Fogyasztásmérő helyek engedélyeztetése, mit lehetne jobbá tenni?

Indította Novill, 2013. április 04., 19:12:55 DÉLUTÁN

Előző téma - Következő téma

Gyurmaúr(fi-relé)

Úgy látom, csak-csak gyűlik a sok panasz... :'( És most csak a "standard" dolgokat említettétek, mi van akkor, ha valakinél némi "egzotikum" is belekeveredik, pl földkábeles input, "B"-s túlfeszvédelem, ne adj Isten; esetleg pár kW-nyi fotovoltaikus cucc, miegymás érdekes?!? Pedig már a mérőhelyi tokozatok egységesítettek, hiszen általában a Csatári, Hensel, GanzKK triumvirátus cuccait szoktuk beépíteni, melyekből -főként a Csatárira igaz ez- olyan széles választékú kombók léteznek, hogy minden igényre van előre konfekcionált mérőhely. Méghogy utcáról leolvasható mérőhely? Mégis mi az Istent képzelnek ezek? Mi köze van az utcán járó-kelőknek az én áramfogyasztásaimhoz? Örüljenek neki, hogy a mérők a kerítéshez közel, vagy annak oszlopában vannak, ugyanis más országokban (Novill, erre azért szintén hívd fel a becses figyelmüket, hogy pl az RWE-nél nem a kertben vannak a mérők, hanem a házban és nem tokozott szekrényben, hanem egy szekrényben a ház mért elosztójával, csak azért, hogy ne kelljen több 10 m-nyi 5x10-es, vagy inkább 5x16-os kábeleket kiépítgetni, ugyanis az még az NSZK-ban is sokba fáj, pedig ott egy hangyaf.sznyival magasabbak az átlagbérek!

helcs

Szerintük a gazdasági-műszaki tájékoztatóban leírják a követendő eljárást. Én már fejből tudom mielőtt kiküldenék, hogy az MSZ 447 és az MSZ 2364 szerint kell eljárni. És ennyi.
Ezt nekem kell megtölteni műszaki tartalommal és egy olyan szerelő aki (tisztelet néhány
kivételnek) még életében ezeket a kezébe sem vette valami belső "titkos" direktíva alapján dönt, hogy jó vagy nem. Akkor adjon a szolgáltató műszaki tartalmat. Tárjon elénk megoldásokat, rajzokkal fényképekkel magyarázatokkal hogy mi a jó kialakítás, a tipizál mérőhelyek mellé tegye oda a többi anyag elfogadására vonatkozó ajánlásait esetleg előírásait.Ha figyeltétek az ELMŰ-ÉMÁSZ megújította honlapját. Mi változott rajta? A szine ? Évek óta ugyan azok az általános semmitmondó közlések. Az online ügyfélszolgálat továbbra is csak IE vagy Firefox alatt megy. A személyes ügyfélszolgálaton hány villamos szakemberhez tudunk hozzáférni ? Milyen dolog az, hogy az országos regisztrációmmal nem végezhetek munkát a tőszomszédságomban levő Eon-nál mert kölön együütműködést kell vele kötnöm,  +FAM vizsga. Ez korlátoz engem a munkavállalásban, a fogyasztót pedig a szerelőválasztásban.

Novill

Kollégák a mai napon megtörtént az bizonyos találkozó. Öten vettünk részt rajta a regisztrált villanyszerelők részéről akik válaszoltak a MEE-VET e e-mailre, ketten pedig az ELMÜ részéről. A tervük szerint 5-6 fős csoportokban szándékoznak információkat begyűjteni a rendszer hiányosságaival kapcsolatosan.  A jelen lévő regisztrált villanyszelők elmondták az észrevételüket, javaslatukat, én is leadtam írásban név nélkül az itt felvetett problémákat és javaslatainkat.  A szolgáltató ezen infókat rögzítette, melyeket később értékel. Látszik bennük a jobbító szándék és a segítő akarás.  Egyértelműen látszik, hogy a szolgáltatók és a regisztrált villanyszerelők között az információ áramlás nem megfelelő, és ezekből adódnak a fennálló problémák jelentős része.   Az ELMÜ területén az új fogyasztó bekapcsolások a jövőben csak földkábeles megoldások lesznek, előtérbe kerülnek a tervezési kötelezettségek. Megint olyan érzésem kezd támadni, hogy nem bíznak a szakemberekben, ezért még több embert kell eltartanunk. Emlékezzünk vissza annak idején el vették tőlünk a földkábeles munkákat, és meg kell nézni, hogy milyen földkábeles csatlakozásokat építenek ki sok esetben, tisztelet a kivételnek.  Mindenesetre kíváncsian várom a pozitív irányú elmozdulást a szolgáltató részéről, mennyire fogják az igényeinket figyelembe venni.

MEE-VET honlapról egy infó!

Burkolt mérőtáblák alkalmazása az Elmű Hálózati Kft. és az Émász Hálózati Kft. ellátási területén

Hírek, 2013. jan 28.

ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport Méréstechnikai és mérőellenőrzési osztálya e-mailen történt gyártói megkeresésre válaszolva a burkolt mérőtáblák, társaságaink ellátási területén történő alkalmazhatóságával kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adja.

Szemlélet egységesítése
Az ismert követelmények szerint fogyasztásmérő hely kiépítést legalább IP 44-es védelmet biztosító fogyasztásmérő szekrény alkalmazásával kell végezni.

Meglévő mérőhelyek felújítása esetén a mindenkori érvényben lévő és közzé tett szabályozásnak megfelelően kell a mérőhelyet átépíteni.

A mérőhely kialakítást alap esetben tervezni kell, és a kivitelezést jóváhagyott kiviteli terv alapján lehet megkezdeni. E szabályok vonatkoznak társasházi mérőhely felújítás esetére is.

A mérőszekrények követelményét nem teljesítő burkolt mérőtáblák alkalmazása abban az esetben lehetséges, ha a kiviteli terv összeállítása során a hely sajátossága miatt mérő szekrény alkalmazásának nincs fizikai lehetősége, de a burkolt mérőalátét tábla elhelyezése lehetséges, és annak alkalmazását a terven bemutatott kizáró körülmények mérlegelése után, az illetékes jóváhagyó szervezeti egységünk a terv követelmények való megfelelése esetén elfogadta. A fenti elvek szerinti körülmények megléte esetén a nevezett zárt/burkolt mérőalátét táblák továbbra is alkalmazhatók

Ezt a meglévő régi faszekrényes mérőhelyeknél alkalmaztuk például amikor a meglévő nappali mellé éjszakait építettünk be. Már ezt is tervezni kell???


Üzenet összefûzve: 2013. április 13., 14:14:02 DÉLUTÁN

Folytatva az előző témát. A tegnapi megbeszélésen is felmerült a buborék tábla használhatósága engedélyezett-e, mert a termék katalógusban szerepel. A szolgáltató hivatkozott az előzőekben bemásolt MEE-VET cikkre. A megbeszélésen azt jött le, hogy a cikk alapján nekünk ez már egyértelmű lehet. Nekem ennek alapján sok minden nem érthető még.

"Az ismert követelmények szerint fogyasztásmérő hely kiépítést legalább IP 44-es védelmet biztosító fogyasztásmérő szekrény alkalmazásával kell végezni."
Itt nyilván egy védett faszekrényben, ami süllyesztett is nincs gond az IP 44-es védettséggel. De már falon kívül már ezt lehet vitatni.
"Meglévő mérőhelyek felújítása esetén a mindenkori érvényben lévő és közzé tett szabályozásnak megfelelően kell a mérőhelyet átépíteni."
Itt már lehet, hogy van akinél kérdés merül fel a gyakorlati megvalósítás során.
"A mérőhely kialakítást alap esetben tervezni kell, és a kivitelezést jóváhagyott kiviteli terv alapján lehet megkezdeni. E szabályok vonatkoznak társasházi mérőhely felújítás esetére is."
Itt szintén már kérdés merülhet fel a családi háznál. Ki tervezi regisztrált villanyszerelő vagy tervezői jogosultsággal rendelkező tervező? Mert ha az utóbbi akkor ebből nem igen lesz már munkánk gondolom. Természetesen nem azért mert a tervező el viszi a munkát.
Tehát egyértelműek ezek az értelmezések számunkra vajon?

Gyurmaúr(fi-relé)

" (...)Az ELMŰ területén az új fogyasztó bekapcsolások a jövőben csak földkábeles megoldások lesznek,(...)"
Hurrá!!! Akkor ezek szerint, dacára az áramszolgák konstans megszorongatásának, végre- valahára, legalábbis ELMŰ-ÉMÁSZ felségterületen áttérünk a sokkal kultúráltabb földkábeles megoldásra, még akkor is,ha az utcai 0.4kV-os hálózat 1000 éves, faoszlopos, 4 csigás -netán oszlopba betekert függöleges csigás- csupasz szabadvezetékes??? Mert ezzel "csak" az lesz a gáz, ha egy ilyen utcában valaki(k)nek földkábeles csatlakozást építenek ki és majd eljő a várvavárt felújítás, minek során esetleg átkerűl az új -mondjuk pörgetett- betonoszlopos, szigetelt szabadvezeték-korbácsos cuccka az utca másik oldalára, nos akkor hogy a túróban lesz kivitelezhető a mondjuk SZAMkAM kábelek meghosszabbítása? De elég, ha az új oszlopok nem a régiek mellé, hanem azoktól mondjuk 2-3 m távolságra lesznek beállítva a jó anyaföldbe! Akkor hogyan, miként hosszabbodik meg a földkábel?? Ami engem illet; teljes mellszélességgel támogatom a földkábeles csatlakozást, de azt max csak olyan helyeken, ahol tutifix, hogy az elkövetkező 10 évben nem lesz közcélú hálózat átépítés, vagy max csak a csupasz szabadvezetéket cserélik szigetelt vezeték-korbácsora. Bocsi, hogy "ünneprontó" vagyok, de lelki szemeim előtt látom a jövőt, miidőn 1-1 közcélú 0.4-es hálózat felújítás során sűrű fejvakarászások lesznek, miként legyenek kicserélve a sem hosszban, sem elhelyezkedésükben nem megfelelő földkábelek, pláne olyan házak esetén, ahol mondjuk egy szép sziklakert alatt fut a kábel ,vagy egy olyan társasháznál, ahol időközben dryvitozták a falat és a betáp kábel cseréjéhez szét kéne vésni a külső falsík felét, hogy egyebekről már ne is beszéljek...
Ami pedig a bubikkal kapcsolatban történik, nos az megint nem más, mint a "magyarosch" butaság non plus ultrája! Épp ezért én ex katedra nem foglalkozom faszekrényes mérőhelyek felújításával, mert utána ebből csak a szopáshalom lesz! Vagy Csatáris (esetleg henseles, ill Ganz KK-s) tokozott -főként akkor, ha 3 fázisos 24h-s + ugyanolyan vezérelt, mellé "B" túlfeszvédelmi unit, késesbiztivel, tűzvédelmi főkapcsolóval (melynek ugye igen jó lökőfeszültség állósággal kell viseltetnie, báj dö véj: a VGK 64, 101, 162 erre a célra tökéletesen alkalmas, mert abban még volt anyag, azt még szívvel-lélekkel gyártották!), ill egyéb más "érdekes", vagy pedig marad a régi faszekrény, oszt lehet hisztizni, ha valami megint elszáll, serceg, villámokat okád...  >:(

Novill

Egy MEE-VET tájékoztató e mail  újabb gyöngyszeme a boldogsághoz!


Változások a műszaki igénybejelentés folyamatokban


A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény 2013. április 11-én hatályba lépett módosult előírásainak megfelelően 132 kV-nál kisebb névleges feszültségű közcélú hálózatot, csatlakozó vezetéket és közvilágítási elosztó hálózatot létesíteni belterületen kizárólag csak földkábellel szabad. Ennek alapján a műszaki igénybejelentési folyamatokban az alábbi változások szükségesek.


Kábeles csatlakozók létesítése belterületen 2013.04.18-tól


   A 2013. április 18. után kiadott Műszaki Gazdasági Tájékoztatóban (MGT) belterületen kizárólag kábeles csatlakozás írható elő, akár új igénybejelentésről, akár teljesítménybővítésről, akár csatlakozó vezeték cseréről van szó.
o   Olyan teljesítménybővítési igények esetén, amikor a meglévő csatlakozó vezeték cseréje műszaki okból nem indokolt (mert a meglévő csatlakozó vezetékre a kért igény kiadható), nem kell előírni a csatlakozó vezeték földkábelbe helyezését. Ebben az esetben a fogyasztó a 76/2011. (XII. 21.) NFM rendelet (a továbbiakban: csatlakozási díjrendelet) szerint járó, az igényelt teljesítménytől függő alapdíjat, köteles megfizetni. Amennyiben teljesítménybővítésnél a helyszíni munkavégzéskor derül ki, hogy a meglévő csatlakozó nem felel meg, az igényelt teljesítményhez, úgy az eredeti igény lezárandó, és új igényt kell indítani az eredeti folyamatra vonatkoztatva, de már kábeles csatlakozó szerelésével.
o   Olyan teljesítménybővítési igények esetén, amikor a meglévő csatlakozó vezeték cseréje műszaki okból indokolt, a csatlakozási díjrendelet alapdíjra és kábeles csatlakozóra vonatkozó normatív díjtételeit és szabályait kell alkalmazni.
o   Olyan teljesítménybővítési igények esetén, amikor a meglévő csatlakozó vezeték cseréje műszaki okból nem indokolt vagy a fogyasztó teljesítménybővítés nélkül csatlakozó vezeték cserét vagy áthelyezést kér, a fogyasztó továbbra is a kábeles csatlakozó létesítés költségének 100%-át fizeti (és az esetleges alapdíjat).
o   Azon esetekben, ahol helyi építésügyi, önkormányzati hatósági tiltás van a földkábel létesítés miatt, ott is a törvényi szabályozás szerint kell eljárni, mert az erősebb a helyi szabályozásnál.

   Ideiglenes csatlakozó véglegesítésének lehetősége megszűnt. Az ideiglenes csatlakozó a fogyasztó tulajdona, így az a fogyasztó döntése, hogy szabadvezetékes vagy kábeles ideiglenes csatlakozót létesít saját költségére. Viszont a végleges bekapcsolás kérésekor mindenképpen az elosztó fogja a kábeles csatlakozót létesíteni. A fogyasztó figyelmét kiemelten fel kell hívni arra, hogy a kábeles csatlakozó létesítés átfutási ideje legalább 6 hónap, így időben rendelje meg azt.
   A fogyasztók által korábban létesített, és a jelenlegi szabályozás előtti időszakban a végleges mérésre is megfelelő, szabadvezetékes csatlakozóval szerelt ideiglenes mérőhelyek esetén is új, földkábeles bekapcsolást kell indítani, ha az ideiglenes mérőhely megszűnik

   Ezeket a szabályokat kell alkalmazni azokban az esetekben is, amikor egy korábban beadott igényre hiánypótlás érkezik.


Átmeneti intézkedések 2013.12.31.-ig

   A 2013.04.18. előtt kiadott, szabadvezetékes csatlakozást előíró MGT alapján elkészíthető a szabadvezetékes csatlakozó vezeték, amennyiben az igénylő az MGT érvényességi idején belül elfogadja / elfogadta azt. 2013. december 31-ig kapcsolható be a szabadvezetékkel létesített csatlakozó.

   Amennyiben előzetes igénybejelentés nélküli bekapcsolási igénnyel, a fogyasztó megbízásából a regisztrált villanyszerelő jelentkezik, a bekapcsolás szabadvezetékes csatlakozóval is elvégezhető, ha a regisztrált villanyszerelő 2013.04.22-én ügyfélszolgálati irodák zárásáig a kész – komplett dokumentációval jelentkezik. Hiánypótlásra nincs lehetőség ebben az esetben.  A regisztrált villanyszerelő nyilatkozatával igazolja, hogy az igényt 2013.04.11. előtt vette át a fogyasztótól. Igénybejelentő lapra a regisztrált villanyszerelő saját kezével ráírhatja a nyilatkozatot (dátum, aláírás).

helcs

Én rendszeresen túrom a szolgáltatói honlapokat, de egy árva szó sem esett arról, hogy törvénymódosítás készül. Ma tudtam meg. Egy fogyasztót talán sikerül megmentenem hétfő estig. Az igénybejelentése már elment postán, de a fentiek tükrében azt hiszem az már szabadvezetékre nem jogosít. Mivel a rendelkezés hiánypótlási lehetőséget nem adott, pontosítani kellene, milyen dokumentumok azonnali benyújtása szükséges. A baj az, hogy új bekapcsolásról lévén szó a tulajdoni lap is a borítékban van.

JUVILL


NOVILL által beidézett "szentírást" a mai napon kaptam meg e-mailben.
Nem akarom részletezni, mert minden le van benne írva.
A 6 hónapos átfutási idő kiakasztó, valamint az, hogy ha teljesítmény bővülés miatt a fogyasztó csatlakozó vezeték cserét kér, akkor is a földkábeles létesítés költségét kell megfizetni.
"Pókhálók" a jövőben nem lesznek, de burkolatbontás, és közműcsere és javítás gyakrabban várható, amik csak növelik a bosszúságot.
Nem tudom mennyire van ez a rendelet átgondolva.

Novill

Ez egy átgondolt rendelet mint a többi a pénzszivattyú  szerves  része  :). Mert ez nem lesz ám olcsóbb, mint a légvezeték. De viszont nincs tetőtartó. Lehet, hogy még kevesebbet fogunk keresni ez által?

Üzenet összefûzve: 2013. április 19., 13:04:23 DÉLUTÁN

Egy újabb gyöngyszem az EON-tól is  :)

Tisztelt Partnerünk!

Értesítjük Önt/Önöket, hogy a mai naptól (2013. 04. 12.-től) érvénybe lépett a VET 178/I. §  (1) A Mód. törvény, mely értelmében 132 kV-nál kisebb feszültségű elosztóhálózat és közvilágítási elosztó hálózat belterületen kizárólag földkábellel létesíthető.

Ezt követően az alábbiak szerint jár el az elosztói engedélyes:
-   belterület és új igény esetén csak földkábellel kapcsolható be a felhasználási hely
-   nem belterület esetén (tulajdon lapon az ingatlan fekvése megnevezésnél: zártkert vagy külterület megnevezés található) ott továbbra is létesíthető légkábel
-   1 éven belüli visszakapcsolások esetén (függetlenül attól, hogy a mérőhelyet szabványosítani kell) továbbra is létesíthető légkábel
-   teljesítménybővítés esetén, amennyiben kábel cserével jár: légkábel cserélhető légkábelre.

Azokat a már leadott légkábeles igényeket, ahol a Hálózat Csatlakozási Szerződés már megkötésre került azok esetében a légkábeles csatlakozás meg fog valósulni.
Azon leadott igények kezeléséről, ahol a Hálózat Csatlakozási Szerződés még nem került megkötésre a következő hét folyamán adunk tájékoztatást.

EDE Energiamérési osztály

JUVILL


Tegnap ELMŰ-ÉMÁSZ, ma E.ON, holnap DÉMÁSZ...
Miért nem lehet ezt egységesen kiadni, minden áramszolgáltatói területre?
Szerintetek teljesen egyforma az ELMŰ - ÉMÁSZ és az E.ON állásfoglalása?
Mert szerintem csak egy VET van.

Novill

Igen a VET és az MSZ 447 szabvány országosan ugyanaz. Egyébként kész röhej ez az egész az egységes szemlélet a szerelésre, nem tudják megoldani.  :) Német - Francia  tulajdonosok miatt sosem lesz egységes  :).