Hibajavítás

Indította petike199600, 2013. szeptember 17., 16:35:21 DÉLUTÁN

Előző téma - Következő téma

petike199600

Sziasztok!
Ebben a témában úgy általánosságban szeretnék tapasztalatokat valamint ötleteket gyűjteni hibajavításokból.
Olyan hibajavításokra lennék kíváncsi leginkább ahol nem ti voltatok a kivitelezők hanem titeket hívtak hogy javítsátok ki a hibát.
Azért ez érdekelne mert egy olyan házon sokkal könnyebb hibát keresni és javítani amit ti csináltatok mert vagy le van dokumentálva ami megvan vagy pedig emlékszel rá. Például régi házaknál is sokkal rosszabb hibát keresni mert itt még rosszabbik esetben a színjelölések sem jók. Milyen tanácsaitok vannak egy tanulónak ebben a témában.
Kérlek titeket ezt osszátok meg velem!
Köszönöm szépen!

nyaki

Üdv!
A hibajavítás az egy külön állatfaj. Az vagy zsigerből sikerül, vagy nem. Minden eset más, még a saját készítés hibajavítása is. Erre a feladatra úgymond születni kell, de ami biztos, hogy nagyon sok tapasztalat és felkészültebb szakmai észjárás kell hozzá, mint ahogyan látod a ÁVK-s problémádnál is. Fejben kell mindent ismerni, összerakni, elemezni, a működéstől kezdve az anyagismeretig szinte mindent, mert csak így lesz sikeres.

szmihaly

Szia!

Teljesen egyetértek nyaki-val! Onnan kell ki indulni, hogy általában rajz nincs. Meg kell érteni az adott berendezés működését,azok hányféle képpen vitelezhetők ki. Ennek alapján neki álni a hibakeresésnek. Pl: egyszerű eset: régi lakás, alternatív kapcsolás. Na itt ugye létezik a jelenleg is használatos kapcsolás,és a régi,ma már nem használatos fázis-nullás megoldás. Itt beazonosítod hogy melyik megoldás van, és aszerint javítasz. A régi fázis-nullás megoldás nem minden esetben köthető át a mostani megoldásra. A ma kapható váltó kapcsolók meg nem nagyon jók a fázis-nullás megodásra az érintkezők közelsége miatt. De ha mégis cserélni kell, akkor marad hogy valahogy megoldod az érintkezők között az ív oltást R-C taggal. Vagy egy másik egyszrű eset, a mágneskapcsolók öntartásának megoldása nyomógombokkal, erre is többfajta megoldás van, s még sorolhatnám.... ;) Gépek javítása még összetettebb feladat,meg ismerni a működési funkcióit,azok lehetséges megodásait,működését. Hirtelen ennyi....

SimJoci

Idézetet írta: petike199600 Dátum 2013. szeptember 17., 16:35:21 DÉLUTÁN
Sziasztok!
Ebben a témában úgy általánosságban szeretnék tapasztalatokat valamint ötleteket gyűjteni hibajavításokból.
Olyan hibajavításokra lennék kíváncsi leginkább ahol nem ti voltatok a kivitelezők hanem titeket hívtak hogy javítsátok ki a hibát.
Azért ez érdekelne mert egy olyan házon sokkal könnyebb hibát keresni és javítani amit ti csináltatok mert vagy le van dokumentálva ami megvan vagy pedig emlékszel rá. Például régi házaknál is sokkal rosszabb hibát keresni mert itt még rosszabbik esetben a színjelölések sem jók. Milyen tanácsaitok vannak egy tanulónak ebben a témában.
Kérlek titeket ezt osszátok meg velem!
Köszönöm szépen!

Üzenet összefûzve: 2013. november 03., 13:00:21 DÉLUTÁN

Üdv!

Alapvető szerszámok pl. egy lakás vezetékelés hibakeresésnél: Mérőműszer (fesz.mérő, szakadásvizsgálóval) ,próbalámpa, ha van esetleg nyomvonalkereső detektor sokat segíthet, ha van akkor ÉV műszer.
Terheléses feszültségmérés (pl. nullaszakadás hiba kiderítése)
Ha például családi háznál van szerelve ÁVK és az old, és nincsenek feliratozva az áramkörök, akkor az összes kismegszakító lekapcsolása után nyomom fel az ÁVK-t és utána egyenként a kismegszakítókat. Ahol old, azon a körön van a hiba. Családi házaknál általában a kültéri lámpákat, dugaljakat szoktam megnézni, plána ha esős nap után jött elő a hiba :)

deve94

Kedves Kollégák!

Hibakeresés-hibajavításhoz szerettem volna föltenni én is egy kérdést. Kihívtak egy büféhez, ami egy 3 éve felújított irodaépületben van. Minden új. A Büfé 2 hete indult. Van egy 3 fázisú kávéfőző, de mivel nem volt ilyen csatlakozás, átkötötték 1 fázisra. Még épp így is elmegy (3600W). 1-2 napon belül tönkrement egy pénztárgép, majd egy kávédaráló is. Ezután szóltak, hogy nézzük meg mi lehet a baj. 400V-ot nem találtunk az 1 fázisú dugaljakba, nulla-szakadást sem. Mindent nem tudtunk szétbontani, mert minden működik, és látszólag jó.
A pénztárgépet átdugták máshová, de 1 hűtő továbbra is ugyanabból a dupla dugaljból működik (látszólag hibátlanul)
Ti mire gyanakodnátok, hol keresnétek a hibát?

Atis57

Idézetet írta: deve94 Dátum 2022. január 09., 22:45:04 DÉLUTÁN

Én a hálózat induktivitása miatt ( nagy terhelés lekapcsolása  álltal ) okozott túlfeszültségben  gondolnám.
Arról a vezetékről , leágazásról,fázisról  le kéne venni a kapcsoló üzemű tápokat.
Vagy egy rendesebb túlfesz. védelmet beépiteni.
De ez csak teória .......némi gyakorlat után.
Elosztó huzalozása , kötései  jó állapotúak?

Hosszabb-e 30m nél a tápláló vezetékezés?

deve94

Szia Atis57!
Ha jól értelek a 3600W egy fázison való kapcsolgatása 20-30 méteres kábelhosszon tud komolyabb ingadozást okozni. De ettől tönkremehet a kávédaráló és az pénztárgép, vagy más is kell még hozzá?
Azt javasoltam, hogy a háromfázisú kávéfőzőnek építsenek ki külön áramkört. Javasoltam, hogy 1 napra zárjanak be és be kell azonosítani minden áramkört, megnézni minden nulla kötést, minden dugalj bekötést. Az elosztóban van V-50 OBO túlfeszvédelem, de akkor javaslom, hogy a fogyasztók elé dugaljakhoz D-fok (T-3) túlfeszvédelmet is betegyenek. Most ehhez a büféhez 4-5 2,5×3 eres Mbcu kábel érkezik, és talán egy külön 5 eres egy mosogatógéphez.

Simon Endre

A 15-16A nem valami nagy terhelés ami csak akkor okoz zavart ha a fűtőbetét csillag kacsolásu (szigetelt csillagpont) ekkor az árama is jóval nagyobb és előbb utóbb úgyis tönkre megy.

deve94

Újabb különös eset; talán nektek nem különös.
Ráz a fal, jött a telefon, és a gipszkarton álmennyezet is.
Kimegyünk, megnézzük. (call center, irodaház) 1-1 kolléganőt megcsípett az áram, amikor hozzáértek a gipszkarton elválasztó falhoz. Fém élvédő 1-1 helyen tényleg kikopott, érinthető. Helyi villanyszerelők nézték Volt-stick és hasonló 1 pólusú fáziskémlelővel és jelez a fal, fönt az álmennyezet, de még az álmennyezet fölött futó fútéscső is.
Azóta figyeltek föl erre , hogy 1-2 hete volt lámpatestcsere. 60×60-as ledpanelek kerültek beépítésre. "Ha lekapcsolják a világítást nem ráz".
Elkezdtünk mérni. 2 pólusú műsszerrel is mértünk 70-120V, de terhelésnél rögtön letört. Gondoltuk a rengeteg elektronika gerjeszt valamit.
Jobb híjján helyi eph hálózattal összekötöttünk mindent, mindennel, kivittük a folyosói szekrény PE sínjére, és így megszűnt a jelenség, semmilyen műszer nem jelzett már semmit.
Kivéve a milliamper mérő lakatfogó a fűtéscsövektől 5 mA folydogál a föld felé.
Jobb lett volna a fűtéscsövet nem bekötni ebbe a helyi eph-ba?

(mostanában 2 villámvédelemnél is mértem 200-300mA-es áramot; ezekkel ti mit kezdtek?)

nyaki

Valahol szakadt, lazult vagy hibásan van kialakítva az EPH / védővezető rendszer.