Kapcsoló szekrények

Indította fügelaci, 2011. március 21., 17:01:55 DÉLUTÁN

Előző téma - Következő téma

nyaki

Üdv!
A jelenleg is hatályos MSZ HD 61439-1, 2 értelmében gyakorlatilag csak tipizált elosztószekrényeket lehetne szerelni szinte mindenhová és ezeket ugye terveztetni kell, valamint mindenféle típusvizsgálatnak alá kell vetni, melyről dokumentet kell kiállítani.
A gyakorlat viszont azt mutatja, hogy sok esetben a költséghatékonyság jegyében sem a beruházó, sem a kivitelező nem foglalkozik ezzel, bízva a felülvizsgáló "elnéző" jóindulatában. A lakások és egyéb magánépületek esetében még ez "rizikó" sincs.

recens

Köszi,

Megtudnád adni az  erre vonatkozó jogszabályt vagy pontos szabványpontot.
(Az MSZ HD 61439-1, 2 belül hol találom ?)

A felülvizsgálatot velem végeztetnék és ha ez így van akkor megterveztetem.

Fecó

Én inkább egy szigorúbb előírást mondanék, a 23/2016 (VII. 7.) NGM rendeletet, melynek a 3. melléklete előírja, mit kell a gyártónak prezentálnia, mert te gyártó és forgalmazó leszel, ha összeszereled és eladod a termékedet:

"1. A belső gyártásellenőrzés az a megfelelőségértékelési eljárás, amellyel a gyártó eleget tesz a 2., 3. és 4. pontban meghatározott kötelezettségeknek, továbbá biztosítja azt, és saját kizárólagos felelőssége mellett nyilatkozik arról, hogy a tárgyi villamossági termék megfelel e rendelet követelményeinek.

2. A gyártó elkészíti a műszaki dokumentációt. A műszaki dokumentáció lehetővé teszi annak értékelését, hogy a villamossági termék megfelel-e a vonatkozó követelményeknek, és tartalmazza a kockázat(ok) megfelelő elemzését és értékelését. A műszaki dokumentáció meghatározza az alkalmazandó követelményeket, és - az értékelés szempontjából szükséges mértékben - ismerteti a villamossági termék tervét, gyártását és működését. A műszaki dokumentáció, amennyiben alkalmazható, legalább az alábbi elemeket tartalmazza:

a) a villamossági termék általános leírása;

b) az alkatrészek, részegységek, áramkörök stb. tervezési és gyártási rajzai és tervei;

c) a villamossági termék ezen rajzainak és terveinek, valamint működésének megértéséhez szükséges leírások és magyarázatok;

d) a részben vagy egészben alkalmazott harmonizált szabványok jegyzéke vagy a 12. § szerinti nemzetközi vagy a 13. § szerinti nemzeti szabványok jegyzéke, illetve azon esetekben, ahol ezeket a harmonizált szabványokat, illetve nemzetközi vagy nemzeti szabványokat nem alkalmazzák, azoknak a megoldásoknak a leírása, amelyeket e rendelet biztonsági céljainak teljesítése érdekében alkalmaztak, az egyéb alkalmazott vonatkozó műszaki leírásokat is ideértve; a részben alkalmazott harmonizált szabványok, illetve nemzetközi vagy nemzeti szabványok esetében a műszaki dokumentációban fel kell tüntetni, hogy mely részeket alkalmazták;

e) az elvégzett tervezési számítások, vizsgálatok stb. eredményei, valamint

f) a vizsgálati jegyzőkönyvek.

3. A gyártó minden szükséges intézkedést meghoz annak érdekében, hogy a gyártási eljárás és ennek figyelemmel kísérése biztosítsa a gyártott villamossági terméknek a 2. pont szerinti műszaki dokumentációnak és ezen rendelet követelményeinek való megfelelőségét.

4. CE megfelelőségi jelölés és EU-megfelelőségi nyilatkozat

4.1. A gyártó minden olyan villamossági terméken elhelyezi a CE-jelölést, amely eleget tesz ezen rendelet alkalmazandó követelményeinek.

4.2. A gyártó a villamossági termék modelljére vonatkozóan írásos EU-megfelelőségi nyilatkozatot készít, és a műszaki dokumentációval együtt a villamossági termék forgalomba hozatala után tíz évig a piacfelügyeleti hatóság számára elérhetővé teszi. Az EU-megfelelőségi nyilatkozat azonosítja a villamossági terméket, amelyre vonatkozóan elkészítették.

4.3. Az EU-megfelelőségi nyilatkozat egy példányát a piacfelügyeleti hatóság kérésére hozzáférhetővé kell tenni.

5. A gyártónak a 4. pontban meghatározott kötelezettségei a gyártó nevében és felelősségére eljáró meghatalmazott képviselője révén is teljesíthetőek, amennyiben ez szerepel a meghatalmazásban."

Több helyen is említ "tervet". Én megkérdezném a megrendelőt, ragaszkodik-e tervező általi tervhez, ha igen, akkor csináltasd meg, és ezen kívül láthatod, még így is van bőven papírmunka. Ha nem, akkor te is tudsz húzni pár vonalat. De azért egy 12 modulos "egyszerű" kiselosztó miatt lássuk be semelyikünk nem rohangál villamos tervezőhöz. Ja, hogy tiszta legyen, a fenti dolgok Marika néni kiselosztójára is érvényesek, mind a 2 db 10 A kismegszakítóval!!!

recens

Köszönöm,

Hát itt nem csak egy egyszerű 12 modulus elosztóról van szó. Maszkos lemezszekrényben alap áramkörök, szivattyú vezérlések ,  DDC szabályzó(k) , informatikai eszközök és túlfesz. védelmek .
Valamivel hatnom kellene rájuk ,hogy terveztessék meg. Az lenne a legtisztább szerintem.

nyaki

Talán ezen összefoglalók adnak némi támpontot, mert a szabványt sajnos nem másolhatom be.

recens


Simon Endre

Az igazi mérnöki tervezés csak valós szakmai gyakorlat és tapasztalat esetén állja meg a helyét és ebben a legyártási és használati ergonómia is bennfoglaltatik, értem ezalatt a fogságbaesett, szerelhetetlen és cserélhetetlen fődarabok esetét és azt is hogy sinek és fogantyus bíztosítékok közelségében kézzel kezelendő (pl. visszaállítandó) szerelvények vannak elhelyezve. Van olyan  "minimálterv", amelyben helye van (lenne) a a bővítésnek csak az kivitelezhetetlen. Nem értem hogy szabványos elemekből, kellő szakmai képzettséggel, dokumentáltan és felelős (nem feketén végzett) munkával miért kell gyártmánnyá avanzsálni egy munkadarabot. Most van egy munkám a befejezés közelében  (kb 130-140 végponttal) ha végeztem a ház falára odaillene  CE jelzés ? Ez nem gyártmány ebből csak ez az egy készül, mert ha tipusterv alapján ebből egy cég tucatjával tervez és kivitelez akkor az gyártmány és ebből először a mintadarabot és ezután csak minden X-edik darabot kell tüzetesen megvizsgálnia?

recens

Üdvözlöm a Kollégákat!

Egy éve boncolgattam ezt a témát most visszatérnék rá .
Tehát adott egy maszkos kapcsolószekrény  alap áramkörökkel , szivattyú vezérlések ,  DDC szabályzó(k) , informatikai eszközök.
Kérdésem ,hogy az elmúlt egy év alatt változtak-e az előírások,jogszabályok?
Tervköteles-e a kapcsolószekrény?

Maszkos kapcsolószekrényről beszélünk  kérdésem ,hogy DDC egységeket ha nem standard modul méret,hogy lehet maszkolni?
Van erre valami megoldás, vagy marad a lemezszekrény szerelőlappal. A szerelőlapra perforált csatorna  és kalap-sin szereléssel  kivitelezve.



nyaki

Minden kapcsolószekrényre tervet kell készíteni.
A DDC-ket nem kötelező maszkolni, ha annak törpefeszültségű a táplálása és a DDC nem kapcsol közvetlenül kisfeszültséget.
A DDC-t fogadó fémszekrényt és szerelőlapot be kell vonni az érintésvédelembe.

recens

Tehát akkor terveztetni kell.
Tervet csak tervező készítheti ha jól gondolom.
Erre milyen jogszabályi hivatkozás van?

Kapcsolószekrény betáplálása 6,6,16 Amper.
DDC kisfeszültségű betáplálású és kapcsol közvetlenül kisfeszültséget is.
A gyári maszk takarót nem lehet rá felrakni mert nagyobb a DDC mérete, de elzárt (csak segédeszközzel nyitható) kapcsoló szekrényben lesz elhelyezve.