Földelt transzformátor

Indította mraco, 2015. március 19., 21:48:03 DÉLUTÁN

Előző téma - Következő téma

mraco

Sziasztok!

Adott 2 vezérlőszekrény, egyugyanazon géphez. Az egyikben találhatóak a mágneskapcsolók motorvédők, és egy biztonsági? transzormátor. Ebből a transzformátorból van megtáplálva a második szekrény. Elárulom, a trafon lesz a hangsúly. Ez a trafó 400/230-as. Az első szekrényben található ez a trafo, ahová megérkezik a betáp, és ezután a második szekrénybe megy tovább a trafóból a táplálás, ami ugye már 230Volt. Ha jól értem a szekrények felépítését, akkor úgy lett kitalálva, hogy ha a telepítés helyén a 3 fázis, és a földelés elérhető csak, akkor is lehessen működtetni a 230voltos második szekrényt.

Probléma: A 400/230V trafóra a primer oldalra rá van kötve L1 és L2 ami rendben is van. Viszont a második oldal elég érdekes. Van két vezetéknek kimenet 0 és 230 jelöléssel. A 0-ban lévő vezeték csatlakozik a PE vezetőhöz, illetve ki van vezetve egy sorkapocsra, a másik 230 jelölésűbe is van egy vezeték az pedig kimegy egy sorkapocsra. Ezen két sorkapocsból, illetve még egy PE sorkapocsból elindul egy 3x1,5 kábel a második szekrény megtáplálására. Az a kérdésem, hogy ugye jól gondolom, hogy a trafót nem kellene sehol sem leföldelni?

Üzenet összefûzve: 2015. március 19., 21:55:41 DÉLUTÁN

Közben még gondolkodtam tovább és rájöttem, hogy ez abszolút baromság, ilyen nem lehet, nem lehet földelve a szekunder oldal. Ilyen nincs. Köszöntem.

Marton

Idézetet írta: mraco Dátum 2015. március 19., 21:48:03 DÉLUTÁN

Probléma: A 400/230V trafóra a primer oldalra rá van kötve L1 és L2 ami rendben is van. Viszont a második oldal elég érdekes. Van két vezetéknek kimenet 0 és 230 jelöléssel. A 0-ban lévő vezeték csatlakozik a PE vezetőhöz, illetve ki van vezetve egy sorkapocsra, a másik 230 jelölésűbe is van egy vezeték az pedig kimegy egy sorkapocsra. Ezen két sorkapocsból, illetve még egy PE sorkapocsból elindul egy 3x1,5 kábel a második szekrény megtáplálására. Az a kérdésem, hogy ugye jól gondolom, hogy a trafót nem kellene sehol sem leföldelni?

Üzenet összefûzve: 2015. Március 19., 21:55:41 pm

Közben még gondolkodtam tovább és rájöttem, hogy ez abszolút baromság, ilyen nem lehet, nem lehet földelve a szekunder oldal. Ilyen nincs. Köszöntem.
Egyáltalán nem gond az, hogy a szekunder oldal egyik pontja le van földelve. Nem értem mi a bajod vele.
A földelt szekunder ill. vezérlő feszültség azért is praktikus, mert hibakeresésnél nem kell keresgetni, hogy mihez képest is próbalámpáz, a föld (test) potenciál mindig "kéznél" van.
Egyébként ezt a megoldást nem azért alkalmazzák mert nincs a betáplálásnál nulla vezeték. Mellesleg nulla betápos rendszernél is így használnak 230V-os vezérlő feszt. Nagyon is szokásos a vezérlő trafó ilyen formában való használata.
Lényeg! Nem leválasztás vagy feszültség illesztés a fő szempont, hanem a zárlati áram korlátozás! Egy ilyen "kicsi" trafónak a szekunder oldali zárlati árama jóval kisebb mint pl. a gyár több 100kVA-es trafójának a zárlati áram képessége. Tehát a vezérlő elemek (nyomógombok, relék, stb.) adott esetben jóval kisebb zárlati áramot kell elszenvedniük, amit valószínűen túl is élnek.

Simon Endre

Szia Marton !
Látom képben vagy, van még további szempont, hogy szigetelt rendszereknél a kettős földzárlat hibás (veszélyes) működéseket indíthat el, ezért a vezérlések és másodrendű fogyasztók pl. szervohajtások táplálása egyik tápsarkon közösítése és földelés javasolt, de  kötelező is, amennyiben a táplált részegységek elhagyják a  berendezés zárt vilamos rendszerét, (helyzetkapcsolók, működtető elemek, fékfeloldók, stb.) A vázolt tápmegoldás jellemzően mobil rendszerekben van alkalmazva négyvezetékes táplálásnál, ahol nincs terhelhető nulla. A törpefeszültségü szekunderoldal semmiképp nem tekinthető életvédelminek, mivel ez együtt van szerelve a főáramkörrel és az alacsonyabb feszültségszint más kényszerből szükséges, pl. olcsóbb elektronika és jelzőelemek, vagy kettős, (akkus és hálózati) tápellátás, tehát FELV rendszer.