Leszakadt légvezetékes csatlakozás visszaköttetése

Indította hskorbi, 2014. január 04., 01:43:47 DÉLELŐTT

Előző téma - Következő téma

hskorbi

Kedves villanyászok!

Elöljáróban: nem vagyok villanyszerelő, de villamosmérnöknek tanulok.

A következő problémáról szeretném a véleményeteket kérni. Van a családban egy sok éve lakatlan, elég rossz állapotú házunk egy fejér megyei falu külterületén. A villany hivatalosan be van kötve, fizetjük is érte az alapdíjat. Az elméleti állapotot mellékeltem. Történt azonban, hogy kb két éve amikor új szomszéd költözött leszakították a csatlakozó vezetéket az oszlopról. A szomszéd akkor állítólag kihívott szerelőt, aki állítólag azt mondta, hogy szabálytalanul volt amúgy is bekötve, és így nem tudja visszakötni. Aztán utána nem is foglalkoztunk vele annyira, mert az volt a terv, hogy el lesz adva a terület. De most szeretnék egy kis életet lehelni oda. Tényleg érdekes az eddigi bekötés, mert a fogadó oszlop számomra is túl alacsonynak tűnik (ezért is tudták leszakítani), illetve az út szélén lévő fák is belelógnak, de mint mondtam, elméletben a mai napig folyik rajta a szolgáltatás, tehát ez teljesen hivatalos bekötés volt.
Kérdéseim: milyen költségekre számíthatok (mennyit kell kihúznom a szomszédból, elvégre ő szakította le), ha helyre akarom állíttatni a villanyt.
- Megkövetelik-e ilyenkor a mérőhely korszerűsítését?
- Foglalkozni fognak azzal, hogy milyen állapotban van a mért oldalon a hálózat? (Jelenleg mondjuk azt, hogy siralmas, de jó lenne, ha lenne áram, legalább a melléképületben)
- Olvastam, hogy új bekötésnél 30m-ig ingyenes a légvezeték, ezt maximum egy-két méterrel lépjük itt túl. Vonatkozik ez arra is, ha a leszakadt vezetéket akarom kicseréltetni? Mennyi a légvezeték kiépítésének méterára? Nem egyértelmű jelenleg számomra, hogy teljesítménynövelésnél kit terhel a vezeték cseréje. Hiszen ha a szolgáltatót, akkor a jelenlegi húsz amperről megnöveltetem 25-re, és mivel a nem létező vezetéknek nyilván nem megfelelő a keresztmetszete, cserélni kell.
- Kell azért fizetni, hogy kijöjjön az édászos ember, és megnézze?
- Kell külön képesített villanyszerelőt hívnom, vagy ezt teljesen a szolgáltató emberei intézik?
- Egyéb tipp, hogy a lehető legkevesebb ráfordítással visszakössék?

Köszönöm a segítséget

czapi

Üdv!

Keresd fel a MEE-VET oldalát
A villanyszerelők menüpontban beírhatod az irányítószámot.
A rendszer megkeresi az illetékes regisztrált szerelőt.
Vedd fel vele a kapcsolatot.

NagyPS

Hiba bejelentés légvezeték leszakadásra. Ezzel jársz a legjobban két lehetőség lesz:
- kijönnek és helyre állítják
- kijönnek és nem állítják helyre de hagynak egy jegyzőkönyvet amiben fel kell tüntetniük mi a kifogás ha azt egy reg szerelő megcsinálja vissza kötik.