Első felülvizsgálat

Indította Csaba765, 2013. szeptember 15., 13:37:45 DÉLUTÁN

Előző téma - Következő téma

recens

üdv

Szóval urak egy létesítmény első felülvizsgálatakor mind két jegykönyvet szükséges elkészíteni. (érintésvédelem és EBF) ; vagy van erre valami összegyúrt, amit elfogadnak a katasztrófások.
Mi a bevált gyakorlat? Ti hogy csináljátok?

Novill

A 2014-es Érintésvédelmi felülvizsgálok kézikönyvének a jkv mintái nem térnek igazából a 2012-es kiadáshoz  képest. Ezek a minták ugyan nem kötelezőek, de hasznosak lehetnek. Nagyon sok minősítő iratot láttam már eddig. Voltak és vannak próbálkozások az egységes minták kialakítására. Én az előző hozzászólásaimban leírtak alapján dolgozók.
Itt a fórum keretein belül érdemes lenne a minél jobb mintát kialakítanunk közösen. A hosszú évek során általában a látottak, tapasztaltak és a változások követését követve alakítjuk ki a minősítő iratainkat. Vannak akik a rövidített minősítő iratokat használják. A 2014-es kézi könyv is tesz erről említést, amelyben megmagyarázza, hogy miért jó ez. Ezzel lehet egyet érteni vagy nem is. Úgy gondolom, hogy aki felülvizsgálattal foglalkozik annak a villamos biztonságtechnika ( érintésvédelem és tűzvédelem) az nagyon fontos. Ezért ennek a dokumentálása és az utólagos bizonyíthatósága végett a hiteles elszámolást is figyelembe véve inkább a részletes minősítő irat jöhet számításba. Persze a rövidített  változat kevesebb munkát jelent, ugyanígy  csak a végpontokon történő mérés is. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy munkánk szakszerűségét mindenkor meg kell védenünk, még utólag is.

Könyves Kálmán

Hasznos lehet a http://vibite.hu/ c. oldal jegyzőkönyvmintáinak átnézése, lehet hogy pont ezt keresed.

A kezdőoldalról a villamos biztonságtechnikai dokumentációk - Minősítő irat MSZ HD 60364-6 - Alapdokumentáció útvonalon jutsz el a .doc formátumú "Villamos berendezés első ellenőrzésének jelentése" c. dokumentumhoz.



tothgyula

Tisztelt Kollégák!
Az "Elektrotechnika 2015/3." számában az ÉVÉ MUBI állásfoglalása a köv:
Idézet: "Az első ell. vizsgálatait az MSZHD 60364-6:2007 sz.61.fej. határozza meg.
61.2. Szerevételezés: Ennek során kell elvégezni pl. a müanyag kapcs.karok, műszerek, a különböző szerelvények állapotára vonatkozó ellenőrzéseket és rögzíteni kell a hiányokat, töréseket! Ellenőrízni kell a berendezés ált. állapotát, épségét, a védővezetők meglétét, feliratokat, jelöléseket, a zöld/sárga vezetékek rendeltetés szerinti használatát, keresztmetszetét. Ugyanígy a kettős szig. megvalósítását, épségét és a bennük lévő szerelvényeknek csak az állapotát, épségét-feltéve azt, hogy a berendezésen elvégezték a tipusvizsgálatokat és a darabvizsgálatokat."
61.3 Műszeres vizsgálatok, kiemelve az ÉVÉ-vel összefüggő vizsgálatokat.A kialakult gyakorlat szerint mindíg a berendezés betáp pontján végezzük el a hurokmérést mindhárom fázisvezető és a PEN.- ill. a PE-vezető között. A kiértékelést a berendezés előtti kioldószerv adatainak figyelembevételével kell végezni!"
Jó munkát: TothGyula felülvizsgáló.

mecsa

Tisztelt Kollegák!

A témával kapcsolatban lenne néhány gyakorlati kérdésem:
SELV/PELV érintésvédelmi mód is található az ellenőrizendő villamos berendezésben, ami áll egy 230/24 V-os kapcsolóüzemű tápegységből, illetve néhány induktív jellegű forgó jeladóból, valamint egy a forgás jeleket fogadó PLC (inkább programozható relé) egységből.
Kérdésem, hogy mit kell ebben az esetben vizsgálnom, hol kell szigetelési ellenállást mérnem.

Köszönettel!

tothgyula

Üdvözletem!
Ha tudsz tedd fel a kapcsolási rajzát.
TothGyula felülvizsgáló

nyaki

Üdv!
Én úgy gondolom, hogy:
Ha van ÁVK a kapcsitáp előtt és annak igazoltad a helyes működését, akkor a PELV hálózaton a védővezető folytonosságát mindenképpen ellenőrizni kell. Az aktív részek és a védővezető között is lehet szigetelést mérni, de a primer oldalon (van ahol a szekunder oldalon is) a test/védővezető felé beépített X típusú kondenzátorok meg tudják hamisítani a mérést, sőt időnként az 1000V egyen tesz bennük kárt, bár elvileg ki kellene bírniuk.
A kapcsitápok legtöbbje PELV kialakítású, azonban vannak egyes típusok, melyek kettősszigetelésű SELV. A SELV esetében a szekunder és a primer közé kapcsolt vizsgálófesszel kell szigetelési ellenállást mérni, illetve a burkolat és az aktív részek között is ellenőrizni kell, a kéziszerszámokhoz hasonlóan. Az ilyen tápoknak simán ki kell bírni 1000V egyent.
A tápegységről üzemeltetett ELV készülékeket nem kell ellenőrizni, de a táp mérése előtt le kell választani azokat a védővezetőt kivéve, ha van.