A meglévő lakások villamos hálózatának biztonsági szintje, ÉV és tűzvédelmi.

Indította Novill, 2013. június 08., 21:36:28 DÉLUTÁN

Előző téma - Következő téma

Szerinted van-e értelme egy ilyen jellegű kezdeményezésnek?

Semmi értelme, mert ez csak kiadással jár. Nem valószínű, hogy ez változtat az emberek gondolkodásmódján.
5 (8.1%)
Van értelme, mert munkát is hozhat és talán pár embernek változik a hozzáállása a villamos hálózat biztonságáról.
57 (91.9%)

Összes szavazó: 62

nova

Az ilyen jellegű képeknek és információknak természetesen helye van és mint te is írtad oktatási, ismeret terjesztési szándéka is van.
Sőt az lenne az igazi, ha mindenki vezetne egy statisztikát, hogy mennyi helyen volt kint és ebből mennyi jó, elfogadható, életveszélyes. Csak számok kellenének és ebből le lehetne akár Magyarországot megyékre bontani is, ebből pedig szép kis statisztika lehetne.
Amit összeáll ez a felület akkor jobban meghirdetem akár hírlevél formájában és egyéb csatornákat igénybe véve. Ha sikerül akkor ez a kezdeményezés eljut a hétköznapi emberekhez is és ezáltal felhívhatjuk a figyelmüket a veszélyekre.

Mindenkit arra bátorítok, aki részt venne ebben az jelezze nekem és felteszem a térképre.
Villanyszerelõ fórum szabályzat - Kezdő fórumozók figyelmébe! - Közlemények

Privát üzenet funkció nem szakmai kérdések megválaszolására van fenntartva!

JUVILL


nyaki

Csak halkan jegyezném meg hogy készíteni kellene egy a fórum nevét viselő adattáblázatot, hibajegyzéket, azaz vizsgálati pontokat, mely egységes használatát vezetné be minden ide feliratkozott szerelő. Ezt majdan itt a fórumon lehetne összesíteni, amivel segíthetjük is egymást a kérdések megválaszolásában és a megoldásokban, vagy Uram bocsá', az adatokkal akár legálisan is "falhoz lehetne állítani" szolgáltatót, hivatalt, stb..

nova

Tudunk készíteni egy nyilvános google dokumentumot, melybe szerkesztőnek fel tudjuk venni a csatlakozott embereket.
Vagy esetleg egyfajta jegyzőkönyv formátumra gondolsz, mely tartalmazza ez elvégezett vizsgálatokat, akár egy csekklista szinten a mért értékekkel, megjegyzés rovattal?
Villanyszerelõ fórum szabályzat - Kezdő fórumozók figyelmébe! - Közlemények

Privát üzenet funkció nem szakmai kérdések megválaszolására van fenntartva!

nyaki

Akár úgyis, de az értékekhez nem igazán ragaszkodnék, mert az műszeres felülvizsgálatot jelent. Inkább olyat, ami szemrevételezéssel és kisebb kötés és szerelvénybontással megállapítható. A lényeg, hogy a vizsgálati pontok legyenek egységesek, amit külön pontban kiegészíthet a felülvizsgáló saját észrevételeivel a helyi viszonyokhoz igazodva, illetve beírhat értékeket is, ha bevállalja a műszeres mérést is.

Nova.
Kérlek töröld a térképről azt a pontot, ami a nevemet tartalmazza, mert mint említettem, az rossz helyre mutat. A másik, a pontos címhez tartozóhoz pedig be lehet írni a nevemet.
Köszi

Gyurmaúr(fi-relé)

nyaki, azért jó, ha méricskélsz is egy keveset, hozzá döbbent arcot vágsz, mert attól az ügyfél is megijed és onnantól kezdve haladsz, mint fiskars a Rama-ban... ;) Ehhez nem kell a legkomolyabb műszer, a "kis sárga" is megteszi, meg a régi jó próbalámpa, valami precíz kis táblicsku, sok-sok számsorral, (felkiáltó)jelekkel és a kívánt hatás nem marad el!

JUVILL


Min tudsz mérni egy olyan lakárban, ahol nincs kiépítve érintésvédelem. Az I-es ÉV osztályú berendezések csatlakoznak a mezei 2 sarkú aljzatokra, EPH-ról szó sincs, a fémtestű lámpatestek is a kéteres MM-falvezetékre vannak kötve, a betáplálás nincs földelve, ha volt is már hatástalan.
Itt kezdődik a probléma. Hogy még eddig nem volt baleset, az csak a szerencsének köszönhető, meg a kettős szigetelésű és törpefeszültségű készülékeknek.

Gyurmaúr(fi-relé)

Bocsi, JUVILL; én már annyira "álomvilágban" élek, hogy el is felejtettem, hogy vannak még -ezek szerint- számosan olyan lakóépületek, ahol nincs még mutatóban sem PE hálózat... Elkapatott kis városi gyerek vagyok! ;) Ilyen esetben szerintem nem is lehet vita, teljesen egyértelmű, hogy ott teljes felújítást kell eszközölni, már a "kályhától", azaz a mérő(k)től új min 5x10mm2-es Cu, vagy 5x16-os NAYY (mert az olcsóbb, mint akár az MBCu, vagy az MT!) mért fővezeték, szabványos mérőhely, új mért főelosztó, külön-külön RCD a 24h-s, illetve a vezérlet Á.K részére, de akár szelektíven kiépítve, úgy hogy a nedves helyiségeknek (konyha, fűrdő) 1-1 saját 30mA-es és amennyiben a feltételek miatt kell, akkor egy EPH is beficcen!

nova

Gondoltam végezzünk egy kis közvélemény kutatást. :) Kiraktam egy szavazást a témában. A szavazás névtelen csak statisztikai szempontból érdekel, hogy a nagy tömegnek milyen a hozzáállása a témához.  ;)
Villanyszerelõ fórum szabályzat - Kezdő fórumozók figyelmébe! - Közlemények

Privát üzenet funkció nem szakmai kérdések megválaszolására van fenntartva!

nova

Módosítottam a főoldalon elhelyezett térképen, remélem hamarosan a kereső ablakot is sikerül beilleszteni. Ha rákattintunk a térképen a jelölt pontra akkor látható az elérhetőségi adatok. Felvettem egy plusz mezőt is mely a "Ingyen felmérés alábbi településeken elérhető" rész.

Aki kedvet érez hozzá, hogy csatlakozzon és felkerüljön a térképre az vegye fel velem a kapcsolatot.  ;)

Üzenet összefûzve: 2013. június 13., 22:16:53 DÉLUTÁN

Idézetet írta: nyaki Dátum 2013. június 11., 18:10:57 DÉLUTÁN
Csak halkan jegyezném meg hogy készíteni kellene egy a fórum nevét viselő adattáblázatot, hibajegyzéket, azaz vizsgálati pontokat, mely egységes használatát vezetné be minden ide feliratkozott szerelő. Ezt majdan itt a fórumon lehetne összesíteni, amivel segíthetjük is egymást a kérdések megválaszolásában és a megoldásokban, vagy Uram bocsá', az adatokkal akár legálisan is "falhoz lehetne állítani" szolgáltatót, hivatalt, stb..

Készítsek ennek nyilvános Excel (google dok.) munkafüzetet, mely nyilvános, szerkeszteni pedig az akcióban résztvevők tudják?
Villanyszerelõ fórum szabályzat - Kezdő fórumozók figyelmébe! - Közlemények

Privát üzenet funkció nem szakmai kérdések megválaszolására van fenntartva!