Villamos biztonsági felülvizsgálat 2020

Indította S/K, 2020. október 03., 15:20:50 DÉLUTÁN

Előző téma - Következő téma

pkajos

Egyetértünk abban:
- hogy már a létesítésnél, majd az Első ellenőrzésnél kellett volna szabályosan eljárni.
- időszakos felülvizsgálatnál észrevételezni kell, hogy nem felel meg az MSZ HD 60364-5-51-nek
- a jegyzőkönyvben - az üzemeltetővel egyeztetve- a következő felújítást jelölném meg a hiba megszüntetésére
-nyilván addig is, ha csak a színjelölés a hiba

Itt inkább az "átszínezésről" van szó -addig is mint szükségmegoldás. A szabvány szerinti "kiegészítő" jelölés szintén nem lenne helyes, hiszen mégsem PEN vezetőről van szó - aminél értelmezhető lenne a kiegészítő jelölés.

Ahogy írtam is, nyilván magának a bekötéseknek - ezzel a kialakítással- szabályosnak, egyértelműnek, átláthatónak kell lennie a táplálás -kábel- mind két végén.
Megjegyezném, hogy a kábelen nem lehet több utólagos "megszakítás", leágazás.  A kábeljelzést kiegészítve a tényeknek/eltéréseknek fokozottan megkövetelném - a kábelen és a kábelleltárban is.

Ezekkel a többlet elvárásokkal, kikötésekkel tudnék a továbbiakban is nyugodtan aludni.
És egy kicsit örülnék is, hogy -bár nem ismerem a rendszert, az előzetes hálózatot- , hogy nem TN-C, hanem TN-(C-)-S rendszert alakítanak ki.

   

Szita

Sziasztok, kérdésem lenne (van egy kis zavar, ellentmondás):
1. egy lakás elektromos felújításakor 25a 1fázis, fi relé 30mA, szükség van-e átadáshoz VBF-ra? ÉVF-ra? (nem lesz eladva, kiadva)
2. mkh 4mm2 vezeték terhelhetősége? 20A?
3.  mkh 6mm2 terhelhetősége? 25A?
A régi táblázatot kukába dobhatom?

pkajos

1., Igen az átadáshoz VBF ("első") felülvizsgálat kell.
2., Igen, terhelheted 20A-rel
3., Igen, terhelheted 25A-rel
A régi táblázatot azért ne dobd el messzire.
Felújításnál, új létesítésnél már az MSZ HD 60364-5-52:2011-et  használjuk  (Kisfeszültségű villamos berendezések. 5-52. rész: A villamos szerkezetek kiválasztása és szerelése. Kábel- és vezetékrendszerek) 
A vezetők adott helyre való tényleges terhelhetőségét sok körülmény befolyásol(hat)ja, érdemes a szabvánnyal megbarátkozni!

Szita

Szia,köszönöm, a 4mm2 es 25A, 6mm2 es 32A tábl. szerint. Ez még mehet neki? 16 os csőbe, falba süly.

"
Lakóépületekben lévő lakások villamos berendezésén a villamos biztonsági felülvizsgálat elhagyható, ha a következő két feltétel együttesen teljesül:

fázisonként 32 A-nél nem nagyobb névleges áramerősségű túláramvédelem van, és
30 mA-nél nem nagyobb érzékenységű áram-védőkapcsolóval védettek a felhasználói berendezések.
"
Itt azt írja hogy elhagyható a VBF.

Sztrogoff

A helyzet távolról sem ilyen egyszerű.

Először is, nincs "régi táblázat", mert annak a szabványnak három kiadása is volt, és bár az amper értékek nem nagyon különböztek, a három csoportba való beosztás az meg radikálisan különbözött a 2. és a 3. kiadásban.
Ráadásul a legnépszerűbb az a 2. kiadás csoportbeosztása, melyet még el is gépeltek anno abban a szakkönyvben, ahonnan felkerült a netre a 2. kiadás táblázata, igen szerencsétlen módon.

Másodszor is, a "régi táblázat" 25 C fokra szólt. Az új meg 30 C fokra. Mindkettőben vannak korrekciós tényezők (bár az új szabvány szerintiben csak a levegőben elhelyezett vezetékre), melyek, ha a régi első oszlopát vesszük, meg a mostanit, akkor gyakorlatilag ugyanazt a terhelhetőséget adják ugyanazon a hőmérsékleten, mint a mellékelt ábra mutatja.

Harmadszor is, nemcsak a hőmérsékletre vonatkozó korrekciós tényezők vannak mindkettőben. Ezekkel kapcsolatban két fontos megjegyzés van, az első az, hogy a régi táblázatos szabványban lakásoknál ezeket a korrekciós tényezőket nem kellett figyelembe venni, ami, valljuk be, megkérdőjelezhető. A második meg az, hogy az újból mindenki 13 A-t lát ki, miközben az 14,5 A, mert az vonatkozik 2 terhelt érre egy csőben. Viszont más villanyszerelési fórumokon meg mindenki azt hangoztatja, hogy egy csőben visz számtalan vezetéket, akkor meg itt is jelentős korrekciós tényezőket kéne még alkalmazni (de nem a védővezetőket is beleszámítva, mert az már régen rossz, ha azokon pont akkora áram folyik üzem közben, mint a fázis- meg a nullavezetőn.

Ami a 2. és 3. kérdést illeti, ezeket nem tudom, honnan vetted. A terhelhetőség az ugye egy felső érték. 4 mm2-es réz vezetéknél a régi táblázat szerint az alapterhelhetőség 27-45 A között mozog, az új szabványban meg 23 és 49 A között. A  régi szabvány csoportbeosztásait ismerjük, az újjal kapcsolatban csak ismételni tudom, hogy a 23 A az falban, csőben elhelyezett, 3 terhelt eres, köpenyes vezetékre vonatkozik. ettől még a kérdés fennmarad: honnan az a 20 A?

Szita

A 4mm2 20A regszerelő mondja.
Tudtommal nincs 23A biztosíték, így 20 vagy 25A ami megengedett? bár Schneiderből már vadászni kell ezeket is :S
Jelen esetben én 25A-re biztosítanám, és erre válaszolta h a VBF-en az nem fog átmenni. (ha kötelező, de ahogy néztem ez elhanyagolható)
Javíts ki ha valamiben tévedek.

pkajos

Kedves Szita!
Arra, amit írtam - "A vezetők adott helyre való tényleges terhelhetőségét sok körülmény befolyásol(hat)ja", valamint, hogy a szabvánnyal meg kell barátkozni - Sztrogoff részletes, megszokottan szakszerű kifejtése is bizonyítják.

Amit a VMBSZ-ből idézel az igaz, az említett feltételek esetében elhagyható a VBF felülvizsgálat.
CSAK NEM AZ ELSŐ - VBF- FELÜLVIZSGÁLAT, ELLENŐRZÉS, hanem a későbbiekben az időszakos felülvizsgálat! Fontos figyelmesen olvasni a szabványokat, jogszabályokat! Sok esetben nem túl egyszerű sem olvasni, sem értelmezni!   


nyaki

Üdv Szita!
Véletlenül nem-e arra gondoltál, hogy milyen értékű kismegszakító védheti az adott keresztmetszetű vezetéket? ...a vezeték terhelhetősége és biztosíthatósága nem azonos fogalom.

Szita

Kérdésem: AZ ELSŐ - VBF- FELÜLVIZSGÁLAT, ELLENŐRZÉS milyen jogszabály írja elő, ha későbbiekben elhanyagolható?Amennyiben ezt a tételt nem kéri a megrendelő? A 4mm2 re 20A vagy 25A kism. elfogadott?

pkajos


A 40/2017 NGM rendelet 1.melléklet  1.6. pontja írja elő:

"A villamos berendezésnek az e rendeletben meghatározott műszaki biztonsági követelményeknek megfelelő állapotát ellenőrizni kell
a) a berendezés létesítésekor, az első üzembe helyezés előtt (első ellenőrzés);"

Tényleges ezzel lehetne igazolni a létesítés megfelelőségét, a szabványos, biztonságos használatot.

Fontos, hogy igazolhatóan a tulaj tudomására kell hozni, e nélkül nem lehet üzemszerűen használatba venni.  De ezt a vizsgálatot - ha mással akarja végeztetni- nem csak a kivitelező végezheti, elvégeztetheti a tulaj is- nyilván szakképzett és erre jogosult felülvizsgálóval.
(elvileg a vezetők szigetelési ellenállás mérését Te is elvégezheted, aki pl.TERC KING"  norma szerint dolgozik -és a szerint állapodik meg a szerelés elszámolására- akkor az "árban" ez benne is van 

Egy tűz, baleset esetén egyszerűbb a felelősség megállapítása, ha tisztázódnak, hogy ki mit mikor hogyan adott át, a tájékoztatási kötelezettségednek eleget tettél-e.   

4mm2-re (Mkh) 20A-nál nagyobb kismegszakítót (túláramvédelmet) ne rakjál.

Az igazolhatóság egy baleset, tűz