Villanyszerelő szakmai vizsgám lesz segitséget kérek!

Indította lacika94, 2013. május 07., 18:04:20 DÉLUTÁN

Előző téma - Következő téma

Novill

Ezzel nem azt akarod mondani, hogy oktatni  mestervizsga szintnél alacsonyabb szinten lehetett eddig? Persze egy mestervizsga sem biztos, hogy olyan magas szintet jelent. Nyilvánvalóan tükrözi a szakmai fejlődési szint emelési igényét az egyén részéről. Egyébként ismerek olyan jó egyszerű villanyszerelőket is amelyek nyugodtan lehet mondani a mester szint felett vannak. Az önképzésnek is nagy jelentősége van. Az írásbeli feladatoknál megjelennek a teszt jellegű feladatok. Ezeket a teszt feladatokat akár a tanárok is feltölthetnék a fórumra. Itt lehetne gyakorolni. Ha sok feladat kerülne fel, akkor az a tanuló akit érdekel a szakma biztosan hasznát venné. Még az is lehet, hogy ránk is rá férne néha. Mert végzett szakemberként azért még sok vizsgát teszünk le az évek folyamán.

Fecó

Igen, az elmúlt jó pár évben "enyhítettek" a dolgon, gyakorlatilag "csak" a szakképzettséget kellett igazolni, illetve a tárgyi feltételeknek kellett megfelelni. No meg bevállalni egy csomó kötelezettséget, és fizetni saját zsebből 1 éven át a srácok költségeit, mire visszaigényelhetted. Ez utóbbi már változott azóta. Elképzelhetőnek tartom, hogy amikor bezártak a legnagyobb képzőhelyek, (gyárak, üzemek) akkora "űr" keletkezett, hogy be kellett tömni valahogy. Nem akarom megsérteni a mestereket, mert jómagam is az leszek jövőre. Túl vagyok már Érintésvédelmin, EBF-en, 2 villámvédelmin, önálló hálózatkezelőin, kisfeszültségű kábelszerelőin, középfeszültségű kábelszerelőin, FAM vizsgákon, könnyűgépkezelőin. Vajon mit ad a mestervizsga, ami miatt alkalmasabb leszek oktatni? (csak mellékesen, mestervizsgára való jelentkezéshez már kérik az érintésvédelmi felülvizsgálói végzettséget is újabban) Csak a miheztartás végett, örülök ha eljutunk a világítási alapkapcsolásokig (némi lépcsőházival, impulzusrelével) és megy ezen kapcsolások hibakeresése is rutinból. Vizsgára pedig a forgásirányváltás az örök befutó. Olyan "anyaggal" dolgozunk, akik nem másztak létrára soha, kezükben még nem volt elektromos gép az egér kivételével, stb. Egyszer kértek meg a tavalyi évfolyamosok, hogy magyarázzam el már ezt a cos fi dolgot, amikor is előszedtem egy műszert, amivel tudtam láttatni nekik az áram és feszültség hullámokat grafikusan, és megnéztük különböző fogyasztókkal az adatokat. Illetve ki is kompenzáltuk kondenzátorral. De ez ritka, nem jutunk el eddig, magas. Oktatónak mestervizsga? Nem, birkatürelem, megértés, kitartás. Inkább egyfajta mentális feltételekhez kötném. Voltak nálam a múlt héten a Kamarától ellenőrizni, az iskola igazgatóhelyettese azt mondta, nem jellemző hogy a gyakorlati helyeken így foglalkoznának a "gyerekekkel" mint nálunk. De most még a mestervizsga is! Szerencsénk volt, a Kamaránál pályázhattunk támogatásra, így megcsinálom. Különben hagynám a fenébe. Csak saját magamnak bizonyítok vele, mert Én úgy látom csak szakmai berkeken belül becsülik a Mesterlevelet, sajnos semmire nem jó. De cáfoljatok meg....

Novill

Az oktatás egy nagy üzlet. Valaha még a kamarai rendszerben dolgoztam is benne. Szerencsére már jó ideje nem.  Sajnos a mesterlevél a gyakorlatban nem sokat ér. Gondoljunk csak az új létesítéshez milyen követelmények vannak.

Fecó

Sajnos maga az oktatás a jó üzlet, és nem az, hogy jó képességű, magasan képzett szakemberek kerüljenek ki a képzőhelyekről. A minap elgondolkodtam rajta, ha az iskolákból, mindenhonnan kiszórnának 30 emberből legalább 20-at aki "haszontalan" akkor velük mi lenne? Hova mennének? Aki semmit sem akar, az más szakmában is kirostálódna! Mit dolgoznának? Munkanélküli segély? Közmunkaprogram? Vagy a szülő tartsa el Őket? És a statisztika? Vagy talán idővel a gyerek is megérezni van tétje a dolognak, és összeszedné magát? És ha ez így lenne, akkor kinek a hibája lenne? A gyereké, aki nem elég motivált, és nem érdekli az egész? A szülőé, hogy miért nem fogta keményebben, és vezette rá a munka fontosságára a gyereket, akár éreztetve a nélkülözés lehetőségét? Az iskola hibája, mert legyen olyan alacsony  követelményszint, hogy a vizsgára véletlen betévedt takarítónő is szakmával távozzon? Esetleg az aktuális miniszter a hibás? Ez az egész egy amolyan cinikus hallgatás, mindenki tudja hogy nem jó ez így, de nem lehet mit tenni, szakmákat kell adni, időt kell húzni hogy minél később legyen munkanélküli az a gyerek, addigra meg talán megjön az esze. Az iskola statisztikailag jó, egy halom frissen végzett szakmunkást ont a világra, a gyakorlati helyen nincs nagy tétje a dolognak, az állam kifizeti a költségeit, a szülő boldog, mert mégiscsak okos az a gyereke ha átment, de az a gyerek, aki nem is akarta ezt az egészet, csak itt volt üres hely ahova simán felvették kettessel is, az mit gondol? Elégedetten hátradől, hogy milyen okos? Egy szakmunkástanuló képzésének a költsége mekkora lehet? Úgy összesen, a tanárok fizetésével, az iskola rezsijével, gyakorlati hely, munkaruha, biztosítás, felszerelések, úgy minden ám-blokk? Vajon megéri? Na de elkanyarodtunk a témától, és kicsit pesszimista okfejtésbe torkollott a vége, van azért értelmes, tanulni-dolgozni akaró gyerek, akit komolyan foglalkoztat a jövője, és átérzi ennek a felelősségét is, sőt egyfajta félelem dolgozik benne, hogyan is fogja majd eltartani magát, megállni a helyét az életben. Talán azért lesz utánpótlás, de most felhívnám az erős középkorú és idősebb szakemberek figyelmét, hogy egyenlőre ne halljanak meg, mert nagy bajok lehetnek a nem túl távoli jövőben :)

Novill

Vajon az aktív és nem aktív tanulók, hogy látják ezen kérdéseket. Szívesen olvasnánk az ö véleményüket is a témában.

Fecó

Tegnap olvastam egy cikket egy másik témában:

"Csak a vizsgán legyünk túl, más nem számít
Pető Attila közlekedési szakértő szerint a KRESZ-oktatásra beiratkozó tanulók jelentős részét a vizsgán való megfelelés motiválja, ennek érdekében az összetett tanulás helyett a vizsgakérdések megfelelő memorizálása a legfőbb céljuk.
Az elméleti képzés annyira vizsgacentrikus, hogy sokan azonnal elfelejtik a táblák jelentését
Forrás: MTI/Krizsán Csaba
"Az autósiskolák nagy része - alkalmazkodva ehhez az igénytelenséghez - nagyon kevés óraszámban csak azokat az ismeretanyagokat próbálja átadni, amelyek a sikeres vizsgához szükségesek" - mondta Pető. "Az elméleti vizsgán ugyanis évtizedek óta szinte ugyanazok a tesztkérdések kerülnek elő. Jó memóriával a kérdések könnyen bemagolhatóak, az elméletet lelkiismeretesen, mélységében átadni próbáló képzőszervek pedig így egyértelmű hátrányba kerülnek, hiszen ők a nehezebb utat kínálják."

Nincs valós tudás, csak bemagolt válasz
Pető szerint a vizsgára felkészítő oktatásból általában kimarad a hétköznapi járművezető "életre történő nevelése", a tanulók egy része így nem tudja hasznosítani a tanfolyamon tanultakat. A képzésből kimarad az olyan ismeretek megtanítása, mint a közlekedési erkölcs, a közlekedési taktika, vagy a közlekedési gondolkodásmód átadása."

Úgy érzem minden ebbe az irányba mozog, és sajnos a szakmánkra is igaz lesz. A valós tudás már nem számít, csak a megszerzett papír, papírok. A tudást megfoghatatlan dolog, a modern világ nem tudja kezelni, nehezen mérhető, ezért van az, hogy inkább mindenre gyártsunk papírt. Egyik rokonom egy gyárban dolgozik, ha egy gép leáll, 5 japán szakember kell hozzá hogy megkeresse a hibát, mert egyik ért a PLC-hez, másik az erősáramhoz, harmadik csak a mechanikához, negyedik a pneumatikához, stb. Egy magyar villanyszerelő, aki ismeri a gépet félrelöki Őket, és fél óra múlva elindítja, bármi is legyen a baj. De már nem sokáig, hiszen ez így nem jó. Ha minden jól működne 5-10 jó szakmunkásra jutna egy jó mérnök vagy egyéb magasabb végzettségű ember. De most már mindenki magas végzettségű lesz, emiatt kell kitalálni mindenféle intézkedéseket, oktatásokat, vizsgálatokat, minőségirányítási rendszereket és a többi agyrémet, mert munkát kell biztosítani. Nem akarom sem egyik, sem másik oldalt ledegradálni, hiszen mindkettőre szükség van, nélkülözhetetlen. De talán már felborultak az arányok, a szakemberekből kihal a logikus gondolkodás és kreativitás, betanított munkás lesz belőlük, hiszen már semmit sem csinálhat "magától". Akik pedig a magasan képzett oldalhoz tartoznak, és sosem húztak meg egy csavart sem, próbálják összedugni 5-en a fejüket, hogy Lajosnak hogyan kellene oktatást szervezni egy csavar meghúzásához, ezt kikérdezni tőle, ellenőrizni, benaplózni, kivizsgálni, hiszen a jó termeléshez csak bonyolult szabályozással, átláthatatlan irányítási rendszerekkel  lehet eljutni, ami milliókba kerül, időszakonként frissíteni kell, ezzel is munkát adva még több magasan képzett úriembernek...

kismokesz

hello segitséget szeretnék kérni nincs meg valakinek a 2014 szóbeli tételek kidolgozva?

Fecó

hello sajnos nincs de ha te kidolgozod feltétlen oszd meg a többiekkel is mert hamarosan érkeznek...

Fityek

Pontosan melyik modul tételeire gondolsz?
Nekem van pár,igaz én 2013-ban vizsgáztam.
Ha esetleg érdekelnek azok is,jelezd!

kezdővillyanyszerelő