Villanyszerelő Szakmai Fórum

Szakmai továbbképzések => Felülvizsgálók => A témát indította: Novill Dátum 2018. január 16., 19:21:01 DÉLUTÁN

Cím: felülvizsgálok kötelező továbbképzése
Írta: Novill Dátum 2018. január 16., 19:21:01 DÉLUTÁN
A felülvizsgálok kötelező továbbképzése az alábbi rendelet szerint kötelezővé vált. Ha tetszik, ha nem aki ezt a munkát akarja a továbbiakban végezni annak részt kell vennie rajta. A korábbi idő korlát nélküli jogosultságunkat ezennel elveszítettük. Ezt a topikot azért nyitottam, hogy a tanfolyamokkal és vizsgákkal kapcsolatos információkat megosszuk egymás közt, illetve segítsük egymást hasznos információkkal.  Gondolom tömeges jelentkezők a régiekből ősznél előbb nem igen lesz. A tanfolyamok indításához is idő kell. A MEE jegyzetek nagyszámú megrendelésére is lehet majd számítani.

40/2017.(XII.4.) NGM rendeletből idézve.
5. A műszaki biztonsági szempontból jelentős munkakörök esetén szükséges továbbképzés
5. § (1) A szakmai követelmények változásait figyelembe véve a (2) bekezdésben meghatározott munkakörök betöltése továbbképzéshez kötött, amelyről továbbképzési igazolást kell kiállítani. Aki a szervezett továbbképzésen részt vett, és eredményes vizsgát tett, erről a továbbképzés szervezőjétől igazolást kap.(2) Az alábbiakban felsorolt, a műszaki biztonság szempontjából jelentős munkakörök betöltéséhez ötévenként kötelező a továbbképzés, a szakterületre vonatkozó hatályos jogszabályi előírások, érvényes műszaki szabványok megismerése, valamint a felülvizsgálathoz szükséges korszerű műszaki-biztonsági szakmai anyag elsajátítása céljából:
a) az érintésvédelmi szabványossági felülvizsgáló,
b) az erősáramú berendezések felülvizsgálója és
c) a villámvédelmi berendezések felülvizsgálója.
7. § Ez a rendelet 2018. január 1-jén lép hatályba.
8. § (1) Az e rendelet hatálybalépését megelőzően megszerzett továbbképzési jogosultság az e rendelet szerinti jóváhagyási eljárás lefolytatása nélkül gyakorolható a jogosultságot megállapító hatósági döntésben meghatározott időpontig, a határozatlan időre szóló jogosultság esetében 2018. december 31-ig.
(2) Annak az 5. § (2) bekezdésben meghatározott munkakört betöltő személynek, akinek a szakképesítését igazoló bizonyítványa e rendelet hatálybalépését megelőző 3 évnél régebbi, annak e rendelet hatálybalépését követő két éven belül kell részt vennie a továbbképzésen, és vizsgáznia kell.

Cím: Re:felülvizsgálok kötelező továbbképzése
Írta: Novill Dátum 2018. április 07., 08:28:21 DÉLELŐTT
Már májusban indítanak kötelező továbbképzést az Elektrotechnikai egyesületnél.
http://www.mee.hu/cikk/4493
Cím: Re:felülvizsgálok kötelező továbbképzése
Írta: Fecó Dátum 2018. április 07., 11:28:06 DÉLELŐTT
8 óra, 37 000 Ft. Nem reklamálok, nyelek egyet, és újragondolom a további felülvizsgálatok munkadíját. Csak remélni tudom, hogy valóban hasznos is, nem csak költséges...
Cím: Re:felülvizsgálok kötelező továbbképzése
Írta: Novill Dátum 2018. április 07., 11:57:56 DÉLELŐTT
Igen 37 000.- Ft +áfa. Ez még jobb, mint amire gondoltam  :). Egy továbbképzés 8  óra + vizsga ideje ( egy csoportnak) alatt kíváncsi leszek mennyi szakmai anyagot tudnak leadni hasznosan. Ez az idő szerintem a témakört figyelembe véve kevés, viszont ha több idő akkor a költségünk is növekedik,míg a szervezőknek a bevételük növekszik. Ha megnézzük, hogy max 30 fős csoportok indulnak , beszorozva 37 eFt +áfa árral és vissza osztva 8 órával szép óradíj jön ki. Igaz terem bérlet, oktatok és a szervező díja is benne van. Ehhez viszonyítjuk a felülvizsgálatok díját és itt felelősség is jobban fenn áll, úgy , hogy megrendelők sok esetben sokallják a díjat amit kérünk, sőt vannak akik kimondottan egy összegben szerződnek a feladatra.
Vajon ez is olyan lehet, mint tűzvédelmi szakvizsga táv oktatásos lesz? Ha jelentkezünk megkapjuk az anyagot két héttel előtte, ahány oktatás szervező annyi anyag? A teszt kérdések meg jóval szélesebb kört érintenek? Vajon ez a kötelező továbbképzés miatt csökkenni fog a felülvizsgálok száma, piac szűkülés, lásd mint a regisztrált villanyszerelői rendszer?
Cím: Re:felülvizsgálok kötelező továbbképzése
Írta: S/K Dátum 2018. április 07., 13:42:31 DÉLUTÁN
Hogy jön ki a nyolc óra? Azt írják szóbeli vizsga 10 perc, felkészülés 10 perc. 30 embernél csak a szóbeli 10 óra. Vagy gondolják 2 perc /fő.
Cím: Re:felülvizsgálok kötelező továbbképzése
Írta: tothgyula Dátum 2018. április 07., 14:53:15 DÉLUTÁN
Novill, S/K
Már csak az a kérdés, hogy angol nyelven tartják-e meg a továbbképzést?
TothGyula.
Cím: Re:felülvizsgálok kötelező továbbképzése
Írta: Novill Dátum 2018. április 07., 16:24:46 DÉLUTÁN
Lehet, hogy nem is lesz továbbképzés, csak zsinórban vizsgázunk  :D angol nyelven aki nem érti az megbukik  ; >:( >:(. Majd azt mondják, hogy aki még nem vette meg a MEE jegyzeteket az vegye meg a szabványokkal együtt, a jogszabályok meg hozzáférhetőek a neten. Ezekből készüljön fel mindenki és lehet vizsgázni  :) :) :).
Cím: Re:felülvizsgálok kötelező továbbképzése
Írta: S/K Dátum 2018. április 08., 10:31:51 DÉLELŐTT
Várom az első tapasztalatokat, remélem lesz valaki aki megosztja. Vagy kezdjem el? :) :)
Cím: Re:felülvizsgálok kötelező továbbképzése
Írta: NagyPS Dátum 2018. április 08., 16:28:14 DÉLUTÁN
MEE-s jelentkeztem ha lesz infó több megosztom.
Cím: Re:felülvizsgálok kötelező továbbképzése
Írta: Novill Dátum 2018. április 08., 16:34:35 DÉLUTÁN
Ha jól tudom 2 éven belül kell teljesítenünk ezt a továbbképzést? Várjuk a tapasztaltak megosztását.
Cím: Re:felülvizsgálok kötelező továbbképzése
Írta: nyaki Dátum 2018. április 08., 23:05:28 DÉLUTÁN
Akik 2014.12.31 előtt vizsgáztak és dolgozni is akarnak felülvizsgálóként, úgy azoknak 2019.12.31-ig, akik pedig 2015.01.01 után vizsgáztak, azoknak pedig 2020. azon időpontjáig kell vizsgáznia, amely hónap/nap időpontban kiállították az OKJ-s bizonyítványt.
...legalábbis én ezt olvasom ki a rendeletből. ::)
Cím: Re:felülvizsgálok kötelező továbbképzése
Írta: NagyPS Dátum 2018. április 22., 20:20:52 DÉLUTÁN
http://felulvizsgaloktovabbkepzese.hu/ ide átjöttem mert 1. olcsóbb 2. és ismerem Horog Gyula Úrat személyesen is garancia számomra hogy érdemi tartalom lesz. Azért nem mindegy hogy 32e + AFA vagy 18e :) főleg hogy 3 továbbképzésről kell gondoskodnom részemre :(
Cím: Re:felülvizsgálok kötelező továbbképzése
Írta: Novill Dátum 2018. április 22., 20:49:37 DÉLUTÁN
Valóban jobb ajánlat a korábbihoz képest, a Gyulát én is ismerem és ajánlom. Kérdések a pontos helyszínek a megközelítésük, parkolási lehetőség is. Az oktatási anyagot vajon mennyi idővel előbb adják ki?
Cím: Re:felülvizsgálok kötelező továbbképzése
Írta: nyaki Dátum 2018. április 25., 21:26:30 DÉLUTÁN
Ahogy látom, a keleti régió megint csak kimarad az olcsóbb oktatásból, pedig erre felé még a pénzből is jóval kevesebb van, mint Bp.-en és a dunántúlon. >:(
Cím: Re:felülvizsgálok kötelező továbbképzése
Írta: besdani Dátum 2018. május 12., 18:53:28 DÉLUTÁN
Mivel a jelenlegi munkahelyemen 2017 év közepe óta  nem gyakorlom aktívan a felülvizsgálói munkakört, de rendelkezem 2013/2014- ben megszerezett ÉV, EBF, VVF OKJ vizsgabizonyítvánnyal.  Az lenne a kérdésem, hogy  2019.12.31-ig nem végzem el a VBSZ által előírt oktatást és vizsgát, abban az esetben az OKJ bizonyítvány érvénytelenné válik?
Ha a későbbiekben mégis szükség lenne a felülvizsgálói munka végzésre, és nem teszem le ezt a VBSZ képzést és vizsgát  2019.12.31-ig, de ez időpont után  az élet úgy hozza hogy mégis szükséges lenne rá,  abban az esetben újra OKJ-s vizsgákat is  ismételten le kell tenni?
Mivel nem csinálom így saját zsebből nem szeretnék ilyenekre feleslegesen pénzt kiadni.

Cím: Re:felülvizsgálok kötelező továbbképzése
Írta: besdani Dátum 2018. május 12., 18:58:25 DÉLUTÁN

Mivel a jelenlegi munkahelyemen 2017 év közepe óta  nem gyakorlom aktívan a felülvizsgálói munkakört, de rendelkezem 2013/2014- ben megszerezett ÉV, EBF, VVF OKJ vizsgabizonyítvánnyal.  Az lenne a kérdésem, hogy  2019.12.31-ig nem végzem el a VBSZ által előírt oktatást és vizsgát, abban az esetben az OKJ bizonyítvány érvénytelenné válik?
Ha a későbbiekben mégis szükség lenne a felülvizsgálói munka végzésre, és nem teszem le ezt a VBSZ képzést és vizsgát  2019.12.31-ig, de ez időpont után  az élet úgy hozza hogy mégis szükséges lenne rá,  abban az esetben újra OKJ-s vizsgákat is  ismételten le kell tenni?
Mivel nem csinálom így saját zsebből nem szeretnék ilyenekre feleslegesen pénzt kiadni, hogy az OKJ bizonyítvány érvényessége megmaradhasson.
Cím: Re:felülvizsgálok kötelező továbbképzése
Írta: nyaki Dátum 2018. május 14., 21:43:44 DÉLUTÁN
Az OKJ-s bizonyítvány nem vész el, csupán átalakul egy időkorlát nélküli végzettséget igazoló dokumentummá, amivel a rendelet szerint 2019.12.31 után gyakorlatilag ki törölheted a senekedet. Ahhoz, hogy ki tudd aknázni az OKJ-s bizonyítványban rejlő lehetőségeket és munkát szeretnél vele vállalni, akkor 5 évente meg kell majd újítani a rendelet szerinti vizsgapapírt, amit akkor is meg tehetsz, amikor éppen szükséged lesz rá. Valami hasonlót képzelj a dologról, mint az EBF esetén, a tűzvédelmi szakvizsga.
Cím: Re:felülvizsgálok kötelező továbbképzése
Írta: zick56 Dátum 2018. május 15., 20:53:53 DÉLUTÁN
Sziasztok!
A tegnap voltam az ÉV a mai napon pedig az EBF szakvizsgán az MEE szervezésében,  Gyula által jegyzett tananyag alapján. Az anyag nagyon vaskos és kb 2 hét volt felkészülni mindkét anyagból. Nem mondhatom, hogy könnyű volt, de mindenki le vizsgázott, az előadó rendkívül felkészült volt. A 8-órás elméleti oktatás után 30 perc írásbeli teszt 10 kérdéssel, utána pedig a szóbeli, amely elég pörgősen ment.
Cím: Re:felülvizsgálok kötelező továbbképzése
Írta: Novill Dátum 2018. május 15., 21:37:44 DÉLUTÁN
" Gyula által jegyzett tananyag alapján"
Melyik ez a tananyag?

Érthető már továbbképzésen való nyomulás, mivel  például az érintésvédelmi felülvizsgálok azon része akik még nem OKJ vizsgával rendelkeztek nekik a rendelet 8§ 1  bekezdés szerint:

8. § (1) Az e rendelet hatálybalépését megelőzően megszerzett továbbképzési jogosultság az e rendelet szerinti jóváhagyási eljárás lefolytatása nélkül gyakorolható a jogosultságot megállapító hatósági döntésben meghatározott időpontig, a határozatlan időre szóló jogosultság esetében 2018. december 31-ig.  kell elvégezni a továbbképzést.

Akik pedig már OKJ vizsgával és 3 évnél régebben szerezték meg a végzettséget a rendelet 2 bekezdése szerint:
(2) Annak az 5. § (2) bekezdésben meghatározott munkakört betöltő személynek, akinek a szakképesítését igazoló bizonyítványa e rendelet hatálybalépését megelőző 3 évnél régebbi, annak e rendelet hatálybalépését követő két éven belül kell részt vennie a továbbképzésen, és vizsgáznia kell.

Vajon MEE továbbképzésen kívül indult-e már a gyakorlatban továbbképzés, és mik a tapasztalatok? Köszönjük zick56 fórum társunk beszámolóját.
Cím: Re:felülvizsgálok kötelező továbbképzése
Írta: zick56 Dátum 2018. május 16., 12:24:29 DÉLUTÁN
Az MEE szervezésében indított továbbképzéshez kapcsolódóan, Horogh Gyula összeállított egy anyagot és az alapján volt a képzés.

Itt van egy másik szervező!
http://lvs.hu/cpg/493221/Felulvizsgalok-tovabbkepzese-VBSZ
Cím: Re:felülvizsgálok kötelező továbbképzése
Írta: Novill Dátum 2018. május 16., 13:30:18 DÉLUTÁN
Az összeállított anyaghoz nem igen lehet hozzáférni, a 2 hetes előzetes hozzáférést keveslem. Mivel dolgozunk, ezért ha van egy kis szabadidőnk, akkor tudnánk tanulmányozni. Így volt ez a tűzvédelmi szakvizsgánál is, hogy kb. 2 héttel előtte lehetett hozzájutni. Úgy kezelik őket, mint valami szerzői joggal rendelkező dokumentum. A MEE  felülvizsgálói jegyzetekből mindig meg szoktam vásárolni a legfrissebb kiadásokat is. Ebből is lehet gondolom készülni a továbbképzésekre, de azért jó volna hozzáférni az ilyen jellegű összeállított anyagokhoz.
Cím: Re:felülvizsgálok kötelező továbbképzése
Írta: rabszolga Dátum 2019. január 20., 22:42:16 DÉLUTÁN
Igen, sokunknak lejár 2019.12.31-én az érvényesen megszerzett, majd most ismét érvénytelenné váló képzettségünk. Hajrá... 3*17500,- EMOSZ tagoknak -10%, ha az OKVI-nál jelentkeztek. Volt alkalmam összehasonlítani két tanfolyamot indító tananyagát. Az EMOSZ (OKVI) szerintem nyengébb, mert keveseb anyagot bocsájtanak a rendelkezésedre. Ők kínosan ügyelnek arra, nehogy túl sok infó jusson hozzzád, mert azért később fizethetsz, akár nekik. LVS-nél bőkezűbben mérték az anyagot. Vizsgakérdéseket csak szóbelit adnak ki, írásbelit nem, ezt faszságnak tartom, mert régen a felülvizsgálói jegyzet végén legalább volt tesztsor, mégha rossz is, de lehetett tanulni belőle. Rohadtul látszik, hogy pénzre megy a dolog... Ja, a szóbeliek sincsenek megválaszolva. Neked kell bugáznod. Emosz-nál ugyan a utalnak a tananyagra (oldalszám a preziben), de olyan tág határok között, ami eléggé lelassítja az időszűkében lévők lehetőségeit.

Szóval ÖT ÉVENTE színtiszta Hawaii. Nekik. Nekünk marad: Regisztrált szerelői faszság 3évente + ezek + ha van felelős műszaki vezetői. A Mérnökkamara meg csendben majd a duplájára (25e) emelte a nyilvántartottak díját. Szuper.
Ingyen szabvány vagy normális árú meg nincs. Szuper. Érdekvédelmi szervezet meg kussol.
Tényleg, tudja valaki miért kell a s..aros regszerelőit 3 évenként ismételni, amikor egy komolyabb felülvizsgálói tanfolyamot "CSAK" ötévente kell újítani? Ez nem rablás? Persze ha akarsz röhejes mérőhelyi FAMOT is csinálni, akkor azt KÉTÉVENTE.
B..asszátok meg, akik kitaláltátok. Ott röhögnek az arcunkba, ahol nem is várod. Tisztelt MEE meg örül és csücsül, mert már azt is elérték, hogy náluk keresd a szerelőt és kiírták, hogy csak a plombabontásra jogosultakat keressék a tisztelt ügyfelek. A többiek akár haza is mehetnek.
Fair egy hely ez a kis ország. Komolyan. Hányinger...
Cím: Re:felülvizsgálok kötelező továbbképzése
Írta: kisgaborzsolt Dátum 2019. január 21., 15:58:03 DÉLUTÁN
Sziasztok! Új vagyok az oldalon, de szoktalak olvasni titeket. Én is voltam az elöző kolégához hasonlóan mindkét képzőnél. Tény, hogy pénzlehúzás, de EMOSZ (OKVI)-s Horogh Gyula tanárúr előadása azért nagyon megéri, én rengeteget tanultam. Nekem mindkét helyen elmondtak minden infót is, nem volt ilyen bajom, a tananyagot meg az az igazság, hogy nem olvastam el. Tanár urat végighalgatva simán tudtam beszélni a tételemről. Szóval számomra EMOSZ volt a nyerő, két srác intézte a paírokat, full normálisak, segítökészek voltak, de LVS is oké volt. A jogalkotokról meg nem írnék :D Gabi
Cím: Re:felülvizsgálok kötelező továbbképzése
Írta: Sztrogoff Dátum 2019. január 21., 20:59:14 DÉLUTÁN
Ha olyan jó előadás volt, hogy a könyvet nem is kellett használni, akkor miben merül ki a pénzlehúzás? Ráadásul, ha sokat lehetett tanulni belőle?
Cím: Re:felülvizsgálok kötelező továbbképzése
Írta: kisgaborzsolt Dátum 2019. január 25., 19:27:55 DÉLUTÁN
Jogos felvetés! A kötelezösége pénzlehuzás szerintem. Ha saját magam akarok tanulni az más tészta lenne. Így értve. Üdv: Gabi
Cím: Re:felülvizsgálok kötelező továbbképzése
Írta: Sztrogoff Dátum 2019. január 26., 07:55:00 DÉLELŐTT
Anno a VFBF volt 10 évenként megújítandó. Az egyik ilyen vizsgán valaki élesen kikelt az ismétlési kötelezettség ellen. Ahogy a rövid tanfolyamon megtudtam ítélni, a 8-10 emberből neki volt egyedül problémája az anyaggal. Nem mondtam neki, hogy lám, hát te vagy a bizonyítéka, hogy kell az ismeretfelújítás, de szerte a világban azt látom, hogy csak kéne.Az összes szakmai fórumon a legsűrűbb kérdés az, hogy: ezt mi is írja elő? Voltam többször az egy éves ismétlő tanfolyamon FAM-on, ott a résztvevők, kik egy éve sikeresen vizsgáztak, teljesen szűz tudományként élték meg az elhangzottakat (pedig az csak 50 oldal nagy betűkkel, szellősen gépelve, és még logikus is). Szóval, bár én sem szeretem megkockáztatni, hogy megszerzett jogot elvesztek, én azért egyedül, sötétben, suttogva elismerem, hogy a tovaképzésekre szükség van.
Persze, ha maga a konkrét képzés a nullánál több. Ha meg nem, akkor lehet azzal vigasztalódni, hogy ez csak pénzbe került, mi lett volna, ha mindenki kétszer meg is bukik. :D
Cím: Re:felülvizsgálok kötelező továbbképzése
Írta: Fecó Dátum 2019. január 26., 12:08:57 DÉLUTÁN
Én is így látom, magam is eljárok évente 1-2 ismeretfelújítóra, és most is szabványkönyvtár tagságot fizetek egy évre, mert lépést szeretnék tartani. Jelen esetben, az előbb felsoroltakkal már 100 e forint feletti összegről beszélünk. Műszer-beszerzésről, kalibrálásról nem is ejtek szót. És most még valami, amit erőszakkal tuszkolnak a torkomra...
Cím: Re:felülvizsgálok kötelező továbbképzése
Írta: ELEKTOR-KALANDOR Dátum 2019. február 02., 04:05:30 DÉLELŐTT
https://www.e-villamos.hu/hirek/5261-elerhetobbe-valnak-a-szabvanyok/?utm_source=szabvany&utm_medium=email&utm_campaign=dec-18-hirlevel&fbclid=IwAR2cOKa5n-WScIjeDVIZNTiXJzmQG90KBtU4Zn-doEchmpMZ3DWh7HiUPeA       

Szerintem jó hír.
Cím: Re:felülvizsgálok kötelező továbbképzése
Írta: nyaki Dátum 2019. február 04., 22:46:18 DÉLUTÁN
Igen jó hír, de csak részben. :-\ ...vajon melyek lesznek a támogatott szabványok?
Cím: Re:felülvizsgálok kötelező továbbképzése
Írta: pgz Dátum 2019. február 05., 19:33:30 DÉLUTÁN

Remélem az összes angol nyelvűt az támogatjuk, még ha lehetne hozzá kérni a kamarától egy ingyenes angol nyelvtanfolyamot mindenkinek.

Üdv pgz
Cím: Re:felülvizsgálok kötelező továbbképzése
Írta: rabszolga Dátum 2019. február 10., 19:55:06 DÉLUTÁN
Idézetet írta: ELEKTOR-KALANDOR Dátum 2019. február 02., 04:05:30 DÉLELŐTT
Szerintem jó hír.
Igen, ha kiderül mi lesz belőle és nem csak a mérnököknek... Amennyiben jól tudom a felülvizsgálók de még a felelős műszaki vezetők nagy része sem mérnök. A szakipari melósoknak meg főleg, mert borzasztóan alacsony a színvonal helyenként... Nekik is kellene a lehetőség, feltéve, hogy nem csak látszatdolog lesz. Erről beszélek már ezer éve, mégha nem is ebben a formában, ahogyan tervezik. Ezért támadom a kötelező és persze fizetős továbbképzéseket. Amennyiben hozzáférhetsz az információhoz, képezheted magad. Persze csak akkor, ha hagyják és te is akarod.
Majd kiderül.
Cím: Re:felülvizsgálok kötelező továbbképzése
Írta: rabszolga Dátum 2019. február 10., 20:10:40 DÉLUTÁN
Idézetet írta: Sztrogoff Dátum 2019. január 26., 07:55:00 DÉLELŐTT
Voltam többször az egy éves ismétlő tanfolyamon FAM-on, ott a résztvevők, kik egy éve sikeresen vizsgáztak, teljesen szűz tudományként élték meg az elhangzottakat (pedig az csak 50 oldal nagy betűkkel, szellősen gépelve, és még logikus is). Szóval, bár én sem szeretem megkockáztatni, hogy megszerzett jogot elvesztek, én azért egyedül, sötétben, suttogva elismerem, hogy a tovaképzésekre szükség van.
A fentiekkel kapcsolatban jutott eszembe...
Azért sokan vannak úgy, hogy évek évtizedek óta dolgoznak a szakmában, de konkrét kérdésekre nem tudják a tesztlapon a válaszokat, főképpen ha egy picit ki is csavarják a szövegezést. Ismerek olyan cégeket, ahol csak a főnöknek van papírja a FAM munkavégzésről és ő ott sincs a munkáknál, egy lepapírozott szerszámkészlet van amit nem is használnak. Baleset nem volt. Főképpen a nagyszerű mérőhelyi FAM munkavégzésnél látom ezt a problémát, minek a kétévente megújítandó szar tanfolyam, ha nem is végeznek olyan munkát, amiről a tanfolyam szól. A FAM szerszámok bevizsgálása meg kamu, most megint csak a mérőhelyi FAM esetéről beszélek. Senki nem a saját maga ellensége. Aki nem tartja be az alapvető szabályokat, azt oktathatod évente akár... Lássuk be, a mérőhelyi FAM tevékenység azért nem egyenértékű a kisfeszültségű hálózaton végzett munkával. Jó esetben egy feszültség alatti mérés elvégzésének veszélyességével ér fel...
Szerintem meg nagyobb személyi felelősségvállalásra van szükség és az információhoz jutást akadályozók eltávolítására.
Cím: Re:felülvizsgálok kötelező továbbképzése
Írta: 980POWER Dátum 2019. február 10., 21:58:43 DÉLUTÁN
Áramváltós vagy bonyolultabb mérési megoldások esetén, ha az áramellátás folyamatossága a mérő, de inkább az áramváltó leszerelése esetén is fenn kell állni, akkor azért nem árt a FAM.
Cím: Re:felülvizsgálok kötelező továbbképzése
Írta: rabszolga Dátum 2019. február 11., 00:14:50 DÉLELŐTT
Idézetet írta: 980POWER Dátum 2019. február 10., 21:58:43 DÉLUTÁN
Áramváltós vagy bonyolultabb mérési megoldások esetén, ha az áramellátás folyamatossága a mérő, de inkább az áramváltó leszerelése esetén is fenn kell állni, akkor azért nem árt a FAM.
Igen, ebben az esetben igazad is lehet. Bár a legtöbb esetben ezt elintézik egy tervezett kikapcsolással. Az ilyen speciális helyzetekre nyilván nagyobb felkészültség kell, de ez százalékos arányban nagyon kevés a regisztrált szerelők munkái között. Ezért nem kellene egy semmire való rendszert életben tartani, inkább specializálódás lenne a megoldás. Egy egyszerű mérőhelykorszerüsítéshez ne kelljen már ez a sok bürokratikus f...ság.
Cím: Re:felülvizsgálok kötelező továbbképzése
Írta: Sztrogoff Dátum 2019. február 11., 08:20:25 DÉLELŐTT
Idézetet írta: 980POWER Dátum 2019. február 10., 21:58:43 DÉLUTÁN
Áramváltós vagy bonyolultabb mérési megoldások esetén, ha az áramellátás folyamatossága a mérő, de inkább az áramváltó leszerelése esetén is fenn kell állni, akkor azért nem árt a FAM.
De az kétszemélyes. A mérőhelyi FAM egyik értelme, hogy legálisan dolgozhat egymagában, az egyszemélyes viszont csak a nénémasszony jellegű mérőhelyekre vonatkozik.
Cím: Re:felülvizsgálok kötelező továbbképzése
Írta: pgz Dátum 2019. február 25., 18:28:45 DÉLUTÁN
Helló, sziasztok !

Egy hete voltam tanfolyamon + vizsgázni mindháromból, nem reklámozni akarom de az LVS Felnőttképzési BT-nél minden rendben volt az oktató( Hujber István ), jól felkészült Ő is mérős, tehát tudja azokat a dolgokat amik az előírásokból nem egyértelműek, vagy egyértelműen el  .. rontottak, és ezt meg is mondja.
Nagyon segítőkészek, profin megy minden, írásbeli+ szóbeli is, csak ajánlani tudom.



Cím: Re:felülvizsgálok kötelező továbbképzése
Írta: faxelektro Dátum 2019. február 26., 20:18:20 DÉLUTÁN
Jó estét
                 Létezik-e magyar fordításban a következő nagyon  értékes és villanyszerelőnek hasznos könyv:    ELECTRICAL ENGINEERING
Cím: Re:felülvizsgálok kötelező továbbképzése
Írta: faxelektro Dátum 2019. február 26., 21:58:23 DÉLUTÁN
Ez még a cim: Tables Standards Formulas