztam én is úgy, hogy megértettem és elfogadtam hogy a megrendelő nehéz anyagi helyzetben van. Kimentem, átbeszéltük, Ő kiásta letelepítette, kivéste, átfúrta, begipszelte, felfúrta. Én csak kötöttem, és kértem egy igen méltányos árat. Szándékosan célozgattam rá, hogy minek kellene megfelelni ha régi telepítésű a földelés, mert az a minimum. Azért beláthatjuk, ha van egy autóm, amire nincs műszaki vizsga, és a fék sem működik, nem fog tudni az autószerelőm olyat csinálni amitől mindketten nyugodtan alszunk. Vágjuk ki a doblemezt, és meg felveszek egy vastag talpú cipőt és majd lábbal fékezem a kereket? Az érintésvédelem tekintetében "ideiglenes" dolog nem nagyon létezik. Lehet nehéz lesz egyszerre kifizetni még azt a 40-50 ezer forintot is, megértem. De akkor apránként 1-2-3 hónap alatt. A ház sem 1 év alatt lett elavult, sok-sok évtized kellett hozzá hogy ennyire senki sem foglalkozzon vele. Nem az a baj, hogy csíp a számítógép, hanem ha átmegy testzárlatba valami hiba okán, akkor emberéletek kerülnek veszélybe. Az érintésvédelem nem a komfortérzetről szól, feltétlen vegyük komolyan. Az írásodból ítélve Te/Ön egy értelmes és intelligens embernek tűnsz. Higgy nekünk, apránként gyűjtögess rá, és próbálj keresni valakit, aki szakmabeli és segítőkész (tudom, ilyen sem biztos hogy sok van).

nyaki

"...apránként gyűjtögess rá,..." ::)
...és amíg nincs meg a rávaló, addig rázza a delej? ;)