Fogyasztásmérő szekrénynél nullázás hol történik?

Indította Novill, 2015. június 03., 12:56:48 DÉLUTÁN

Előző téma - Következő téma

Novill

Fogyasztásmérő szekrénynél nullázás hol történik?
Emlékszem rá volt idő amikor a mérőszekrényen nem engedték a PE vezetőt keresztül hozni a szondától a mért oldalra. Így az első házi elosztónál a mérő után alakítottuk ki a nullázást. Mondhatnám azt is itt választottuk szét a PEN vezetőt nullára és PE vezetőre. Végül is ennek is megvolt az előnye, mert utólag plomba bontás nélkül lehetett érintésvédelmi műszerrel mérni a bejövő földelési ellenállást.  A problémát az jelenti, hogy a földelő dobozt sokszor eltakarják. Így nem található, ahol meg lehetne bontani a szonda és PE kapcsolatot.  Tulajdonos váltással még tájékoztatni sem tudnak, hogy hol a doboz.  Ma volt egy bekapcsolásom az ELMÜ területen és a bejövő földet már a mérőszekrénybe kérték, ahol a nullázást kell végre hajtani. Minden továbbképzésen ott vagyok, a hírleveleket elolvasom amit küldenek, de ez tájékoztatás nem jutott el hozzám. Jobb lett volna előtte tudni, mint a helyszínem szembesülni vele. Szerencsére gyorsan át tudtam alakítani, így megtörténhetett a bekapcsolás. Úgy látom az információ áramlásban van még fejlődni tovább.  Mikor is kelhet mérni: 6 évente érintésvédelmi szerelői ellenőrzéskor, bővítéskor, felújításkor. Ezért számomra az előző megoldás volt a szimpatikusabb és ésszerűbb. Ki hogyan látja ezt a kérdést, az ország különböző részein mik a gyakorlati tapasztalatok?

helcs

Novill! Légy szíves tegyél már ide egy fényképet vagy ha nincs akkor egy leírást, hogy hogyan oldottad meg. Az biztos, hogy a területünkön működő ÉMÁSZ alvállalkozó egy ilyen megoldástól hanyat vágná magát. Már megint az egységes megítélésnél kötöttünk ki. De nem csak erről, hanem más változásokról sem kapok semmi értesítést. Pl. az ÉMÁSZ-nál új nyomtatvány került bevezetésre, a régiek közül lassan minden eltünik a honlapról de az új még véletlenül sem kerül fel. Sorolhatnám...

rajki

Idézetet írta: Novill Dátum 2015. június 03., 12:56:48 DÉLUTÁN
Fogyasztásmérő szekrénynél nullázás hol történik?
Emlékszem rá volt idő amikor a mérőszekrényen nem engedték a PE vezetőt keresztül hozni a szondától a mért oldalra. Így az első házi elosztónál a mérő után alakítottuk ki a nullázást. Mondhatnám azt is itt választottuk szét a PEN vezetőt nullára és PE vezetőre. Végül is ennek is megvolt az előnye, mert utólag plomba bontás nélkül lehetett érintésvédelmi műszerrel mérni a bejövő földelési ellenállást.  A problémát az jelenti, hogy a földelő dobozt sokszor eltakarják. Így nem található, ahol meg lehetne bontani a szonda és PE kapcsolatot.  Tulajdonos váltással még tájékoztatni sem tudnak, hogy hol a doboz.  Ma volt egy bekapcsolásom az ELMÜ területen és a bejövő földet már a mérőszekrénybe kérték, ahol a nullázást kell végre hajtani. Minden továbbképzésen ott vagyok, a hírleveleket elolvasom amit küldenek, de ez tájékoztatás nem jutott el hozzám. Jobb lett volna előtte tudni, mint a helyszínem szembesülni vele. Szerencsére gyorsan át tudtam alakítani, így megtörténhetett a bekapcsolás. Úgy látom az információ áramlásban van még fejlődni tovább.  Mikor is kelhet mérni: 6 évente érintésvédelmi szerelői ellenőrzéskor, bővítéskor, felújításkor. Ezért számomra az előző megoldás volt a szimpatikusabb és ésszerűbb. Ki hogyan látja ezt a kérdést, az ország különböző részein mik a gyakorlati tapasztalatok?

Budán (Dancsecs Richárd és csapata) szeretik ha plombált részen van a nullázás. A magyarázat az, hogy oda illetéktelen biztos nem nyúl és nem szedi szét. Az már nem jut eszükbe, hogy ha a mért főelosztóban nem lát valaki nullázást, akkor megvan a rizikója, hogy ott is megnullázza. Velem is pont két hete rakattak be egy sorkapcsot a Hensel szekrénybe, hogy ott kössem össze a PEN-t a fő földelősíntől érkező 16-os MKH-val. Pesten ezért a nyakát vennék az embernek. Nemhogy sorkapocs, még megszakítani sem lehet a védővezetőt, csak átvinni a szekrényen és egyenesen be a mért főelosztó PE sínjére, mellé meg érkezik a PEN. Én már úgy vagyok vele, hogy terület-függően csinálom, vagy ha bizonytalan vagyok, akkor felhívom a srácokat, akik mennek átvenni, hogy hogy kérik. Borzasztó ez a rendszer. Pesten csak röhögnek a Budai elvárásokon, mikor mesélem. Húzzak gégecsövet a szonda gömbvasára és társaik...

helcs

Egy másik témában írtam pár sort arról, hogyan viszonyulnak egymáshoz az ÉMÁSZ direktívák és a szerelőik megítélései. Egyre inkább úgy látom, hogy sehogy. A Regisztrált szerelők kézikönyvét teljesen újra lehetne íratni de most már az ÉMÁSZ szerelőivel. Lehet hogy nem lesznek jók a szerelések, lehet, hogy minden eddigi szabványt felrúgunk vele de legalább átveszik. Számos írás egyértelműen megfogalmazza, hogy mi lehet a mérő mellett, azzal egy légtérben. A nullázás nincs közte.

Gyurmaúr(fi-relé)

Figyeljetek, az e.on Dédász területen én általában így láttam, ezért is készítettem ezt a fotómontázst anno. Tehát amennyiben a bal alsó PVT1530-ban helyezed el az OBO 1801-et és ott választod szét a PEN-t, oda érkezik a szondától jövő gömbvas, vagy a 100x100-as doboztól érkező 16-os MKh, onnét viszed a "B"-s túlfeszvédelemhez, ide-oda-amoda(azaz a mért NAYY-J főkébelek PE-jét),akkor abból nem lehet baj, mert ezt e.on területen eleve nem plombálják le, viszont az követelmény, hogy a betáp méretlen földkábel egyik L-je sem mehet keresztül ezen a tokozott részen, ami nem gáz, hiszen a méretlen L-jei amúgy is a középső 3030-asban lévő NH0-ás késes aljzat alsó kapcsaira érkeznek.   ;)
Ja, a képen a méretlen betáp kábel nem jó helyre lett rajzolva, mert az ugye a középső -azaz a 3030-as- PVT tokozottba érkezik!! Sorry...

Novill

Helcs: A szondától menő földelő vezetéket a fogyasztásmérő sorkapocsba kérik bekötni és innen megy fel a házi elosztóhoz. Ahol a fogyasztásmérőnél 2 db kék színű fővezetéki sorkapocs van egybe építve, vagyis itt valósul meg a nullázás. A bejövő fővezetékhez kell méretezni a földelő vezetéket. el lehet felejtenünk a 6-os MKh vezetéket. Míg van több olyan eset ahol elfogadják a 6-os MKh vezetéket. A 16-os  alu vezetékhez már 10-es MKh vezeték kell.
Rajki: úgy látom nálunk is  a Ricsi szindróma lépet életbe. Ez egy nagy tekintélyű szakember náluk, mert a szolgáltatói szerelői is gyakran kérik ki a telefonon a véleményét a bekapcsoláskor. Nem az a bajom, hogy be kell vinni a bejövő földvezetéket a méretlen szekrénybe. Hanem az hogy nincs egyértelműen leszabályozva. Vagyis nem érvényesül az egységes szemlélet. Tisztázni kéne és alkalmazni kéne a vonatkozó szabványokat a nullázás feltételeinek a kialakítására. A megfelelő földelési ellenállás értéket fontosnak tartom. Elvileg ha a méretlen oldalon összekötjük PEN vezetőt a PE vezetővel, akkor már a többi helyen nem lehetne összekötni. Ez már egy plombált rész esetén valóban megtévesztő lehet. Ezért változatlanul jobb megoldásnak látom az első mért fogyasztói elosztó táblánál a nullázás kialakulását. Ez az utólagos műszeres vizsgálatokat is lehetővé teszi plomba bontás nélkül is. Most itt a családi házas esetet tárgyaljuk ki.

helcs

A szabályozás egyértelmű: Ha van csatlakozó főelosztó akkor ott ha nincs akkor az első mért lakáselosztóban nullázunk. Válasszuk szét a PE vezető és a földelő vezető fogalmát. A PE vezető a fogyasztásmérő mellett kötés nélkül elvezethető, (nincs is más lehetőség) a földelő vezető viszont nem, legalábbis az előírások szerint. Így ez kizárja a mérő melletti nullázást. Amennyiben ez a szabályozás a fent említett irányba megváltozott, akkor azt az érintettekkel tudatni kellene. Csatlakozó főelosztó hiányában földkábel csatlakozás esetén a méretlen kábelfogadóhoz van ugyan ez rendelve. Volt szerencsém egy ilyet szerelni az elcseszett csatlakozási rendelet rövid fennállása alatt, de ott is szétszedették és a lakáselosztóba száműzték, pedig a témát a szerelés előtt igencsak körüljártam. Összefoglalva, továbbra sincs egységes szemlélet, a reg tanfolyam 25 ezer+500 km kocsiút, aztán meg itt tanulunk egymástól de egységes megoldásokat itt sem tudunk kialakítani mert nem a szabvány dönt nem a reg. tanfolyam dönt, a bekapcsolást végző szerelő dönt.

rajki

Novill!
Tegnapelőtt szereltem budán egy 60x60-as Henselt, amiben gyárilag olyan sorkapocs van, hogy három fekete és két kék. Mindegyiknek 4-4 bekötési pontja van. Én már előre tudtam, hogy nem jó ám nekik, ha a két kéket összekötöd, ezért kicseréltem egy HLAK35-ösre, minek 6 bekötési pontja van. Ide jött a PEN, a szondától a 16-os MKH, nappali mérőnek méretlen nulla, vezérelt mérőnek méretlen nulla, nappali PE, vezérelt PE. És mondták is a srácok, hogy hűűű de felkészült a kolléga, ha át lett volna hidalva nem vettük volna át! Mert az elvárásuk az, hogy a "PEN-elést" (ez az ő szakszavuk, azért idéztem) csak GYÁRI sorkapcsolban lehet megvalósítani! Tehét ha pl. veszel egy Hensel MI-74205 késes szekrényt, akkor az abban lévő N és PE sínt, vagy nullbontót, nevezzük aminek akarjuk nem kötheted ám át "itt nulláztam" címszóval! Ki kell szerelni és betenni egy HLAK35 sorkapcsot egy kalapsínre és abban nullázni! Mert "a Dancsecs aszonta, hogy ha kiveszik az áthidalást a nullbontóból, akkor nem lesz megnullázva." Amióta ezt tudom, nem veszek gyári NKI szekrényt. Veszek egy sima 30x30-as tokozottat és én s.k. beleszerelem az NKI aljzatot, a kalapsínt, meg a sorkapcsot és kicserélem a két átlós kupakot pirosra. És mindenre az a magyarázat, hogy ha nem úgy csinálják, ahogy a Dancsecs kéri, akkor 50.000.- a bírság nekik fejenként!

Novill

De akkor a Hensel, miért tesz bele két darab kék színű fővezetéki sorkapcsot, ami tetejében azonos ponton van. Vagyis eredően össze van kötve a két kék sorkapocs. Akkor fel kell készülni a HLAK 35 változatra is. Ugyan úgy mint a 10-es vezeték kötegre is. Remélem a szeptemberi tovább képzésen még okosabbak leszünk majd az információ halmaztól, de még az lehet, hogy jegyzeteket is kapunk majd remélhetőleg. A legszomorúbb az egészben, hogy elkészítjük a mérőhelyet és izgulhatunk, hogy megfelel-e nekik. A félelemben tartás magas művészete ez mindenkinek!

helcs

Jó ez a bírság téma, nekem is volt ilyen esetem "Bélámmal". Az jött le belőle, hogy az ÉMÁSZ mást mond Bélának mint elfogadható megoldást és mást tanít nekem a kivitelezőnek. Ha esetleg megpróbálnák úgy, hogy mindkét fél ugyan azt az iránymutatást kapja, az összes probléma megszűnne, hisz nem olyan bonyolult dolgok ezek.

Üzenet összefûzve: 2015. június 03., 20:19:24 DÉLUTÁN

Novill. Írtam már erről is korábban, hogy a rendszerengedélyeket a szolgáltatók adják ki, ennek ellenére nem fogadják el sem a vezetékelést sem a tartozékokat. Mindenki tudja, hogy PEN vezető Cu 10 mm2. Mit keres akkor benne a 6-os. Családi ház esetében itt még PEN van. A másik ilyen kérdés a PEN vezető megszakítása a mérőben. Van ahol tilos, csak egy db. feszültség-szál kell, van ahol kötelező. Egyazon szolgáltató két régiója.