CSaládi ház villamos hálózat felújítás

Indította atis88, 2016. július 04., 23:29:47 DÉLUTÁN

Előző téma - Következő téma

atis88

Üdv Tisztelt Szakértők!

Folyamatban van egy 77-ben épült családi ház megvétele. Az eladóval a legutóbbi telefonos beszélgetésünk alapján arra jutottam, hogy mindenképpen indokolt lenne a ház vezetékelésének cseréje (jelenleg alu+réz kábelek vegyesen, két kör a házban egy a dugaljaknak, egy a világításnak). Azóta nem voltam felmérni a helyzetet, de ennek kapcsán néhány kérdés merült fel bennem, amelyben szeretnék segítséget kérni.

1.: Talán a legfontosabb, hogy egy ilyen felújításhoz szükséges-e épületvillamossági terv készítése. Úgy tudom 7 kW teljesítmény felett kötelező. Előreláthatólag a következő nagyfogyasztókkal tervezünk: mosógép, hűtő, villanysütő, indukciós főzőlap, később esetleg egy mosogatógép. Nem tudom hogy ezek a fogyasztók indokolják-e a terveztetést.

2.: Az elsőhöz kapcsolódik, hogy a felújításkor kötelező e a régi csövezést, nyomvonalat használom, vagy a felújítás során véshetek újakat, ha arra szükség van. vagy ez már felveti az első kérdés helyzetét.

3.: A telken 3 fázis 32 A van bekötve (hátul műhellyel) de a lakásba csak egy fázis van behúzva egy 25A kismegszakítóval. A kérdésem az lenne, hogy a fenti fogyasztók (+tv, szórakoztató leketronika, mindennapi használati dolgok) figyelembe vételével maradhat-e az egy fázisos megoldás, vagy mindenképpen jó lenne a maradék két fázist is bevezetni a lakóépületbe.

Nem vagyok villanyszerelő, de értek az elektronikához, gyengeáramú rendszereket, hozzá bekötést rendszeresen szereltem, ezért úgy tervezem, hogy a csövezést, kábelezést megoldanám, több körrel, kismegszakítókig felvezetékezve, és villanyszerelőt a kismegszakítók bekötéséhez, túlfeszvédelem bekötéshez, EPH bekötéshez hívnék. Kérdésem az lenne, hogy ez mennyire járható út, vagy inkább ne vegyem el a villanyszerelő kollégák kenyerét :)

Előre is köszönöm a válaszokat.

macsey

Én a házba is három fázist húznák egyfázisu fi relékkel és külön nullákkal arra törekednék ha egy fázis elmegy ne az egész házba menjen el a világítás a fözölaphoz 3 fázis külön fi relé  a gázkazánhoz bojlerhez 6os zöldsárga közvetlen az óraszekrényböl vagy elosztóbol

Novill

Erről az esetről egy minapi hiba elhárítás jut eszembe. Villanyt mindenki szerel ma már. Ezzel nincs is baj addig amíg probléma nem merül fel. Nem elég villanyt szerelni, hanem tudni kell a biztonságtechnikai előírások alkalmazását is. Mivel itt nem csak szakmabeliek fordulnak meg, hanem sok nem szakmabeli is. Ezért teszem közzé! Olvassák a fórumot, igaz lájkolni csak elvétve kevesen teszik  :D.
A hiba elhárításnál az ügyfél szerint minden ráz. A műszeres vizsgálatnál a nulla vezető és a védővezető között 230V volt mérhető minden földelt dugaszoló aljzatnál, vízcsapnál és földelt készülék fém testén. Vagyis totál életveszélyes állapot volt. A bejövő földelő vezetéken több mint 2000 ohmot mértem. Érintésvédelem védőföldelés (TT rendszer) volt kialakítva. Áramvédő kapcsoló nem volt beépítve. Ez az érték azt jelenti hogy gyakorlatilag nem földelése az épületnek. Ugyan két null bontóval elő volt készítve nullázásra. Természetesen ezen pontok rövidre zárásával leverte a kismegszakítót. A végén kiderült, hogy a férj és az apa egy külön építménybe villanyt szerelt. A hiba innen indult ki, mert a fázis vezető közvetlenül össze volt kötve a védő vezetővel. Az általuk szerelt hálózaton minden működött, csak a biztonság volt nulla. A btk 1-5 ember haláért 3-5 év szabadság vesztéssel jutalmazza az egészet. A btk nem tesz különbséget szakember és nem szakember által elvégzett munka esetén. Ezért nagyon oda kell figyelni a biztonságos szerelésre. A villanyszerelés nem játék !!! Mindenképpen szükséges a műszeres vizsgálat, nem elég a fázis ceruza, próbalámpa és multiméteres vizsgálat.
1. Tudtommal a felújításnál lakásoknál nem valósul meg a terv készítés, mivel nincs hatósági átvétel.
2. Elvileg áramkörönként illik egy cső. Fel lehet használni a régi csövet ha az megfelelő.
3.  A szimmetrikus terhelés miatt célszerű az egy fázisú fogyasztókat szét osztani, mert a 3x32 A -rel sok mindenre elég. Így a szelektív védelmet is meg lehet valósítani.

A végleges használatbavétel előtt szakember által elvégzett tételes műszeres vizsgálatot javaslok. A villamos balesetek és villamos tüzek döntő része magán lakásoknál történik!

tothgyula

Üdvözletem!
Mindenképpen tervezni kell, és szakemberrel (esetleg közösen, ha ő is belemegy) megszerelni.Biztonság mindenek felett! 3fázist tennék a lakásba mindenképpen.A keresztmetszeteken sem szabad spórolni! Sajnos sokan ezt teszik!!1,5mm2-es rézvezetékhez max. 13A-es kismegszakító mehet.Gyakran tapasztalom,hogy a 1,5mm2-re 16A-es kismegszakítót tesznek.A kötések jók legyenek. Az EPH és az RCD-k nélkülözhetetlenek. És a végén mérni kell.Szigetelést is és ÉVÉ-t is!!! Jó munkát.
Üdv:TothGyula felülvizsgáló.

Tret

Kedves atis88!

A villanyszerelés nem abból áll hogy 3 szál vezetéket elhúzunk a falban,sokkal komplikáltabb dolog.Sok minden kell hozzá,de legfőképpen tapasztalat,és tudás.A leírtak alapján,valószínüleg már jól összekócolták a dolgokat villamos téren.Látatlanban azt tudom javasolni,hogy egy teljesen új szerelést készítsetek a lakás elosztótól,ugyanis annyi plusz dolgot fogsz használni hogy minden képpen mókolni kell akkor meg már legyen patent az egész. A költségek töredékét képezik a védőcsövek és dobozok,vezetéket meg úgy is cserélnéd.Vedd fel a kapcsolatot egy jó szakemberrel.Előtte találd ki hogy mit hova szeretnél,vagyis hol legyen dugalj,csillár,lámpa,miegyéb.Aztán hívd el és kérd meg hogy tervezze meg neked a nyomvonalat.Ha spórolni akarsz,vésd ki magad,de ha nem csináltál még hasonlót a többit hagyd a szakira.Hidd el sok bosszúságtól kíméled meg magad,és nyugodtan fogsz aludni...Egy szakszerűen kivitelezett rendszer évtizedekig üzembiztos és biztonságos lesz.

Gyurmaúr(fi-relé)

Kedves Tv néző pajtások; ma Novill "bá" 5 perces horror "meséjét" hallottátok... ;)
Egyébként tényleg vérforraló állapotok vannak a hazai "átlag" ingatlanok alsó hangon 50%-nál (nagy jóindulattal írtam az 50-et), mert az átlgamagyarja nem fél az áramtól, mondván az "nem robban", illetve nem önti ki, mint egy ürgét.
A konkrét történetre térve: kedves atis88, egy 40 éves házikó esetében -amennyiben én lennék te!- én egy totális extirpálást hajtanék végre és a "kályhától", azaz a bejövő méretlen főkábeltől újjá építenék mindent, ugyanis az előző egyrészt -elmondásodból levonva a kozit- úgy egy rakás fos, ahogy van, másrészt már kihordta magát, elavult, elaggott, s bár amíg egy 40 éves -mondjuk w123-as- Merci még most is -pláne OT-s frsz el- AUTÓ (csupa nagy betűvel) , nos addig egy,a '70-es évek permanens hiánygazdálkodásában vergődő országban a vállalható (és számos esetben már akkor is vállalhatatlan) gagyi jegyében kiépült vill hálózat már nem nevezhető szabványos, minőségi hálózatnak. Ami a 3x32A-t illeti; ezért a bejövőért sztem páran levadásznának téged, ugyanis ez olyan kincs, melyért mások kemény több 100ezret kénytelenek csengeti és még azt is elmondom, hogy ezt a 3x32A-t -amolyan 2 in 1 keretében- megkérheted -ha nincs?!- éjszakainak csúfolt vezéreltben is, tehát akár 3x64 A-t is tudsz egyidejűleg "leszívni", tehát mondjuk -én, mint de facto NSZK-beli lakóós, melegen ajánlom, mert sokkal jobb az otthon használt Hajdu és tettestársainál- beüzemelhetsz egy Stiebel Eltron ÁTFOLYÓS villany bojlert, mely ugyan 24kW-os teljesítményű, viszont ezt a teljesítményt csak és kizárólag a melegvíz csap elfordítása esetén veszi fel, tehát ameddig pancsizás van! Kúúl, mi?!?
Az nem kérdés, hogy a 3x32A-ből a kecóba legalább 3x20 jöjjék be (azért ne nyomasd be az egészet, mert akkor nem fogsz tudni a műhelyben egyidejűleg nyomulni, ha mondjuk a kecóban is mennek a combosabb cuccok, mint pl. tűzhely, mosógép, egyéb konyhai gépek) , én pl. a kecó elosztójának betápját egy jóféle neozed biztivel csinálnám meg, melybe 20A-es gG/gL betétet tennék, ez lenne a kecó főbiztije, majd tennék "C" lépcsőfokú túlfeszvédelmi unitot (ja, a "B"-s kerülhetne a mérő(k) elé, egy ilyen csini mérőhely alkalmazása esetén (L. képek). A főbiztitől 2 felé ágazna a min. 6-os + metszetű főelosztóbeli vezeték, az egyik a nedves helyiségek 3 fázisú fő Fi-reléjébe, a másik az egyéb helyiségek dugaljainak Fi-reléjébe. Amennyiben full precíz szeretnél enni, akkor a vill áramkörök részére is pakolhatsz -párhuzamosan- egy harmadik Fi-relét. Az egyéb dugaljak Fi-je legyen lüktető egyenáramú összetevőkkel szemben rezisztens, így tutira nem csapja le vmi szopatós tápegység. Áramkörből, kismegszakiból annál jobb, minél több van! Vill Á.K-k -legalább 5 legyen!- részére B6, B10, de ha B10 helyett C6 -ot teszel, az is jó, pláne ha lesz fénycsöves, vagy egyéb előtétes (LED) lámpatested. Épp ezért a vill gerinckábelek max 1.5mm2-es + metszetűek legyenek, ugyanis számos lámpatestbe lehetetlen ennél nagyobb +metszetű ér bekötése. Dugaljak részére (abból is legyen legalább 8-10 Á.K!) B és C13A, B16A-es kismegszaki bőven elég, kecóba és SOHA nem teszek C16A-es cucckát, mert nem kell, másrészt az ÉV mérés esetén sem jönnek ki jó értékek.  Ami a mérőktől érkező mért főkábeleket illeti; jelszó: 5x16-os NAYY-J (alu), bár 32A esetén már inkább 5x25-ös NAYY kellene, tekintettel a lehetséges feszültségesésre, pláne amennyiben a mérőktől hosszabb mért főkábelekre van szükség a mindenképp a házba elhelyezendő kábel elosztó, illetve közvetlenül fölé helyezendő (l.kép) mért főelosztó közt. A műhely felé egyébként ezen kábelelosztó (pl. 3030-as Csatári PVT kiválóan alkalmas erre a célra) tokozottból a legjobb kiágaztatni a dettó 5x25-ös NAYY betáp kábelt, így ott minden gond nélkül igénybe veheted a 3x32A adta frenetikus élménycunamit!! Ehhez nem árt egy fullos csatlakozó elosztó (l.képek)
Sok sikert!!!  8)

atis88

Köszönöm a válaszokat, sokat segítettetek. Ezekszerint akkor terveztetnem kell a hálózatot, ennek kb milyen nagyságrendű költsége van? tudom hogy ezeken a dolgokon nem szabad spórolni, nem is akarok, de hát manapság mindennek ez szabja a legnagyobb gátat.

Mint írtam nem vagyok szakember, és nem is akarom kompletten egyedül megoldani, mert hiába érzem otthon magam a témában, azért nem mély a tudásom, és bőrömön tapasztaltam már, hogy nem kelemes, ha megnyal a 230...

Abban továbbra is megerősítettetek, hogy az áramkörök bekötését mindenképpen szakemberrel kell végeztetnem, mert azért ott jól el lehet kötni dolgokat. Viszont továbbra is úgy érzem, hogy a bekábelezést meg tudom oldani, véstem már falat, húztam már kábelt, és igyekszem nem dugaljról dugaljra kötni a vezetéket, hanem leágaztatni (erről jut eszembe, egy dugaljaknál használt szerelődobozba belefér még a dugalj mögé wago-val egy leágaztatás a dugaljhoz?... egyszerüsítené az életet, persze ha a fizika korlátokat szab, akkor máshogy kerll okoskodni :) )
Áramkörrel nem akarok spórolni, de azért 20 fölé nem nagyon akarok menni. már abban is kb minden szoba villany, dugalj külön  főzőlap sütő külön kör belefér.

Jövő héten megyek a kecóhoz, alaposabban felmérni a helyzetet, de az biztos, hogy legalább 2,5-4-es (főzőlaphoz 4-es szerintem elég) vezetékekkel tervezem az áramköröket kialakítani, fal elbírja, és inkább a kismegszakító oldjon, le, minthogy kiégjen a falból a vezeték.

Lehet hogy lövök pár képet ide, hogy lássátok mekkora a jelenlegi gubanc. Még én sem láttam a mérőhelyet, úgyhogy kiváncsi leszek mi fog ott várni rám.

NagyPS

Először ujjél le az asztal mellé kupaktanácsra a családdal.
- vegyétek át hogy adott helységbe mit hova és miért kéne rakni( dugalj, kapcsoló ha több a bejárat akkor a világítást mindegyikhelyről tudjuk kapcsolni vagy nem kell, TV, Internet, hangszóró, riasztó, telefon ha nem is most de lesz rá igény akkor már csak behúzni keljen a kábelét.)
- ha ez megvan akkor egy normális szakember a méretek és igények alapján simán megtudja csinálni a tervet.

nyaki

Idézetet írta: atis88 Dátum 2016. július 05., 21:06:20 DÉLUTÁN
(erről jut eszembe, egy dugaljaknál használt szerelődobozba belefér még a dugalj mögé wago-val egy leágaztatás a dugaljhoz?... egyszerüsítené az életet, persze ha a fizika korlátokat szab, akkor máshogy kerll okoskodni :) )

Igen.

tothgyula

Üdv. Én dugalj esetében- amennyiben kötés van alatta-mindenképpen mélyített dobozt teszek.
Üdv:TothGyula felülvizsgáló