Régi panel ház érintésvédelme

Indította Maczy, 2014. február 08., 15:56:42 DÉLUTÁN

Előző téma - Következő téma

Maczy

Szervusztok!

Kis segítséget szeretnék kérni. Van egy 4 emeletes panel házsor 6 lépcsőház. Szabványossági felülvizsgálatot kell rajta mérni.
A hát az információim szerint 1979-ben épült.
A következőket tapasztaltam:
Ha jól láttam egy helyen jön egy 2x240-es Al kábel, és ezt fűzik fel az összes lépcsőházi elosztóba. Minden lépcsőházban megtaláltam a bejövő földelést, ami az elosztóba be van kötve, de nem láttam, hogy a ház alatt lévő bármelyik cső be lenne kötve a földelésbe, szóval nincs kialakítva EPH.
A másik dolog, hogy az elosztókat kinyitva a nullázás a következő képen van kialakítva. A PEN vezetőt ketté szedték PE és Nullára, de úgy. hogy a PEN-ből lett a nulla, és ebből lett PE kialakítva.  Ami szerintem nem jó, de nem tudom, hogy 1979 ben ez elfogadott volt. A kérdés, hogy ezt elfogadhatom, vagy javasoljam , hogy a PEN ből legyen a PE és ebből kell kialakítani a N vezetőt.
Tekintettel, arra, hogy nem lesz villamos felújítás ezért nekem az MSZ172-1/1972-es szabvány szerint kell vizsgálnom?
Sajnos nekem nincs meg ez a szabvány, a kérdés, hogy tényleges kell-e EPH vezető és ha igen akkor nyilván be kell kötni amit a szabvány előír, víz, gáz, fűtés csöveket. a felszálló strangokat. A csövek átmennek egyik lépcsőházból a másikba. Mindegyik lépcsőházba be kell kötni ezeket az EPH-ba vagy elég 1 helyen?
A lépcsőházi világítás kialakításnál láttam, hogy nincs földelés behúzva. Igaz porcelán foglalatú,  lámpák vannak elhelyezve. Itt maximum F-N hurok ellenállást tudnék mérni. Elég ez vagy kell még valamit tennem?
Segítségeteket előre is köszönöm.


NagyPS

Mindig a létesítéskori szabványokat kell figyelembe venni kivéve ha volt felújítás = valami dokumentum róla.

EPH bejövő részen, és a felszállókat.

A érésekhez a jegyzőkönyvbe beírod, hogy adott mérési pontnál N és L van PE nincs ennek megtelőlen ezt mértem L-N. Majd a megjegyzésbe beírod hogy felújításkor javaslod hogy L,N,PE legyen kialakítva. Csak azt tudsz mérni amire lehetőség van :)

recens

Egyetértek  NagyPS hozzá-szollásával.

28/2011. (IX. 6.) BM
rendelet

214. § (1) A villamos berendezések felülvizsgálata, a berendezés minõsítése a létesítéskor érvényben lévõ vonatkozó mûszaki
követelmény, illetve a vizsgálat idõpontjában érvényes vonatkozó mûszaki követelmény, vagy azzal legalább
egyenértékû biztonságot nyújtó elõírás szerint történik.
(2) A felülvizsgálat része a villamos berendezés környezetének értékelése és a hely zónabesorolásának tisztázása.
(3) A felülvizsgálat kiterjed azokra a hordozható berendezésekre is, amelyeket az üzem nyilatkozata szerint
a technológiából adódóan rendszeresen használnak.

birok57

Helló Marczy,
3.1.2. EPH-hálózatot kell kialakítani minden olyan épületben, amelyben védővezetös érintésvédelmet alkalmaznak,
          és az épületben a helyhezkötött villamos szerkezetek testével egyidejűleg érinthető, kiterjedt fémszerkezet
          is  van.
3.1.2.1. Az EPH-hálózatba be kell kötni a következőket: - a védővezető gerincvezetékét (az MSZ 447 szerinti
          felszálló fővezeték védővezetője), nullázás (TN-rendszer) esetén ez az összekötés elkészíthető a hálózat
          nullavezetőjének a nullázóvezető leágaztatása előtti szakaszán (PEN-vezető) is;
Igaz ez a 86-os szabvány szövege de 72-estől nem sokban tér, némi módosításokkal tarkították.
Szerintem nem követsz el hibát ha ezt veszed figyelembe. Az, hogy nem látod a pincei csöveket bekötve nem feltétlen jelenti annak hiányát, próbálj meg rámérni, ha jó, valahol megtalálod, esetleg lemeszelve.
Én bekötném minden lépcsőházban, így a 4 lépcsőház 4db (valószínűleg egyedi) földelőszonda lényegesen jobb potenciálelosztást eredményezne. A betápkábelt nem írtad el ? nem 2db (4x240) A lámpákhoz nem volt kötelező a védővezető kiépítése ha a szerelés időpontjában a lámpatestek rendelkezésre álltak és nem I-es év. osztályba tartoztak.

Maczy

Tényleg rosszul írtam 2x4x240.
Akkor ezek a lámpák ezek szerint 2-es ÉV osztályba sorolhatóak. A régi lámpáknál gondolom nem volt 2-es év jel.Itt akkor azért nézzek hurok ellenállást a fázis és a nulla között,vagy nem kell?


Üzenet összefûzve: 2014. február 10., 10:44:12 DÉLELŐTT

Ezek szerint elfogadhatom, hgy a PEN vezetőből lesz N vezető és külön leágaztatják a PE vezetőt.

deve94

Sziasztok, csatlakoznék Maczy kérdéséhez.

Még nem csináltam felülvizsgálatot, de most megkeresett egy társasházakat kezelő közös képviselő, hogy hasonló régi társasházaknál (panel, egyéb még régebbi) kelleni megcsinálni az érintésvédelmi felülvizsgálatokat, majd a javításokat is. Alapvető tanácsokat kérnék, hogy induljak el, miket kell fölmérnem hogy árajánlatot adhassak?
Csak a társasház közös mérő utáni dolgait kell vizsgálni, vagy fővezetékeket is? Ha ezek áramszolgáltatói szekrényben vannak mi a teendő...?  Minden információ segít, mert még csak tapogatózom. (jelenleg alkalmazott vagyok, és talán a cégemen keresztül tudok számlázni, meg még műszert is szereznem kell majd...
köszönettel: deve94

Novill

Itt csak a közös részek felülvizsgálata jön számításba. Ez az EBF és VVF  esetén OTSZ szerint 6 évente kell felülvizsgálni. ÉvF esetén pedig  a  14/2004.(IV.19.) FMM rendelet szerint a lakó és kommunális épületekre vonatkozóan  ( KLÉSZ fogalom meghatározásának a figyelembevételével) 6 évente érintésvédelmi szerelői ellenőrzést kell végezni. Ha bele mennek ennél szigorúbb követelményt is kérhet a megrendelő. A régi társasházaknál sok helyen a méretlen oldalhoz is hozzá lehet férni az órákon kívül.  Így a méretlen és mért hálózat is ellenőrizhető. Ha nem akkor meg kell beszélni a megrendelővel, hogy áramszolgáltatói közre működés is lesz indokolt aminek lesznek költségei is. A felülvizsgálat határait a minősítő iratban dokumentálni kell az utólagos problémák elkerülése érdekében.

deve94

köszönöm a választ ;
Milyen árajánlatot lehetne  (kb) ilyen esetben adni? pl. 4 emeletes társasház mérő utáni közös helységek, szerelői ellenőrzés...?

birok57

Marczy, véleményem szerint mérned kellene hurokellenállást mert csak így kapsz infót a rossz kötésekről és így fogod megtudni, hogy lekapcsolna-e a túláramvédelmi eszköz az előírt időn belül vagy sem, abban igazad van, hogy fázis föld hurkot kellene mérni, de ha nincs ez is támpont lehet. A régi lépcsőházakban porcelán fali foglalatok voltak egy opál burával, amelynek nem volt fém alkatrésze. Egyébiránt a szerződésedtől függ, hogy kérik-e a 32A alatti fogyasztási helyek mérését, Szabványossági felülvizsgálat kiveszi a vizsgálandó listából.

szasza7103

Sziasztok!

Egy nem rég felújított panel lakás érintés védelmére kértek fel. Sosem csináltam ilyet.
Persze a felújítást végző "vállalkozó" nyomtalanul eltűnt.
Az alábbiakat tapasztaltam.
1. Minden vezeték falon kívül csatornában lett elhelyezve, így elméletileg meg van a kettős szigetelés.
2. A Konyhában a tűzhely feletti lámpa kapcsolója a tűzhely felett kb  50 cm-re van elhelyezve, a főzőlapok fedelét éppen még fel lehet nyitni és nem éri el a kapcsolót, itt van még 2 dugalj is felszerelve. Ez számomra kérdéses. A mosogató az 120 cm-re van a tűzhelytől.
3. A fürdőben a lámpa egyértelműen nem védett lámpatest, 1-es sávban van, a kapcsolója már 2-es sáv.  Ha jól értelmezem akkor ide minimum IP44 védettségű lámpa kellene. Nem egyértelmű azonban, hogy a táplálása lehet-e 230V.
A borotva dugalj és a mosógép dugalj szintén 2-es sáv de csak IP20 védettségű.
A kád fémből van és jó eséllyel nincs bekötve az EPH  hálózatba, legalábbis erre utaló nyomokat nem találtam. Nincs megbontva a csempe a kád körül. Vagy gyárilag be van kötve.

RCD van az elosztóban. De EPH csomópontot sehol nem láttam. Mérni ne mértem egyenlőre.


Összegezve a fentieket:
Fürdőszobában egy kettős szigetelésű lámpát kell felrakni,
Ha nincs a kád bekötve az EPH-ba akkor azt szét kell verni valami úton módon.
A tűzhely környékén tapasztaltakról azonban gőzőm sincs, valószínűleg oda tudta elvezetni a villanyszerelő a vezetéket a konyhai szekrény leszedése nélkül.


Sajnos meg kell csinálnom az É.V. jegyzőkönyvet mert csókos az illető. A sógorom.  :)
Azonban nem szeretném ha valamilyen "baleset" miatt később elővegyenek!

Kérnék ötleteket javaslatokat miként járjak le!

Köszönöm!