Társasházi lakás villanyszerelése

Indította recortebordes, 2012. november 12., 16:27:43 DÉLUTÁN

Előző téma - Következő téma

szmihaly

Üdv!

A szóban forgó mérő a fénykép alapján egy 5A-s mérő,áramváltóhoz kitalálva. Itt külön kell megadni a 230-t a képen látható 2-es,és az 5-ös pontnak megjelölt helyre. Ha áramváltó nélkül kivánja használni,rövidre kell zárni az 1-s és a 2-s pontot. Ebben az állapotban használható 5A terhelésig.

kergabor

Tudatlan módon ezt nem is figyeltem a vételkor. Vaterán vettem, most próbálok egyezkedni az eladóval, megígérte, hogy kicseréli, nem volt tudomása az állapotáról. Az öt amper az nagyon kevés, almérésre nem tudnám használni.

szmihaly

Dehogy nem! Keritel hozzá egy megfelelő áramváltót, akár 2000 Amperig is használhatod, meg egyúttal gyakorlod az áttétszorzást, hogy ki tudd számolni hogy hány kilowatt is fogyott valójában. :) :) Vagy veszel egy közvetlen mérőt.

Zsolt718

Nem kötekedi akarok, de:
"Ha a volt mérőt kötjük be ampermérőként elszállhat a műszer."
Jó méréshatárban ilyenkor a tápfeszültséget mérjük a fogyasztón keresztül.

Ha az ampermérőt kötjük be voltmérőként, akkor van a baj: volt mérő(d)  ;)

kergabor

Időközben megalkudtam az eladóval, és kicserélte az órát egy digitálisra. Csatoltam egy képet, ahol megszámoztam a csatlakoztatási lehetőséget. Szakadásvizsgálóval ellenőriztem az egyes pontok közötti kapcsolatot, de nem jelzett folyamatosságot semelyik pont között.
Jól gondolom-e, hogy a bemenő fázis az 1-esre, a kimenő fázis a kettesre kötendő, illetve bemenő nulla a hármasra, kimenő nulla a négyesre?


980POWER

,,E-on hálózati engedélyes tulajdona"  :o Ebből nem lehet probléma, mármint hivatalosan nem kerülhetne magánkézbe egy ilyen mérő. Jó tudom, ami nem látszik az nincs is, tehát nem mutogatjuk, de mi a valóság?

petike199600

Sziasztok!
Tegnap elég fárasztó napom volt. Elhívtak reggel 10 órakor egy társasházhoz ahol az egyik lakásban ha felnyomják a kismegszakítókat rögtön jön a puff és csatt. Hát elmentem hozzá. Mire odaértem az összes fogyasztó ki volt húzva az aljzatokból és az összes égőt kicsavarták a foglalatokból.  Na hát felmásztam a lakáselosztóhoz. 4 régi kismegszakítót láttam. Lenyomtam az összeset, majd visszakapcsoltam az óránál lévőt. Elkezdtem egyenként felnyomni őket és a 3-nál jött a zárlat. Ha azt lent hagytam akkor a negyediket is fel tudtam kapcsolni. Levettem a lakáselosztónak a burkolatát, nézegettem egy kicsit. Alu vezetékek mindenhol, egy akkora katyvasz az egész elosztó háta mögött hogy legszívesebben széttéptem volna neki az egészet. Na mindegy láttam ott az N sínen egy eléggé égett vezetéket. Lekötöttem és visszatudtam kapcsolni a 3. kismegszakítót is. Na mondom akkor megvan a hiba. Gondolom valami marhára összeégett a falban. Na akkor elkezdtem nézegetni a kötődobozokat merre vannak. Ja megjegyezném hogy egy szép 0 Ohm-os zárlat áll fenn. Na megtaláltam a konyhánál az egyiket de az már egy újabb szerelésnek a nyomai ahol réz vezetékek vannak némi alumíniummal ötvözve :D Ott szétcsíptem egy két kötést nem oldódott a problem. Az elosztótól nem messze volt egy kötődoboz tele zsúfolva agyáig ALU vezetékekkel. Szerintem itt rontottam el az egészet; Megpróbáltam kigubancolni a kötéseket mi merre hogyan miért. Szétcsíptem egy pár kötést. Ja alu vezetékek összecsavarva és le szigetelőszalagozva a kötések. Na a probléma továbbra is fennt állt. Még mindig agyáig zárlatos az a vezeték. Az a baj, hogy nem találtam meg, hogy merre vezették el az a kábelt. Cső nincs sehol, mindenhol MMfal vezetékek vannak. Látszólag olyan volt mintha abba a kötüdobozba ment volna a vezeték ezért csíptem szét a kötéseket de nem. A ház jó nagy részében lambériázva van és a tulaj szerint az a alatt van egy pár kötődoboz. Na aztán már kezdett esteledni, és olyan 5 óra körül kezdtem el visszakötni a szétcsípett kötéseket. Ezért mondtam hogy itt hibáztam mert amúgy is iszonyat rövid volt a vezeték már én meg elcsíptem így már nagyon nehéz volt őket újra összekötni. Az összes kötésrt amit szétcsíptem visszakötöttem eredeti állapotába nagy nehezen. Oda jutottunk el, hogy a házban mindenhol van áram a konektorokban, de világítás most nincs az egész házban... A bejárat közelében úgy oldottam meg a világítást átmeneti állapotként, hogy a fázist direktben kapja a lámpa egyik fele, és így múködik. A kapcsolók mindenhol irányfényes kapcsolók és nullát szakítanak. Még mielőtt eljöttem a tulaj megkért hogy valahogy a fürdőbe is csiholjak már neki fényt. Nekiálltam egy külső kábellel átkötni, de mielőtt bekötöttem volna rámértem a vezetékre és itt is nyakig zárlatos volt a kábel. Szóval a lámpához menő kábel zárlatos így ezt sem tudtam neki megoldani. Nagyon elkeseredtem tegnap, hogy ennyit szívtam vele és a végén így kellett otthagynom. Ma nem tudok hozzá menni mert nincs otthon úgyhogy van egy napom gondolkozni azon hogy mit csináljak nála. Mondtam neki hogy nem lenne hátrány az egész házat újrakábelezni mert 50 éves szerelés és elég sok villamos dolgot használnak, nagy teljesítménnyel. Erre most nem lesz pénzük.
Fogalmam sincs mitévő legyek, a falban egy csomó kábel zárlatos.
Adjatok nekem valami tippet hogy mit csináljak? Már kezdek oda jutni, hogy bár ne vettem volna fel a telefont mert eddig csak szívtam vele, de már nem hagyom ennyiben.
Egy kérdés ami ide kapcsolódik: Ti ha kihívnak titeket egy ilyen házhoz mint engem. Hogy kezditek a hibakeresést? Én leírtam az én metodikámat, kérlek titeket ha van valami észrevételetek akkor mondjátok meg nyugodtan mert tanulni szeretnék ebből. Válaszoljatok minél többen mert csak így fogok tapasztalatot szerezni.
Köszönöm szépen!

Simon Endre

Szia Petike
Lakásokná nem, de ipari kábelhálózatoknál alkalmaztam alacsony szekunderfeszültségű un. nyomató transzformátort amivel a zárlatot vagy kiégettem vagy legalább felfedtem a hibahelyet. A módszer lényege a zálatba beadott 20-30A nagyságú áram kiégeti a hibahelyet illetve melegével jelzi a zárlatos áramkört és lakatfogóval páncélozott kábelen át is fellelhető a zárlat, ha az áramkör nem a belső ereken át záródik, (födzárlat.) Érzékeny és alacson méréshatáron lévő nyitott lakatfogóval és pulzáló táplálással (blinkrelé) pl. falban 10  cm-ről kimutatható a zárlatos kábelszakasz. Ezt kábelkötegekben azonosítására is használtam. Az én "nyomatóm" mikrósütő kibontott transzformátora, (csak a primerje) a szekundert mindíg alkalmilag tekerem rá, azt a flexi 10,16,25-ös huzaldarabot amit az alkalom megkíván (Ez később a táblaszerelések áldozata lessz.) Van egy párhuzamos vezérlésű 230 V/1400W-os triakos szabályozóm az a transzformátortól nem hűlyül meg és avval állíton be a szekunder áramot. Régebben a menetszámot állítgattam le-fel fűzögetve de ehhez már lusta vagyok. A lakatfogós árammérés a fűrészes jelalak miatt nem istenbizony, inkább a melegedésre hagyatkozom. A szokásos háztartási kapcsolók lehet hogy kifekszenek ettől de a cél miatt ez kis áldozat. Ez ipari nyomatóm 1,5 kA-t is tudott ahhoz toroidit használtam. A nyomatás nagy teljesítményű (nagí áramú) besorosított fogyasztókkal is megoldható erre is volt alkalmam ott 4 kW-os oljradiátort használtam meg E27/500W-os izzót és 400 W-os Hg fojtót Az izzónál praktice a fény is jelezte az átégést vagy a zárlat megszűntét. Ez az eljárás mivel hálózati feszültséggel történik nem játék, magányosan vagy hozzáértő társ nélkül kifejezetten ellenjavallom.

Gyurmaúr(fi-relé)

No para, Petya; velem is volt már olyan , hogy elhívott egyik isminek az ismijének az ismije, hogy mennyi-mennyi jót hallott rólam és hát az van, hogy brutál avétos a cibere, viszont della meg nyema! ÉN azért udvarias voltam, lecheckoltam mindent, 2 nap alatt készítettem egy tól-ig szerelési és árkalkulációt, majd elküldtem. Pár nap múlva "follow up-oltam" a témát és ment a szokásos sírás-picsogás, hogy jajj-jajj, de ennyi pénzük nincs, mire én közöltem, hogy nekem meg csak 1 életem van, melynek további részét nem szeretném amolyan Edmond Dantes módjára vmelyik "népszerű" kóterben tölteni, úgyhogy megköszöntem az érdeklődést és búcsút intettem nekik!
Ennyi...
Tanulság: nem kell mindenre rábukni, mint az a bizonyos gyöngytyúk a takonyra, mert bár megközelíthető úgy is a téma, hogy ebből a melóból is tanulsz, jó rutin szerzésre, stb, de a végén egész biztos, hogy nettó átb@szottsági feelinget fogsz érezni, ami igen rossz érzés tud ám lenni...  :'(