Milyen célműszereket ajánlanak a "nagyok"?

Indította Wolfmaster, 2013. június 14., 00:26:05 DÉLELŐTT

Előző téma - Következő téma

Wolfmaster

Üdvözlök minden tisztelt fórumozót!
Elsősorban a gyakorlottabb tagok segítségét és véleményét szeretném kérni, de természetesen minden segítő jellegű hozzászólást szívesen olvasnék. :)
2006-ban elvégeztem az ÉVF tanfolyamot. Azóta ezen a téren nem ténykedtem, de egy felhívás hatására most jelentkeztem VVF és EBF tanfolyamokra. Szeretnék ebben a feladatkörben is munkálkodni (főállásban karbantartó vagyok) ezért kerestem információkat, mikor rátaláltam erre a fórumra. Meglátásom szerint nagyon sok hasznos információt tartalmazó oldalról van szó, van még mit olvasnom, de van egy téma, amit a gyakorlott kollégák ismernek igazán, az iskolában oktatást tartók nem igen. Ez pedig a műszerek kérdése. Kezdő felülvizsgálóként milyen műszert érdemes és szükséges megvenni, hogy a nagy általánosságban előforduló méréseket gond nélkül el tudjam végezni?
Kerestem használt műszerekkel foglalkozó oldalt, de 1 kivételével nem igen találtam. :( Ott a Fluke használt műszereket nyomatják nagyon, ezekről viszont ez a fórum nem igen ejt szót. Ebből arra következtettem, hogy ezek magyarországi támogatása igen csekély lehet.
Javasoljátok-e egyáltalán használt műszer megvételét, vagy érdemesebb-e egy új műszerbe beruházni hosszú távon? Jelenleg kb. 5-600 eFt-ot tudok beruházni egy műszerbe, vagy műszerekbe.
Köszönöm a segítséget és véleményeket előre is!
ui.: remélem nem rossz helyre nyitottam a témát. Szerintem ez a kérdés minden kezdőt foglalkoztat, így az esetleges válaszok talán nem csak nekem segítenének sokat. Azért nem az általános beszélgetések alá nyitottam a témát, mert ez a kérdéskör véleményem szerint általában a felülvizsgálókat foglalkoztatja.

nova

Az én tapasztalatom szerint sok villanyszerelő sé felülvizsgáló kolléga használ Eurotest műszereket. Szerintem műszer választásnál az elsődleges kiválasztási szempont az alkalmazási terület és az adott műszer tudása és hozzá kapott tartozékok.
Szerintem akár használtan is megéri venni, hiszen ezekre a műszerekre általában jobban vigyáznak a tulajdonosaik. Mint ha itt a fórumon is hirdetett volna valaki használt ÉV műszert.
Villanyszerelõ fórum szabályzat - Kezdő fórumozók figyelmébe! - Közlemények

Privát üzenet funkció nem szakmai kérdések megválaszolására van fenntartva!

flatskerrobert

    Egyetértek Nova véleményével, közel 13 éve használom a műszert, szinte elnyűhetetlen.


Eurotest 61557 tapasztalatok - Villanyszerelő Szakmai Fórum


Az fenti linken több mindent megtalálsz a műszerről.
FR.


Wolfmaster

Elégséges egy műszert beszerezni és használni? Én is a 61557-tel szemezek nagyon, a keretbe is belefér, de pont a fenti fórumon olvastam negatív tapasztalatokat is. Mennyi a garanciális ideje ezeknek a műszereknek?

flatskerrobert

   Egy évnél nem több a garancia szerintem. Ha a kiegészítéseket is megveszed hozzá akkor elég, szinte minden vizsgálathoz.
5000 V szigetelés vizsgálatot nem tudsz vele csinálni ez igaz, ahhoz kell egy másik műszer.
Azért nem árt ha van egy külön lakatfogó is.
FR.

Könyves Kálmán

+1 az Eurotest 61557-nek. Nekem úgy tünik, föleg azoknak jön be kevésbé, akik mással kezdték az ipart. Én ezzel kezdtem, semmi gondom nem volt még eddig vele. Hozzáteszem: nem napi szinten végzek felülvizsgálatokat, sokszor használom viszont a lakatfogót üzemi és csúcsáramok mérésére, a fázisorrend ellenörzö funkciót gépbekötéseknél, egyéb mérésekre szerelöi ellenörzésekre új létesítéseknél, átalakításoknál.

ELEKTOR-KALANDOR

Nem akarlak rá vagy lebeszélni én is jónak tartom a Eurotest 61557-et,én a Macrotest 5035-öt használom tudása nem marad el  a másiktól.Érdemes megnézni.Érintésvédelmi (ÉVÉ) műszer, MACROTEST5035    De viszont használtba is ki lehet fogni karcmentes alig használt műszert féláron

Wolfmaster

Visszautalva a témaindító kérdésemre: hol lehet használt műszert keresni? (a fórumban hirdetett berendezést megtaláltam, de szeretnék körülnézni vásárlás előtt)


Wolfmaster

Idézetet írta: Könyves Kálmán Dátum 2013. június 16., 20:29:36 DÉLUTÁN
http://www.rapas.hu/
http://meter.hu/
http://www.vatera.hu/
https://www.google.hu/ ;)

rapas és meter oldalán nem láttam használt műszert. Vaterán szintén nem, bár lehet, hogy nem tudom mi lenne jobb keresőszó, mint az érintésvédelmi műszer, műszer, 61557, érintésvédelem. Ha van jobb tipped szívesen fogadom!  ;) Ha a google számomra hasznos találattal jelentkezett volna, akkor nem kértem volna nálam jártasabbak, tapasztaltabbak segítségét.