Zavarszűrés ipari környezetben

Indította DNiel, 2019. július 10., 18:16:58 DÉLUTÁN

Előző téma - Következő téma

DNiel

Sziasztok!

Nem rég újrahuzaloztam, illetve egy kicsit átalakítottam egy ősrégi CNC marógép vezérlését. A főorsó kapott egy Delta frekvenciaváltót, illetve egy új Mach 3-as mozgásvezérlő kártya lett beszerelve. A masina gyönyörűen működik, viszont előfordul, hogy egy adott programnál mondjuk húsz munkadarabot hibátlanul kimar, majd a huszonegyediknél már 1-2mm pontatlansággal eltér a programban megadott pontoktól, vagyis selejtet gyárt. Én úgy gondolom, hogy a frekvenciaváltó által kibocsájtott elektromágneses zavar állhat ennek a hátterében. A szekrényszerelésnél igyekeztem is erre felkészülni: árnyékolt motorkábel, árnyékolt (S/FTP) kábel a revolvereknek, árnyékolt USB kábel a PC és a mozgásvezérlő kártya között. Azonban nem tudom, hogy mi és hol szedheti össze a zavart. A pozícióérzékelésnél, vagy a parancs továbbításnál, esetleg a PC alaplapnál, mely szintén a vezérlőszekrényben kapott helyett burkolat nélkül. Bár az utóbbit kétlem, mert akkor szerintem nem csak ilyen formában jelentkezne a zavar.
Volt korábban egy másik zavarproblémám is, akkor azt csinálta, hogy mikor egy program lefutott, fogta magát - még mielőtt  a munkadarabot kivehettem volna - és újraindította a programot. Erre az lett a megoldás, hogy csináltam egy kis Faraday kalitkát a Start gomb jelét kezelő elektronika nyáklapja köré (Mach 3 billentyűzet emulátor).
Eddig nem volt alkalmam még hibázás közben megfigyelni, viszont a gépen dolgozó kolléga szerint, amikor jelentkezik a probléma, akkor nem csak egy munkadarabot érint, hanem valószínűleg addig csinálná hibásan, míg újra nem indítja a CNC-t. Ez viszont ellentmond annak a feltételezésnek, hogy zavar miatt téveszt a gép.
Valakinek esetleg valami ötlet, hogy mi lehet ez a jelenség?
Szívesen fogadok bármilyen ötletet, tippet, mert úgyszólván tanácstalan vagyok!  :-[ :-X
Előre is köszönöm!

D'Niel

Simon Endre

Az orsómotor kábel árnyékolását remélem csak egyik végén földelted? Zavarforrás lehet  inverteres hegesztő és a fémhalogán lámpák starterjei, ezek pp 10V-os zavarszintet is produkálnak ez esetleg elállít egy vagy több paramétert amit a rendszer folyamatosan referenciaként használ pl. szerszámkopás, alaphelyzet korrekció, stb. olvasd ki az érékét és selejtnél is ellenőrizd visza. Főleg gyanus ha nem billentyüzetről hanem (fel-le) impulzustekerőről állítható.

DNiel

Ez az egyoldali árnyéklekötés a revolver kábelekre is igaz lehet?
A motornál úgy tudom, így csináltam (de majd megnézem).
A hibajelenségnél valóban - mint utólag kiderült - elállítódik a referenciapont. Ami viszont még érdekes, hogy hibás marásnál nemcsak, hogy eltolja a marásmintát, hanem mindkét irányba (pl.: X-, X+) kiszélesíti azt.  :(

DNiel

Egyéb zavarforrás - mint amiket említettél - nincs a CNC közelében.