Segítséget kérnék mint nagyon kezdõ villanyszerelõ.

Indította gaga, 2011. október 31., 20:15:06 DÉLUTÁN

Előző téma - Következő téma

Padavan

Sziasztok,
én iskolában jártam ki az 5 évet, és nekem is vannak elég húzós tapasztalataim amiből szívesen megosztok párat.
Pl. A szakmai tanárom által tanított anyagot, mindíg felvetettük Electro technika órán ( már csak azért is, mert az Elektro ismeret tanárt sokkal nagyobb agynak, több tapasztalattal bíronak gondoltuk. ) Amit jól gondoltunk, mert amit szakmai ismeret órán tanultunk azt az electro tanár folyton kijavított, és electro ismeretek helyett inkább újravette a szakmai ismeretek anyagot, csak, hogy tisztán lássunk. Persze még így is sokak agyában akkora káosz alakult ki, hogy öröm volt , ha év végére még a nevünket tudtuk, nem azt, hogy mi a helyes , mi a valós, és mik a valótlan megfogalmazások. Ráadásul a szakmai tanár, nagyon régi szabványokkal volt tisztában, olyanokkal, amiket anno ő tanult , és mire minket tanított, azok már nem áltál meg helyüket, ezt sokszor az elektro ismeret tanárunk mondta ( Elvileg le is ült vele egy asztalhoz, hogy elmagyarázza, ilyen dolgokat ne oktasson, főleg ne oylat amiben ő maga sem biztos )
Mind a 3 szakmai évünk így ment el. Miért nem lett elküldve a szakmai ismeret tanár? Ő volt az igazgató-helyetess is egyben. Ezzel mindent elmondtam?:)
Aztán én is, hogy a 3. év végén sikerüljön az elméleti vizsgám, foktam a kis könyvet és inkább azt olvastam, mint , hogy kiröhögjenek a vizsgabiztosok a vizsgán. Szerencsére 4-esre sikeredett a felelet, amire persze a Mérések, és az Anyag ismeret is rásegített. Miért nincs ez alatt megfelelő gyakorlati tapasztalatom? Azért mert egy nagy multinacionális, áramszolgáltató cégnél voltam gyakorlati helyen. Ahol tanteremben számítógépes játékokon játszottunk. Egy hónapba egyszer be lehetett kötni a reteszelést, meg vizsgálhattuk a mágneskapcsoló részeit , de azt is úgy, hogy ha egyet-egyet mi vertünk szét kalapáccsal. Csak mert érdekelt minket, mi is alkotja.
Nem csak én, hanem nagyon sok mástól ilyen oktatásról hallok, és igazából ez csak arról szól, hogy a gyerek az iskolában üljön 5 évet, a semmiért. Amit tudok elméletből azt is könyvből, internetről, fórumról. A gyakorlati részével sajnos, vagy nem sajnos nem fogok tudni sohasem foglalkozni, mert egy építőipari vállalkozásunk van, és ebben nagyobb szükség van rám, mint éveket arra tegyek, hogy megtanuljam a villanyszerelés gyakorlati részét, de ettől még nem hiszem, hogy valaha villanyszerelőt fogok hívni bekötésekhez. Természetesen tanácsokat biztos kérni fogok. Ezért tartom nagyon jó ötletnek ezt a fórumot , és öröm látni segítőkész, és nagy tapasztalattal bíró szakembereket, mert én mondom erre szükség van. Nagyon is! Így tovább!

szmihaly

IdézEl tudnád nekem is küldeni (vagy feltölteni) a "Vill_szakmai_ismeretek_1-3.zip" anyagot

Elküldtem.......Pü


VILL-AGH

Sziasztok! Olvastam az első hozzászólást,és olyan dejavú érzésem lett. ;DAnnó 1985-ben végeztem és hát igen hasonló tapasztalataim voltak mint Gagának,mert nem kérdeztem,kb 1 év kellett mire képbe kerültem.Persze akkor még volt az áramszolgáltatónak tanműhelye,szerződést is kínált a végzetteknek,és a második évtől már 2 hetente dolgozott is egy kirendeltségen. Én is így kerültem oda,ott is ragadtam 15 évig.A kirendeltségen lévő kollégák,segítőkészségére volt bízva mennyire segítik az ifjoncot a szakmai zsargon elsajátítására és nem csak a reszelő zsír emlegetése közben nevetgélnek rajta.Persze az évek során ez elmarad,/hónapok/ és rá is jön az ember hogy képzettebb mind egy-két kolléga,de a gyakorlat az nagyon fontos.Leírnék egy-két általam még áramszolgáltatói múltam során a kábelezéshez gyakran használt kifejezést hátha lesz még Gaga féle fiatal ,aki nem kérdez! Persze ma már kérdeznék,és nem szégyenkeznék ha kinevetnek, mert lerövidülhet az az idő amit szorongva tölt el egy fiatal a már tapasztalatabb szakik között!

Malac: összekötő karmantyú /öntött vas-ma már műanyag/
T-malac: leágazó karmantyú
hesszián: kátránnyal átitatott vastag géz szerű anyag amit a kábelre tekertek annak érdekében hogy ne folyjon ki a massza/ma már nincs/
Varnis szalag:az összekötött erekre egyenként tekert elválasztó réteg,hőálló
Pionner: az aszfalt bontáshoz szükséges benzines  kétkezes bontógép/akkor még voltak úttörők.. napi szinten volt a poén ;D/
Csatli: légvezeték
Kötélszív:a sodrony védelmére ,ill tartó szerepre/ma már végfeszítővel helyettesítve/
S-kampó: az  áramszolgáltató oszlopára szükséges tartó eszköz ebbe akasszák a végfeszítőt/ha nincs akkor megy ám a nyüszítés!/
Futue sapka: esővédő sapka,a tetőtartó ,vagy a műanyag cső/ideiglenes esetén/ tetejére helyezve
Bilincs szett: végleges mérő esetén az oszlopra,ami tartja a fogy.mérő helyet valamint a csövet
Béka: sodronyra ,a kötélszív után ezzel akadályozza meg hogy le essen a szívről a sodrony/régebben alu kötődróttal/
stb...

Nagyon fontos merjen kérdezni az illető!! :-\

Pichy

Üdv!
Frissen végzett villanyszerelő vagyok és én is tanfolyamon vettem részt. 10,5 hónap volt a tanfolyam, munkaügyin keresztül. Nem mondom, hogy tökéletes volt az egész, de az én véleményem is az, hogy szorgalommal, kitartással pótolhatóak a hiányosságok. Nem akarom túlságosan leminősíteni a fiatalságot, de sokszor volt az a probléma, hogy komolytalanul álltak a dolgokhoz és igazán nem is akartak tanulni, csak ott voltak. Nem gondolom azt, hogy már szakember vagyok, de a fórumon olvasott dolgokat megértem, nem kínai  ;D szóval nem volt értelmetlen a suli. Még nem tudom mennyire lesz nehéz a szakmában munkát találni, de sokan biztattak. Ki hogyan látja? Mennyire életképes szakma ez ma?

Könyves Kálmán

Mennyire életképes?
Az ország melyik részén?
A szakma melyik része? (épületvillamosság, automatizálás, épületgépészet, üzemeltetés-karbantartás, hálózatszerelés, felülvizsgálatok,stb...)
Nagy általánosságban hiányszakma állítólag.

Pichy

Szabolcs Szatmár Bereg megye
Kezdő ként, gondolom épületvillamossággal lenne érdemes foglalkozni, bár az építőiparról nem sok jót lehet hallani kishazánkban  >:(

Gyurmaúr(fi-relé)

Mindenképp azt javaslom, hogy ne csak a megyében, hanem a szomszédos megyékben is próbáld "promótálni" magad, hírdesd a tevékenységed -presze, ha tényleg érzed, hogy a "lábadban van a boogie"- pl a Szuper Infók-ban, hiszen azok sok településen jelennek meg, aztán csinálj, vagy csináltass egy ütős website-ot -nézd meg Novillét, sztem, az ővé ott van a szeren, logikus, érthető, könnyen tájékozható felépítésű,semmi flanc, flikk-flakk, csak a lényeg!- , mely site jó helyen legyen pl a google-n, egyéb kereső optimalizáló programokban. Ja és a legfontosabb; minőségi szerzámaid és egy megbízható AUTÓ-d (nézd meg a kommentemet a "terített szerelés" c. topikban, mert az az AUTÓ, melyről betettem a linket, nos az hű társad lehet akár hosszú éveken át!) és úgy általában érzed, hogy benned van az X-faktor...  :D
PS: gondolom, még nem vagy, hisz még elvileg nem is lehetsz regisztrált -azaz mérőhelyet is kivitelezhető- villanyász, ha ez így van, akkor azért törekedj rá, hogy mielőbb meglegyen! Hajrá!!!!

Pichy

Az utolsó gondolattal kapcsolatban volna egy kérdésem. Teljes lakásfelújítás, vagy új ház villamos rendszerének kialakítása, hogyan működik? Elkészíthetem az egészet mérőhellyel együtt és aztán a regisztrált szerelő "láttamozza", vagy a mérőhely kivitelezését a regisztrált szerelő végzi?

Novill

Ma már az adó törvények miatt is megszűnőben vannak az aláíró emberek. A regisztrált villanyszerelőnek a képzés költségekbe van, a mérőhely kialakításáért ő felel ha aláírja. Ma már bonyolultabb az adminisztrációja is mint régen. Régen volt egy nyomtatvány a kivitelezői nyilatkozatot aláírta és alá húzta a társadalmi munka részt, és ezzel rendben volt az egész. Továbbá a NAV nem ismeri a társadalmi munka fogalmát, és tisztában van azzal is , hogy mennyi egy mérőhely kialakításának a díja sajnos. Az egyik ismerős 10 eFt-t számlázott le munkadíjban és ezt nem fogadta el a hatóság. Ezért én nem is szoktam bele menni az ilyen jellegű láttamozásnak.  De egyébként meg lehet próbálni ha talál ilyen embert. Mert ez az ő felelőssége is egyben. A saját lakásod belső villanyszerelését minden további nélkül megcsinálhatod  felújításnál. Új szerelésnél is, de az már problémásabb hatósági közre működések ( terv, felelős műszaki vezetés, építési napló, első ellenőrzés ) miatt