Új ház kábelezése

Indította klemo, 2017. augusztus 28., 22:05:02 DÉLUTÁN

Előző téma - Következő téma

klemo

Tisztelt fórumozók!

Érdeklődnék,hogy épülő családi ház kábelezése megoldható-e az álmennyezetben csövezve gégecsővel, csillagpontos kivitelezéssel ,helységenként  az elosztó szekrénytől.
Félek hogy ebben az esetben az utólagos vezeték behúzás nem lesz megoldható. Szeretnék tanácsot kérni ez ügyben .

980POWER

Én ugyan ezt a verziót választom, csak az aljzat szigetelés rétegében, itt vakolás előtt teszem be a csöveket, de csak a falakba, a Te esetedben viszont az egészet be lehet tenni és így akár a vezetékeket is be lehet húzni előre. Ha nem fix a cső -mert ugye csak bizonyos távolságonként van rögzítve- akadhatnak gondok, tehát húzd bele előre! Egy jó tanács az élosztóból vigyél fel 5-6 plusz csövet csak az álmennyezet fölé, ha szerelhető az álmennyezet, ha pedig később már csak rongálással szerelhető akkor a padlástérbe. Későbbi bővítés esetén hálás leszel érte, mert csak az új létesítés levezetésénél kell rongálni, de az se biztos. Az 5-6 ot komolyan gondolom, nem 1-2 re gondolok.

klemo

Köszönöm a tanácsot, megfogadom ,én is gondoltam hasonlóra.Még azon gondolkodom,hogy esetleg symalen csőbe kellene fűznöm,azzal nincs gond esetleges későbbi vezeték cserénél.Csak hogy kell e vezetéket cserélni? Ha megfelelően védve van akkor elméletileg nem lesz baja gondolom,

Gyurmaúr(fi-relé)

hi, én inkább 200-as, sőt 300-as kábeltálcával oldanám meg az erős és a gyengeáramú kábelezést is, egyrészt a tálca elválasztó lemezzel szerelhető, így szabványosan elválaszthatóak az erős és gyengeáramú kábelek, másrészt a tálcáról bármikor le és felpakolható a cserélni, bővíteni kívánt kábelke...
Tálca felerősíthető a monolit vasbeton födémre és/vagy a falak álmenyó feletti részére is, hozzájuk való konzolokkal, de a födémre akár 10-es menetes szárakkal is!!!
Ja és a tálca oldalára -kábeltálca csavarokkal- felerősíthetőek a jóféle OBO, Hensel típusú elágdobozok is!

980POWER

A kábeltálcás megoldás sem rossz, ellenben családi háznál én mégsem ajánlanám. A revíziós ajtókat nem szeretném mindennap látni, másrészt ezek az ajtók a kialakításkor tűnnek csak úgy, hogy jó helyen vannak, utólag mindig szívok velük, mert még sincs jó helyen. Abban az esetben amikor kazettás az álmennyezet, szinte bárhol fel lehet emelni, vagyis mindenhol van szerelő nyílás, de nem látom, nem esztétikátlan, viszont mindkét esetben kel 20-25 centi hézag a két mennyezet közt, ezzel az a baj hogy "túl nagy lendület" kell egy építkező számára, hogy akár csak 1 sorral is több téglát rakjon a szükségesnél, (többletköltséggel jár, nem éri meg annak a hézagnak akkora költség, kisebben meg nem túl egyszerű szerelni).
Ma valahogy nem divat az állmenyezett feletti részen bármiféle rendezettséget tartani, eszméletlen kavalkádokat látok sajnos, nem lehet kiigazodni melyik kábel milyen és honnét hová megy.
Vezetékeztem már a fent említett mennyezetre szerelt gégecsővel, de az nem csillagpontos volt, ezért rövidebbek voltak a távolságok, nem volt nagy gond, 20 és 25 mm csövekkel.
A gond még az is, hogy csak egy példa: lejjebb rakatták a kapcsolókat 140 cm -ről 120 cm -re és még pár dugaljat pluszba, a többi 40 cm -en volt, így az újak is oda kerültek, festés stb. rakjam feljebb mert pont nem tudnak beledugni semmit vagy a bútort nem tudják falig tolni,
-Konyhán legyen sok dugulj!
-De hová?
-Nem tudom, ti tudjátok hová szoktátok.
( Raktam körbe mindenhová hármasával)
-Innét, meg innét és innét is vegyétek ki, mert itt a tűzhely lesz, itt a mosogató, itt meg a mosogatógépet nem lehet tőle betenni a bútorba!
( addigra elkészült a bútorról a tervrajz, de szerencsére még nem csempéztek fel, csak a szerelvénydobozok voltak bent.)

Tanulság, mindent többször átgondolni és az asszony összes barátnőjéhez átmenni és szemrevételezni őt is ;), esetleg kipróbálni szintén őt is ;), utána azt is, hogy náluk hogy van kialakítva, mert előbb utóbb nálunk is lesz, nem baj, ha nincs rá szűkség, "azt akarom és most kell"!
Bővíthetőséget szem előtt tartani!!!

klemo

A kábeltálca szerintem sem szép a szerelő nyílásokkal,ha meg nincs revíziós ajtó,mert ugye összefüggő gipszkarton álmennyezet van,akkor igy azt elvetném. Itt csak az a gáz hogy az álmennyezetbe gégecsőbe behúzott kábelt nem lehet utólag cserélni , ha valami gáz van.
Arra gondoltam a helységekbe bemenő gerincvezeték 2,5-es lesz azzal nem lehet gond.  Mit gondoltok?

Üzenet összefûzve: 2017. szeptember 02., 11:37:02 DÉLELŐTT

Ja és a helységekbe mélyített szerelvénydobozokat raknék ,ide jönne be a 2,5-es gerickábel egyenesen.Ezáltal nem készítenék fent  kötődobozt, hanem minden kötés elfér lent a kapcsolók mögött.A falban meg már MÜI-es védőcsővel kábelezhető.
Erre gondoltam . Tudnátok tanácsokat adni?  köszi

Simon Endre

A szerelvénydobozok mögötti kötés elavult technika bár van alkalmas dobozrendszer hozzá beépített kötéshelyekkel (ha még forgalomban van.) Szerelni és fűzni a nagyon mély dobozok miatt kínos munka egymáshoz rendelt végpontok köz még elmegy, de központi vagy gerinc rendszerhez "csillagpontos" szerelést javaslok a végpontok felé beépített 10-20% tartalékkal. Ha nagyon nem végleges a lakáshálózat akkor még a gondos csövezés mellett beáldozott jóval drágább MKH vezetékezés sem ésszerütlen ráfordítás, sorozatszerelvényezésnél kifejezetten praktikus érhüvelyes (duplázású) gerincek kialakításával. A 2,5-es madzsetta nélküli hülznik befogadnak 2x 1,5 flexi huzalvéget és ez a kötésbíztos PE gerinc vezetékezéshez ajánlott. Nagyobb pl.4-es érvéghüvely nem fér bele a kötéshelyek nyílásába néha még a kisebbet is gondosan kel hengergetni vagy lapítani.

xyz

"Épülő családi ház" ez a lényeg akkor talán kéne hozzá egy villanyszerelő szakmai felelős műszaki ellenőr és ők tudni fogják!
Ha most épül akkor a symalen csővel le lehetne csövezni mindent külön és megvan amit szeretnél.
De szerintem ha a közműves munkára szakembert hívtál akkor erre még jobban az kéne sajnálom h ezt más nem írta le!
tisztelettel
xyz

feripapa1

Klemo

Első leveledben azt írtad, hogy csillagpontos kábelezéssel csinálnád. Most azt írtad, hogy mélyített dobozba gerincet és ott kötnéd.
Az előttem szólók sok jót írtak eddig, és én is a symalen csövet ajánlom.
DE!
El kellene dönteni, mit szeretnél! Ajánlom készíts egy tervet, skiccet, hová mit szeretnél. Hol lesz bútor, a tv, álló lámpa, konyhában a háztartási eszközök .... Ha ez meg van, dönteni kell, milyen szerelési módot választasz. Az elosztóból és elo-ba megy minden vezeték és ott lesznek a kötések. Vagy szerelvénydobozok mögötti kötésekkel dobozból dobozba.

Ha, dobozból dobozba kötsz akkor sem húzhatsz ún. gerincvezetéket. Vezeték keresztmetszet csökkenést eszközölni, csak biztosító beiktatásával lehetséges. Mivel ha egy vezetékszakaszon keresztmetszetet csökkentesz, akkor a vékonyabb vezeték terhelhetőségét kell figyelembe venni. Akkor meg minek! Mivel a legtöbb fogyasztó nem egyszerre működik (pl. a szoba dugaljakat) felfűzzük egy körre de egyforma keresztmetszetű vezetékkel). Viszont, ha több fogyasztó terhelése elég nagy, akkor azoknak külön húzunk vezetéket és külön leágazást kap az elosztóban (pl. mosógép, szárítógép; sütő, mikró ...).

Ha csillagpontos kialakítást választasz az is jó. Az anyag igénye több, a kötéseket mindenképpen feliratozni ajánlott .... Viszont nagy előnye, hogy bármikor (ha van hely) beépíthető épületautomatika a rendszerbe. Ha van ilyen elképzelés, akkor mindenképpen a csillagpontos kialakítást javaslom.

980POWER

Csillagpontos vezetékezés és az épületautomatika. Voltam egy épületben ahol "okos égők" voltak, sajnos betegség miatt kényszerültek rá, nem kényelemből, tulajdon kép minden kapcsoló fel volt kapcsolva és így funkciójukat is vesztették mert az izzok állandó ,vagyis direkt megtáplálás esetén működtethetőek telefonról ( vagy amiről ép akarták) együtt külön-külön vagy akár összehangoltan esetleg előre be állított program alapján. Ha ebből indulunk ki akkor gyakorlatilag minden fogyasztóhoz direkt visszük a villanyt és a vezérlést megoldja az adott fogyasztó saját rendszere. Legutóbb még én is minden helyre kábeleztem és dobozoltam az érintőképernyős kezelőfelületeknek, mára úgy néz ki már elavult ez is. Okos ház esetén a klimatizáció és a világítás az alap feladat, ezek takarékoskodnak, a többi pedig kényelmi funkció, na de ez már egy teljesen másik téma és nem itt a helye.