A képzettségek gyakorlati alkalmazásának a lehetőségei

Indította Novill, 2012. december 22., 13:56:13 DÉLUTÁN

Előző téma - Következő téma

Gyurmaúr(fi-relé)

Brutálisan hátborzongató, amiket leírtatok! Én épp a folyamatban lévő (hisz még a gipszkarton + bele kerülő lámpatest szerelés hátravan) építkezésen szembesűltem azzal, hogy a gázszerelő pici fiacskája, aki most fog végezni vizslatta az általam felrakott hensel szekrényt, annak a füst színű ajtaján áttetsző cuccokat, mire az apja szomorúan mondta, hogy a gyereknek nem igazán van foglama arról, miket is lát. Mire én javasoltam neki, ugyanmár csavarozza le a fedelét a KV-nek, oszt skubizza már meg, mi, hogy ,merre, meddig, hanyas a kabát. Még ezt sem merte megtenni, azaz hogy megfoja az én egyik 1000V-os csavarhúzomat és leszerelje a fedelet! Szegény fiú el volt keseredve, mert saját bevallása szerint ő bizony nem igazán érti, mit, hová, s miért úgy, ahogy kell betenni és összekötni egy ilyen síma lakás elosztóba! :'( Úgyhogy a mérőszekrénnyel, ill a túlfeszvédelmi cuccossal már nem akartam terhelni) Gondoltam, bedobom neki az én winyómon is teljes terjedelmében feltalálható -néha-néha én is "átlapozom" - Dienes/Kliment féle Villanyszerelő szakmai ismeretek I-III. c. remekbeszabott tankönyvet, mint valamiféle hatékony segítséget, de erre aszonta, hogy az oktatója nem ebből tanít és csak "baj" lehet belőle, ha ő majd odabent erre hivatkozik... Végűlis, abban maradtunk, hogy keres az örege valami menőbb villanyász ismerőst, akihez majd odaszegődhet. Az a baj, hogy ilyen fel (nem) készűltséggel semmit nem fognak tudni kezdeni magukkal még kűlföldön sem, mert ott nem lesz sem idő, sem megfelelő ember, aki majd az alapotktól beléjük veri a SZAKMÁT! Én még csak-csak kezdhetnék magammal kint valamit, hisz mind az Angolom, mind a Németem társalgási szintű, igaz a szaknyelvet nekem is meg kéne pörgetnem. Mindenesetre ha úgy döntök, hogy "disszidálok" és kint is villanyászkodni szeretnék, nos ez esetben nem lennék elveszve...

Villanyreszelő


Üdvözlet Szirty!
Más szakmáknál is ez a helyzet,egy forgácsoló üzemben láttam még szakmájukat kinövő mestereket,sehol egy diák,velük hal a tudás.Ha van is alig várja hogy lelépjen,alszik az esztergán,aztán itt hagyja az országot.
Aztán jött egy múltkori szerelésem,mikor egy lyukas bojlert kötöttem le a hálózatról,javaslatot tettem egy ÁVK felszerelésére,de sokallták az 5400 forintot rá,másnap jött a festő,vissza kötötte a bojlert,bele dugott egy slagot a bojler fedele alá,hogy azon elfolyik a csepegő víz,és másnap kaptam a kritikát,hogy mennyire szar szerelő vagyok,ugyan már miért kéne kicserélni a lyukas bojlert,egy festő megoldja festés árba.

petike199600

Hú!
Végig olvastam minden hozzászólást és én közben mindíg az iskolámra gondoltam hogy mennyire magas szinten igazatok van mindenben mert tényleg így megy minden vagy még rosszabul.
Leírom hogy nálunk miből áll egy szakmaismeret óra.
első 5 perc:A tanár bejön és járkál a teremben és közben magában énekelget.
Utána megfogja a krétát és elkezdi aznapi anyagunkat írni a táblára.
Mikor teleírta a táblát akkor mintha még soha nem látott volna ilyet(Pedig minden órán ez van)látja hogy csak 1-2 ember ír az órán.
A dolgozat nálunk abból áll hogy felírja a feladatot a tanár és kimegy és naggyából az van hogy puskázzunk csak nyugodttan.
A többiek odaülnek körém mintha egy tanulócsoport lennénk és csak úgy másolják azt amit írok.
Amikor beadta mindenki a dolgozatát utána meg elkezdenem velem gunyolódni hogy moderált szó Stréber.
Én meg csak ezt halgatom egész nap.
Gyakorlaton általában az van hogy 1-2 órán valamit bekötünk a panelon és utána mondja a tanár hogy takarítás.
Ha netán valaki kérdezne tőle valamit akkor azt válaszolja hogy haggyálmár mert vagy szünetvan vagy pedig hogy a "TANERŐ ÉTKEZIK" utána én csak elvonulok dühösen hogy mértnem tud válaszolni a kérdésemre.
Mindkettő tanárom Villamos mérnök.
Szóval nálunk így néz ki egy nap a szakmai órákon.Ha valakit érdekel a szakma akkor majd utána néz az interneten.
Ezért is örülök hogy rátaláltam erre a fórumra mert itt sokkal többet lehet tanulni a MESTEREKTŐL mint az iskolában azoktól a (Bocsánat a kifejezésért)K**** tanároktól.
Várom az észrevételeket.

Üzenet összefûzve: 2012. december 23., 08:24:58 DÉLELŐTT

Ja és még valamit elfelejtettem:
Azért is kiközösítenek mert én az ösztöndíjamból nem cigit veszek hanem szerszámokat és hogy a jövőre is gondolok.

JUVILL


"A tudás, az hatalom!"
Ha a fórumon tudsz tanulni, annak szerintem a fórumtársak csak örülnek.
Vannak itt fiatalabbak és gyakorlott szakemberek, akik szintén kezdték valamikor és valahol.
A hozzászólásodban leírtak egy részét átéltem. Annak idején, mikor szakmát tanultam, nem igazán kaptam olyan képzést, hogy utána önállóan tudtam volna dolgozni.
A kapott gyakorlati oktatás egyenlő volt a nullával. Ha viszont valaki a villamos területen akar dolgozni, itt meg akar maradni, nagyon sok esetben további önképzésre van szüksége. Az önképzéssel eljuthat olyan szintre, hogy bátran kérdezhet, de ehhez olyan kollégával kell dolgozni, akitől lehet kérdezni és tanulni.
Ha ezek után érez magában olyan szakmai elhivatottságot, akkor jöhetnek a magasabb iskolák, magasabb képzések, de az elméleti tudás mindig annyit ér (még mérnöki szinten is), hogy a gyakorlatban mit tudunk abból megvalósítani.
A papír, az kevés, ha nincs mögötte szakmai tapasztalat és gyakorlat.

Szirty

Üdv!

Idézetet írta: JUVILL Dátum 2012. december 23., 10:13:59 DÉLELŐTT

...az elméleti tudás mindig annyit ér (még mérnöki szinten is), hogy a gyakorlatban mit tudunk abból megvalósítani.
A papír, az kevés, ha nincs mögötte szakmai tapasztalat és gyakorlat.

Így van.
Éppen ezért az ég óvjon mindenkit, attól, hogy irodában üldögélő öltönyös magasan kvalifikált, de az általa tervezett rendszerrel kapcsolatban soha semmilyen gyakorlatot nem szerzett mérnökök terveit kelljen megvalósítania vagy azzal dolgoznia!
Főleg ha gépész mérnök, 3D-ben dolgozik és rendszeresen elfelejti figyelembe venni, hogy a villanymotoron kapocsdekni is van, az M12-es csatlakozóval ellátott optikai érzékelőn ok, hogy a gyári mechanikai rajzok alapján van egy csatlakozó, de abba be is kell dugni annak párját, amihez vezeték is tartozik!
Továbbá, hogy a munkahengerek hall elemes vagy reed relés érzékelőit olykor állítani kell és gyakorlati problémákat okoz ha ezt csak a gép 60%-os szétszerelésével lehet megtenni, mert nem lehet hozzáférni.

Villanyreszelő

Hogy szerezze meg a frissen végzett szerelő,vagy a diák a tudását?
Letölti netről a régebbi szabványokat esetleg? :)
Mutassatok egy mestert aki mellé be lehet állni,vagy mutassatok egy céget,ahova kell pályakezdő villanyszerelő.
Szegény ember a saját kreativitására hagyatkozhat,a mestereknek szerencséjük volt,nekik biztosan meg volt a lehetőségük a kényelmes tanulásra,legalább is így mesélték nekem.
Én is örülök,hogy ide keveredtem.
Sőt kellene kis klubbokat is nyitni,akkor lehet,nem csak itt a gép előtt ülnénk szerintem. :)

Marton

Petike!
Továbbra se törödj azzal, hogy cikiznek a társaid stréberséged miatt. magadnak tanulsz, nem másoknak. Csináld a dolgodat, a tanulást a legjobb szándékod szerint. Továbbra is segítünk mindannyian itt a fórumon is. Talán egyszer ők is rájönnek, hogy most kellett volna nekik is tanulniuk, nem pedig lébecolni. Biztos majd jobb lesz nekik esetleg felnőttként, munka mellett tanulni, ha egyáltalán valami is rákényszeríti Őket. Biztosan segédmunkával nagyobb megbecsülést remélnek.
Mint nem túl rég kiderült , hogy rám is fújtak anno az iskolában mert jó tanuló voltam, nem volt tanulószobai kötelezettségem sem. Tudásom jó részét  a tananyagon kívüli érdeklődésemnek is köszönhetem. Akkor még nem lévén internet, nagyon sok jó szakkönyvet vettem, abból is sokat tanultam. Mellesleg nem panaszkodhatok akkori tanáraimra, oktatóimra sem, most is jó szivvel emlékezem Reájuk is.
A mérnökökkel kapcsolatban nekem is hasonló megállapításaim vannak mint elöttem szólóaknak is, elméleti tudásuk lehet, hogy jó de gyakorlatuk semmi. Egy két év valódi gyakorlati munka nélkül nem is adnák nekik végzettséget.  Persze itt is van kivétel, tisztelet Nekik.

Novill

Ez a patthelyzet ami kialakult a képzésben, szemléletben és döntés hozok által az nem sok jó irányú változással kecsegtet. Ez oda fog vezetni, hogy nem lesz majd jó szakember. Ha körbe nézünk a munkahelyeken, továbbképzéseken a 40- 70 éves korosztályon kívül keveset látunk. Mi lesz ha kivonul a munkaerő piacról ez a korosztály. Jó szakemberre mindig szükség és feltehetően a Petike korosztályból az aktívaknak nagy sikerük lesz a piacon. Sorszámot fognak húzni a megrendelők a jó szerelőknél.
Miért is nem foglalkoztatunk kezdőket. Egyszerű mert nem termeli meg a költségét sem, nagy anyagi terhet jelent a vállalkozás számára. Nem jellemző a pozitív hozzáállás a munkához, legalábbis én nem találkoztam az ellenkezőjével.. Azért az összegért gyakorlott szakembert lehet kapni. Én is többször kerestem már pályakezdőket, amikor a pénzről volt szó minden esetben többet kértek, mint a gyakorlott szerelők. Valóban amikor mi voltunk kezdők minden jobban meg volt szervezve, így könnyebb helyzetben voltunk. Igaz azért nekünk is kellett sokat tennünk érte. Például amikor tanuló voltam az alábbiakkal foglalkoztunk a gyakorlati oktatásban: szokásos lakatos alapi műveletek, kalapács, fűrész kertek, stb. készítés, láng és ív hegesztés, forgácsoló gépek, tekercselés, rádió és tv technika, autó villamosság, családi és társasházi villanyszerelés, ipari villanyszerelés, kis és nagy feszültségű hálózat építés, alállomások szerelés különböző feszültség szinteken, kábelszerelés,, áramszolgáltatói üzemetetési feladatok, labor vizsgálatok, stb. Ma már ez elképzelhetetlen ilyen széles körben a képzés. Hisz a technikai fejlődés nagyon sokat változott. Ma is jönnek be olyan alkalmazások amiben viszont a fiatalok a jobbak. Ez az informatikai és vezérlés technikai megoldások.

Villanyreszelő

Nyilván meg lehet érteni a munkáltató helyzetét is,és mind két végletet.
A munkáltatókat sem kell bemutatni, kispórolnák még a WC papírt is az embertől,lekapcsolja a fűtést,miközben megy a H2 Hummerrel nyaralni,nyilván ebből van neki,lehúzná az utolsó cafat bőrt,és ha ellenvéleményed támad,akkor a válasz tudod merre van az ajtó,van száz a helyedre.
A melósnak,meg gondot jelent kifizetni a számláit.
Nem védem egyik oldalt sem,csak azokat a szerelőket,és diákokat sajnálom,akik szeretik csinálni amit csinálnak,szakmájukat magas fokon végzik apró pénzért,vagy szeretnék.Nem élnek meg belőle,így kénytelen külföldre menni,vagy más területen elhelyezkedni.
Volt szerencsém sok féle területen megfordulni,úgy érzem megálltam a helyem,ha kellett tovább képeztem magam.
Nem dicsérni szeretném magam,csak arra szeretnék rávilágítani hogy nem kaptam sokszor lehetőséget bizonyítani,de nem akarok senkit ezért felelőssé tenni.
Egyszerű a képlet élj meg ahogy tudsz,farkas törvények vannak,ha nem megy jogszerűen,hát máshogy,mint ahogy azt sok munkáltató,és munkavállaló teszi.

czapi

Én 80-tól 97-ig 17 éven keresztül dolgoztam Tüzeléstechnikai Kutató Intézetben. Ott a gyakorlat az volt, hogy a kezdő mérnökök 2 évig szervizesként dolgoztak, megismerték a cég által gyártott tüzelőberendezéseket és a problémákat is. Ez után kaphattak rajzasztalt és dolgozhattak egy idősebb mérnök keze alá. Kellet vagy 5 év mire önálló feladatot kaptak. Ez vonatkozott a gépész, kohász, villamos, stb. mérnökökre. Most ott járunk, hogy erre már nincs idő. A színvonal is alacsony. Volt olyan villamosmérnök munkatársam(szerencsére csak a próbaidő 3  hónapja alatt) aki nem tudta mi a különbség a mágneskapcsoló és a relé között.  :)
Tanárnak is az megy, akit máshova már nem vettek fel.  >:(