Áramlopással kapcsolatos esetek

Indította nova, 2011. november 04., 12:45:21 DÉLUTÁN

Előző téma - Következő téma

nyaki

A tolvaj=szolgáltató jelen politikai, gazdasági és társadalmi környezetben helyes megállapítás. És egyáltalán; már miért fizetnénk mi ki? Ugyan már, ...persze, mert ezt sulykol(j)ták az agyunkba éveken keresztül a folyamatosan, még a csapból is folyó demagóg megtévesztésekkel csakúgy, mint ahogy pl. elhitették azt is velünk, hogy a globális felmelegedést is mi okozzuk és erre hivatkozva milliárdokat fizettetnek velünk, mert mi vagyunk ezért kollektíve a bűnösök, miközben semmi tudományos alapja nincs, csupán puszta haszonszerzés, igazi biznisz és ennek megfelelően van beállítva az árkalkuláció és a médiavisszhang, ami szintén ezek kezében van. Akkor honnan is kapjuk az igazságos és valós híreket? ...hát, nem a main-stream médiából, ez viszont már bizonyos. Át vagyunk baxva, mint xar a palánkon és mi még jópofizunk is hozzá, mi több, egymást figyelgetve feljelentünk és nem a saját dolgunkkal törődünk! Döbbenet. :-\  Ezt a nevelési stratégiát követték anno még a honvédségben is, hogy a kollektív bűntudat minden katonában benne legyen és a főbűnösök meg mondhassák vígan, dalolva, hogy együtt sírtok, együtt nevetek.
Bocs, de nem konkrétan ellened szólok, hanem pusztán nem értem, hogy hogyan nem látják még mindig sokan, hogy egy nagy színház puszta kellékei vagyunk és a struccpolitika csak a szegénységbe és a totális kontroll felé sodor minket és a valós demokrácia, mint illúzió, mehet kapálni. Voltaire Candid című művét pedig tolták az orrod alá, hogy elhidd, ami van az a kánaán, vagy legalábbis afelé megyünk. :P
Ajánlom figyelmetekbe a V, mint vérbosszú és a Lopott idő című filmek figyelmes megtekintését és értelmezését, mert az bizony a mi szomorú jövőnk, hacsak....
Szép napot!

Könyves Kálmán

Nem érzem úgy, hogy ellenem szóltál volna, viszont a lopás lopás marad akkor is, ha más is lop.
A rendszernek én sem vagyok barátja, biztosan igazságosabbá lehetne tenni, ha lenne rá akarat. (Mondjuk úgy biztosan nem, hogy amennyivel a lakosság számláját csökkentik, azt hozzácsapják a vállalatok fizetnivalójához)
Sajnos belecsúszunk a politizálásba, nem akarom szét offolni a fórumot
http://www.costadelsolmagazin.com/content/chomsky-tizparancsolat
részemről ennyi

nyaki

 ::) Valahol már láttam ezt az írást és valójában én is erről írtam, a magam módján. Örömmel látom, hogy legalább Te tudod, hogy mi az, ami ellen tenni kell. ;)
Köszi

Gyurmaúr(fi-relé)

nyaki, én is esküdt ellensége vagyok a nyugati multiknak, a stratégiainak számító energiaszolgáltatásunkat azoknak elmutyizó bal-lib hazaáruló bűnbandának,de egész konkrétan a lopás minősített esetének, így tehát a nettó áramlopásnak is! Egész felháborító, hogy te lovat adsz azok alá, akik ön és közveszélyes módon lopják az áramot, a gázt! Vegyük végre tudomásul, hogy ez is egy szolgáltatás, mint a közösségi (tömeg) közlekedés, s amennyiben valaki ráutaló magatartással igénybeveszi ezeket, nos akkor ezzel egyfajta szerződést köt, ergo a szolgáltatás ellenértékét ki kell csengetnie! Azontúl amit ellopnak, annak az ellenértékét is valakinek meg kell fizetni, tehát azok csengetnek,akik hó, mint hó kiegyenlítik a rezsi számlákat! Nekem az a tippem, hogy amennyiben az állam esetleg visszaveszi az áramszolgáltatókat és mondjuk még 10-15%-ot (nagyobb árcsökkentés már tényleg veszélyeztetné az ellátásbiztonságot, ugyanis egyrészt a bérek és azok közterhei, egyéb működéshez fontos anyagok -pl. gázolaj a kocsikba, munkaruhák, szerszámok, papír, informatikai eszközök, másrészt pedig a zömében nyugati multi gyártóktól származó vill cuccok árai nemhogy csökkennének, hanem biza nőnek, hazai meg nem sok cuccból létezik,sajnos!) csökkent, nos ebben az esetben is bőven lesznek, akik "egzotikus" módszerekkel fognak unlimited módon villanyáramot vételezni... Egy módon lehetne érdemben csökkenteni pl a villanyáram árát, ha minél nagyobb arányban -azaz megyénként alsó hangon 2 tucat- felépülnének a megújuló energiaforrások, azaz a szennyvíz, állati trágya, szántóföldi növényhulladék alapú biogáz és/vagy a fotovoltaikus erőművek, melyek köztudottan az atom után a legolcsóbban képesek áramot, hőt, gázt előállítani, ráadásúl, mivel a fogyasztókhoz aránylag közel telepíthetőek, ezért nem kell nagyfeszültségű, nagy veszteségű, hosszú nyomvolnalú hálózatokon, többszörös transzformációval szállítani az áramot, hanem a telepüés határában kell őket rákötni a 10 vagy 20KV-os hálózatra, mely ugye minden eldugott faluban létezik,s körbejár a település egészén.   

nyaki

Már szó ne érje a ház elejét én nem  a tolvajokat támogatom, ...sőt; hanem amondó vagyok, hogy a rendszert és gondolkodást kell megváltoztatni és hogy az embereknek legyen miből kifizetni az ún. "amerikai álmot", mert biz azt velünk fizettetik ki és ezért kell szegénységben és elnyomásban tartani az egyéb országokat.
Azt, hogy a mások által ki nem fizetett díjakat ránk terhelik, egész egyszerűen néphülyítésnek és hazugságnak tartom, de erről már több internetes oldal valódi esszéket írt. Ha belegondolsz abba, hogy anno velem és minden magyar lakossal kifizettették anno a közüzemek fejlesztési költségeit, majd ingyen és bérmentve , jelentős adókedvezményekkel karöltve átadták bizonyos köröknek, akkor kiderül, hogy működési költségük a meg nem fizetett fogyasztásokkal ugyan némileg csökken (bár az árkalkulációjukba ez bizonyosan bele van véve) de alapjában véve a vagyonuk nem, sőt olyan állami támogatásokban részesülnek, amit egy kisvállalkozó vagy nem kap meg, vagy egész egyszerűen képtelen kitermelni az ellehetetlenített piacon.
Nemrégen tértem haza egy "világ a világban" helyről, Hargita megyéből és ha tudnátok milyen tisztán látják az ottani magyarok a világ és "országunk" helyzetét, akkor meglepődnétek, mint ahogyan én is rácsodálkoztam. Bezzeg itt gőzerővel folyik az amarikanizálódás és a szellemi, erkölcsi leépülés. :-\

Üzenet összefûzve: 2013. augusztus 19., 13:28:13 DÉLUTÁN

...csak jelezném halkan és elejét akarom venni a célozgatásoknak, hogy én még tisztességgel fizetem a rezsimet ;) , mert még tudom, de vajh meddig(?).

exchange

Ugyan nem áramlopás, de elég durva.
Kiderült mi okozta a gázrobbanást. azért robbant fel Táton egy ház, mert betörők ellopták a gázvezetékeket, és eközben egyáltalán nem zavarta őket, hogy ömlik a gáz...
http://tv2.hu/musoraink/tenyek/141737_betorok_miatt_robbant_fel_a_tati_csaladi_haz.html

plctechtb

A gázcső réz... Nincs több kommentem :(

Tapatalk-kal küldve az én ST25i-el


nyaki

...és sírnak ...és sírnak, mint a fürdősqrvák, hogy a csóró magyar kilopja a szemüket és csődbe mennek miattuk:
http://index.hu/gazdasag/2014/01/27/mol/?honnan=Nemzeti_Hirhalo >:(

Könyves Kálmán

A cikk jó, de itt a gazdáinkról van szó, nem a csóró magyarról;)Így lesz a rezsicsökkentésnek hatalmas ára, amit az egybites narancsvallásúaknak hiába magyarázol!
Demagógia on: a kereskedő cég hasznára befolyt összegből hány házat lehetett volna leszigetelni, napenergiával ellátni?
Rezsicsökkentés, mi?