Rejtett nullázás

Indította Novill, 2012. december 02., 14:52:05 DÉLUTÁN

Előző téma - Következő téma

Novill

Na már megint eltértünk a témától, kapunk majd az admintől  ;).
De nem hagyhatom ki ezt a kis történelmi tájékoztat a fiataloknak :D.
Itt ezen a képen látható több típus hiba is.  NEFH jelentése : nullával egyesített földelő hálózat. Amit önmagában nem feltétlenül rossz. A mérőhelyeknél azt jelentette, hogy a nulla vezetőt egy erre a célra kialakított dobozon kellett keresztül vezetni, ahol a földelő vezetőt is keresztül vittük. A szerepe az volt, hogy a nullázás elrendelése esetén egyszerűen össze lehessen kötni, illetve a felülvizsgálatot segítette. Ekkor még a nullázásnak belső és külső feltételei voltak az MSZ 172-1 szerint, amit szigorúan be is kellett tartani. De nézzük mit mondunk ma TN rendszer = nullázás. És mi történt az NEFH kialakulásakor!

Villanyreszelő

Pontosan,a fogyasztásmérő mellett található mellékelve a kép.
A feketének tűnő vezető,az valójában kék színű,de azt én sem értem miért kötötték galvanikusan össze a rezet,és az alut.

Novill

Térjünk vissza a rejtett nullázás témájához. A felülvizsgálatok során gyakran találjuk szemben magunkat a rejtett nullázással. Nemcsak régi létesítésű épületeknél, hanem új épületek esetében is. Nem véletlenül indítottam e témát.  A felülvizsgáló ki megy a munka területre és elkezdi mérni a hurokellenállás értékeket, majd kiértékeli és ha megfelelő akkor jónak minősíti. Sok esetben nincs kompletten értelmezve a létesítmény érintésvédelme. Az épületben lévő elosztó tábláknál módszeres össze vannak kötve a nulla vezető (N) és a földelő (PE) vezető pontjai. Akkor van a probléma amikor az áthidalás eltávolítása után mérünk. Különösen felhívom a figyelmet a határérték közeli értékeknél, mely esetben érdemes egy kicsit tüzetesebben vizsgálni a helyzetet. Tehát ki hogyan értelmezi a rejtett nullázás kialakításának a gyakorlati megvalósítását a vonatkozó szabványok tükrében? Ki megy el e téma mellett és egyszerűen csak különösebb vizsgálódás nélkül, megméri a hurokellenállást és annak megfelelően minősít. Mert sok esetben a gyakorlat ezt támasztja alá. Ki mit értelmez rejtett nullázás fogalma alatt a gyakorlatban?

JUVILL


Az "elkalandozás" után visszatérünk az eredeti témához.
Már csak azért is, mert ez szerintem rengeteg műszaki problémát okoz, és áramütés veszélyt.

Egy felülvizsgáló ezzel elég gyakran találkozik, de csak akkor, ha a felülvizsgálat alkalmával megbontja a berendezéseket, valamint a megbontás után külön - külön hurokellenállást mér a fázis- és a nullavezető, illetve a fázis- és a védővezető között.

Rejtett nullázásról beszélünk, ha a nulla- és a védővezető, valahol a szétválasztásuk után is újra össze van kötve.
Ha elindulunk egy betáplálástól, mely például 3 fázis és 1 PEN vezetőből áll, akkor a PEN vezető PE és N vezetőre történő szétválasztásáig TN-C hálózatról beszélünk.
Ha a PEN vezetőt egy pont után szétválasztjuk PE védő és N nullavezetőre, akkor TN-S hálózatot kapunk.
A probléma ott kezdődik, mikor egy új elosztó kerül kivitelezésre, vagy kereskedelemben megvásárlásra kerül egy elosztótábla.
Ha a kivitelezett elosztóban a PE és N sínek újra összekötésre kerülnek, vagy a kereskedelemben megvásárolt elosztóból TN-S hálózatra kötés előtt a PE és N sínek összekötése nincs eltávolítva, kész a rejtett nullázás kialakítása.
Ez egy érintésvédelmi szabványossági hiányosság.

Addig nincs gond, míg nincs nullavezető szakadás.
Ha nullavezető szakadás van, és rejtett nullázás áll fenn, akkor a védővezető (PE vezető) vezeti az üzemi áramot, áramokat is, és feszültség alá kerülnek a berendezések testei.

Ugyan ez a helyzet, ha PEN vezető szakadás van, mert akkor minden test feszültség alá kerül.


gyulagy

Nagyon érdekes dolog nálam 80%-ban előfordul ez a jelenség a felülvizsgálatoknál, ezért általában szoktam hurokellenállást mérni L-PE, PE-N és L-N között sokszor igaz becsapós, de valamilyen irányt ad.
Mostanában azzal találkozom kültéri távközlési elosztóknál, hogy a PEN vezetőt egyből N sínre kötik, ez jobbik eset, sok alkalommal az átkötést is kifelejtik. A régi FKA tábláknál gyárilag benne volt az átkötés, és ezt többlakásos házaknál TN-S hálózatra simán ráépítik, legutóbb 42 helyen találtam ilyen helytelen szerelési módot 1 házban.

Novill

A százalékos arányt nézve elég sok a 80%. Hogyan minősíted ezeket, kijavíttatod a hibákat?

gyulagy

Ha egyszerű, akkor igen, de csak ha van nálam megfelelő vezeték ill. kötőelem. Sajna igen sok a %-os arány, de a sok régi bérház ezt hozza.

Novill

Igen leegyszerűsíti a dolgot, ha egyszerűen meg lehet oldani, átkötést elvégezni vagy az áthidalást megszüntetni.  Egy részt rá jönni, hogy hol van az át kötés, mely nem is olyan egyszerű feladat. Igaz ha ÁVK  lenne beépítve ki dobná, hogy probléma van. Elosztónál már egyszerűbb, mert látható és könnyen mérhető. Itt ha nincs védővezető kialakítva, bekötve az műszeres vizsgálattal, illetve már próba lámpával is kiderül.Mint ahogy JUVILL kolléga is írja a nulla vezető szakadása jelenti a nagy problémát. Így nem célszerű elmenni ezen probléma mellett, mert adott esetben a felülvizsgálónak a bizonyítási eljárás során nem könnyű lesz megvédeni magát. A probléma ott van amikor a kollégák ezen eseteket megfelelőnek minősítik, elbagatellizálják.

Villanyreszelő

Üdvözlet!
Adva vagyon egy 3 házból álló házrész egy ismerősömnél,aki tanácsot kért tőlem.
Az áramszolgáltató új bekötést csinált az oszlopról ház átalakítás miatt,de a fogyasztásmérőig vezető kábelek maradtak a régiek a tulajok nem cseréltették le őket,melyek 3x6os alu vezetővel rendelkeznek így ránézésre.
A legtávolabbi ház fogyasztásmérőjéhez  25M re található a szolgáltatói becsatlakozás késes dobozától,kértek egy nagyobb kismegszakítót.A régit már nem lehetett felkapcsolni Én átirányítottam a tulajt egy regisztált szerelőhöz,aki felrakott egy 25 A-est erre a 6 os alura rárakta a zárpecsétet is.
Ennél a mérőnél van egy földelés kialakítva,a dobozban nincs nullázás,a középső épületnél egy FKA dobozba nullázva van a PE,és a Nullavezető,az első átalakított épületnél viszont se földelés,se nullázás.
Azt nem tudom hogy a szolgáltató végez e nullázó összekötést a becsatlakozási ponton késes dobozban,melyhez csatlakozik egy keresztföldelő.
Egy pillanatra kiváncsiságból megbonottam a középső épület nullázását,de a műszer össezkötést jelzett,ami utalhat rejtett nullázásra is.

Novill

A regisztrált villanyszerelő a méretlen fővezetéket az első fogyasztói elosztó tábláig vizsgálja. Az MSZ 447  irány mutatásai érvényesek ezekre a fővezetékekre. A méretlen oldalon az '%  kell méretezni. Azzal nem értek egyet, hogy a plombált részen nulláznak. Mert így nem igazán lehet hiteles mérést végezni plomba bontás nélkül. A véleményem szerint minden fogyasztás mérő utáni első mért elosztó táblánál kell kialakítani az érvényes érintésvédelmi módot. Itt köthetjük össze a N és PE vezetőt, ha megfelelnek a feltételeknek. Ezután már sehol nem köthetjük össze őket. Itt valószínű egy műszeres vizsgálattal nem megfelelő minősítést kapna.