családi ház TV/internet kábelezés

Indította zsoci, 2020. március 12., 00:57:59 DÉLELŐTT

Előző téma - Következő téma

zsoci

Sziasztok,

Az alábbiakhoz kérem a segítségeteket:

Családi házat újítunk fel és az erősáramú és a gyengeáramú vezetékeket is teljesen megújítjuk. Változnak a helységek funkciói és így a dugaljak is megújulnak, szóval sok mindent lehet változtatni.

A Tv-internet kábelezésben szeretném kérni a szakértők segítségét, hogy az egyes helységekbe, egyes ,,szórakoztató központokba" milyen típusú és mennyi kábelt kell behúznunk, milyen dugaljakra van szükségünk.

Van a házban egy kijelölt gyengeáram központ, melyben egy rack szekrényben lesz tárolva a sok eszköz és ez lesz egyben az okosotthon eszközök vezérlő helye is.
Ide jön be a kábel tv, internet, SAT, videókamera jel, riasztó központ és innentől kábelezem be pl. csillagpontosan a kábel tv-t stb.
Alapvetően Telekomtól szeretnénk megrendelni az optikai kábeles – akár 2 Gbites netet, Tv-t és telefont, de be szeretném egyúttal kábelezni az UPC hasonló budafoki szolgáltatását is. Lesz a háztetőn SAT – Astra 19,2 – az elérhető nagy választékú idegen nyelvek miatt. Ezen sokat gondolkodtam, de talán érdemes most kiépíteni és később akármire lehet használni ezt a rendszert.

1.   Első kérdésem, hogy a villanyoszlopról földkábelen, vagy légkábelen+antennakivezetőn érdemes a házba bejönni mind T-, mind az UPC-vel? Hol egyszerűbb kicserélni később a tönkrement pl. optikai kábelt?

2.   Jól tudom, hogy ahány Tv-n szeretném nézni az Astra 19,2-t, annyi koax kábelt kell lehozzak az antennától a központba? Milyen típusú kábel legyen?

3.   A multimédiás központokba (Tv adás, internet sok eszköznek – erősítő, Xbox, NAS elérés) mennyi UTP (és milyen CAT 5e, 6, 6E, 7?) kábelt kell külön-külön elvinni csillagpontosan a központból és mennyi és milyen koaxot (75 Ohm?), hogy a Telekom és az UPC TV és internet szolgáltatását, valamint a SAT-os is használhassam? Nyilván egyszerre csak vagy a Telekom, vagy az UPC szolgáltatását veszem meg, de bármelyik mellé szeretném ha működne a SAT is.

Jól gondolom, hogy 2 UTP és 2 koax elegendő minden egyes helyre? A Telekom az optikai kábel után 2 Utp kábelen jön tovább: az egyik a TV, a másik az internet. Az internet megosztható a szobákban minden egyéb eszköz (Tv, erősítő, Xbox, Wifi jelerősítő stb.) között, a TV adáshoz kell a másik UTP kábel. Milyenek legyenek ezek, UTP 6 elegendő? A SAT jel pedig jön az egyik Koaxon.

Amennyiben UPC-t használok, akkor a szolgáltatás Koaxon jön be a házba a jel, mely szétválasztódik 2 koaxra: TV és Internet. Jól tudom, hogy a TV jel közösíthető a SAT-tal és így közösen 1 koax kábellel megyek el a TV-hez, ahol majd szét lehet szedni a két jelet? A másik koax pedg az internethez kell, ezt is szét lehet osztani az egyéb eszközök között?

Jó az elgondolás, vagy kevés a 2 UTP – 2 koax kábel elvitele és 4 dugalj elhelyezése? A SAT-hoz speciális dugalj kell? VAgy legyen több UTP dugalj és kábel is?

4.   T esetében 2 optikai kábel húzok be a házba a villanyoszlopról, mert ismereteim szerint az egy optikai kábelnek megvannak a technikai korlátai, később nem szeretnék kábelezni.

5.   Melyik szobába érdemes még UTP kábellel elmenni? pl. konyha, mosókonyha?

köszönöm szépen a segítségeteket!
ZSoci


istvan01

Ez nem tipikus villanyszerelő szakma, csövezés és aljzatok elhelyezése ami még ide vág.
Az utcáról optika net kábelt azt a Telekommal kell egyeztetni, mert többféle optika rendszer van, nem könnyű eligazodni köztük. Egyébként a routerig bevinni, eszközöket és szerelést általában a Tkom adja.
TV koax hálózathoz neked valami kis-társasházi elosztó-erősítő fog kelleni, csillag és/vagy felfűzős kábelezéssel. SAT kereskedővel beszéld át.
A házon belüli ethernet kábelezéshez javaslom a CAT6e fali kábelt, ez jól árnyékolt, viszont 10-20m hosszakat a Telekom occó router nem tudja meghajtani (nálam) 1Gbs protokollal, csak 100Mbs-es megy. A CAT6e árnyékolása kapacitása sok neki. De, mivel a Telekom csak 4portos router-modemet ad (gondolom), te viszont több mint 4 végpontra vinnéd (TV-k is egy-egy port), ezért egy márkásabb swithet kell a router után tenned. A switchen keresztül több mint egy IPTV-t szintén egyeztesd a Telekommal. A fali CAT süllyesztett aljzatban mindenképpen CAT6 kompatibilist tegyél, ez árnyékolt, ebbe szerelhető a CAT5/CAT5e kábel is szükség esetén. Ha 7db végpontod van, akkor egy 8 portos switch, ha ennél is több a végpontod lenne, akkor nagyobb switchre lesz szükséged. Ha kamerák is lesznek, akkor lesz ehhez egy NAS, az is egy port, továbbá kameránként is egy-egy port. Ezek a kamerák nem koax kábelesek, hanem CAT kábelesek, viszont ezek képesek a CAT kábelen azt a kevés tápot is felvenni. De ehhez kell a PoE képesség a switch oldalon. Ez DC-ben megtáplálja a CAT kábelt.

A parabolát nem javaslom tetőre pakolni, sokkal jobb azt déli oldalfalra szerelni, kis létráról elérhető magasságba, persze csak ha nincs takarás a holdakra fa vagy épület által. A tetőn a tányér szél terhelést is jobban kapja,  elmozdulhat, vagy más baj is történhet. Ha meg forgatnád a tányért, az még piszmogósabb, tehát a könnyű hozzáférés szempont.

Ez már talán mellékes, de biztonság szempontú. Az ethernet és koax kábelhálózatot is érdemes túlfesz levezetőkkel ellátni, mert közeli villámláskor sok kényes elektronika mehet tönkre. Ha van koax és ethernet túlfesz levezető, akkor azok úgy hatásosak, ha kapnak védővezető PE/EPH lekötést is.