Ion kazán biztonságos üzemeltetésével kapcslatosan

Indította tatrai, 2013. augusztus 19., 21:42:56 DÉLUTÁN

Előző téma - Következő téma

tatrai

üdvözöllek bnneteket szakik én is hasonlóan az lennék és ha lehet mondani nem kontár debrecenből ,Nem vagyok napra kész de ez az ionkazán  működésével kapcsolatos aggályaim lennének mégpedig a legfontosabb az érintésvédelem  áramvédőkapcsoló alkalmazható e a berendezésen aminek 30 ma kioldóképessége van illetve tapasztalatokat szeretnék ezen kazán működésével kapcsolatban aki tud valamit az irjon legyen szives akár a fogyasztással kapcsolatban illetve a beüzemeléssel kapcsolatban 8)

nyaki

Hali!
Még szép hogy kell ÁVK elé. Ez lehet központi is, de célszerű a szelektivitást betartani.
Ismerős kollégák, akik már szereltek ilyet, azzal a fenntartással beszélnek róla, hogy a fűtőrendszernek hosszútávon semmiképpen nem tesz jót a rendszerbe töltött elektrolit, bár arról beszél a fáma, hogy elektrolízis (és ezzel együtt ugye anyagfogyás) ugyan nem jön létre ??? , de ezt majd a 20(?) éves időtartam bebizonyítja. Egyébként semmivel sem takarékosabb, mint bármely más korszerű fűtési mód, csupán a gázosítás hiányának a helyettesítésére javasolják. A fogyasztása meghaladhatja a kompresszoros földfűtés energiafelhasználását.