Kérdés Villanyszerelőknek

Indította GokuSan, 2016. november 09., 20:27:46 DÉLUTÁN

Előző téma - Következő téma

GokuSan

Sziasztok! Lenne pár kérdésem Villanyszerelőkhöz. Barátom vett nemrég családi házat és megkért nézzem át a villany részét. Az óránál 1X25 bizti van,felette egy guman tábla amin két C16 bizti van. Az egyik biztire egy 3x1Mt volt kötve,(ez egy hosszabító így volt megtáplálva a kazánház és a melléképület) úgy hogy a nullája és a zöld/sárgája a a fogyasztásmérőtől jövő kékre volt kötve. Ez valamiféle nullázás volt ebben a házban és nem védővezetős rendszer? Ilyet még nem láttam. Már bocsánat ha,hülyeséget kérdezek.Az órától 2db 6-os mkh jön fázis és nulla. Kérdés az lenne ha,kialakiítom a földelést+ EPH-t akkor arról kell valami nyilatkozat majd? Válaszokat előre is köszönöm!

980POWER

Augusztus 1. óta a mérő előtt történik  a szétválasztás, tehát a földelő vezetéket is ide kötjük, illetve a nulla vezetőt keresztül visszük a mérőn. Régebbi házaknál a gúmantáblás mérők esetében előfordul nem is ritkán, hogy a háznak nem volt védővezetővel rendelkező része, de később szűkségesé vélt a védővezető valamely fogyasztók esetében, ebből adódóan egyfajta kényszermegoldásként, a mérő után történt meg a szétválasztás (jobb esetben, ennél van rosszabb is). A fenti esetben is így történhetett. Ha és amennyiben szabályosan akarnánk megoldani, akkor a mérő előtt kellene a szétválasztást megoldani, ez pedig mindenképp plomba bontással jár, amihez regisztrált szerelői végzettségre és plombabontási engedélyre van szükség. Jelenlegi esetben a PEN van a mérőn átvezetve ami TILOS! és a hatos AL vezeték sem elég, de még a rézből is minimum tízes kell. Egy szolgáltatónál lévő villanyász baráttal leegyeztetve mikor és hogyan. Hiba bejelentésnek álcázva mindent ki lehet alakítani különösebb bonyodalom nélkül. A tízes MKH vezetékeket odakészíteni leérvéghűvelyezve, Szondát leverni Leágazó sorkapcsot elkészíteni. Így már 3 tízes vezeték fog menni az új lakáselosztóba. Gondolom innentől tiszta már minden. Papírozni nem kell, ha csak a szolgáltató embere a hibajavítási jegyzőkönyvet alá nem íratja a talajjal.

Novill

Ez szerintem megint  a túlszabályozás és az ésszerűtlenség tipikus esete megint . Ezt egyértelműen az MSZ 447 szabványban is kellene pontosan rögzíteni. Miért is nem értek vele egyet ?                                           
- Utólag nem ellenőrizhető műszeresen.
- A szolgáltató nem győződik meg a védőföldelés hatékonyságáról műszeresen , még a regisztrált villanyszerelő sem.
- A gyakorlatban sok rossz értékű nem hatékony földelés létezik  már a mérőhelyek kialakításánál.
- Sok esetben utólag nem található a földelő összekötő doboza sem, így nem lehet műszeresen mérni plombabontás nélkül. Ami a műszeresen vizsgálat eredményét kérdőjelezheti meg.
- PEN vezető lazulása és szakadása esetén tipikus esetben , még ávk esetén is közvetlen életveszélyt jelenthet. A hiba felderítése műszeresen gondot jelenhet plomba bontás nélkül.
-3 fázis esetén gazdasági kár is előfordulhat, stb.
A szabály az szabály, be kell tartani még ha nem is értünk vele egyet  :D :D.

980POWER

A fenti esetben az általam leírt módon találom a ár/értéket legarányosabbnak, mert aztán ha mérőhely felújítás, akkor mérőhely szabványosítás, az meg hamar beleugrasztja az ügyfelet több mint 100 ezer forintos váratlan kiadásba, pedig hát Ő csak azt akarta, hogy ne legyen veszélyes. Más javaslatot is várunk, hátha jobb megoldás születik.

Fecó

Azért azt ne felejtsük, hogy régebbi kivitelezésnél (MSZ 447:1998 szerint) elfogadták a 6-os rezet! Azt se feledjük, hogy akkor még nem PEN szétválasztást kellett eszközölni, hanem egy u.n. NEFH összekötési pontot kellett kiépíteni, ahol a szolgáltató (ha a hálózat műszaki feltételei adottak voltak) engedélyezte a föld és a nulla-vezető összekötését. Még a mai napig is találkozni olyan fogyasztási hellyel, ahol ki van alakítva a földelőhálózat, de a dobozban még most sincs összekötve a két rendszer, és gyakorlatilag TT rendszerben üzemel a lakás. Én inkább azt gyanítom, hogy annak idején elkészült a villanyszerelés sajnos normális földelés nélkül, de ugye ekkor még simán felkötötték a csatlakozó vezetéket. A hibát az követhette el, aki kicserélte a régi (valószínűleg alu) fővezetéket a 6-os rézre, és nem hiányolta meg a földelést. A másik hibát pedig, aki jobb híján földelés nem lévén rákötötte a nullára a védővezetőt. A jelenlegi 447 nem írja elő kötelezően a PEN szétválasztás mérő előtti kivitelezését! Még az ELMŰ budai oldalán is az a feltétel, hogy vagy a mérő előtt, vagy a mért elosztóban (de a mérőtől nem távoli elosztóban) történjen meg a dolog. Én azt javaslom most már ne bontass emiatt plombát, ha tisztességesen 6-os rézzel van megszerelve a mért fővezeték, akkor a régi szabvány szerint az megfelelő PEN vezetőnek. Szúrj le egy jó földelőszondát, onnan már az új előírás szerint 16-os rézzel irány az elosztótábla, és egy Fővezetéki sorkapocsban, vagy földsínen történjen meg a szétválasztás. Gyakorlatilag így a felújítás határa az elosztó lesz, az elosztó előtti fővezeték a régi szabvány szerint, az elosztó és elmenő kábelei az új létesítési előírásoknak megfelelőek lesznek, természetesen kiegészítve egy 30 mA ÁVK-val. És ha egyszer csak jön a szolgáltató ellenőrizni, vagy mérőfejet TMK-ba lecserélni, odakészítesz 2 db 10-es MKH-t, és "kellemest a hasznossal" akkor majd kicseréled 10-esre. A 3×1 MT-nek sok a C 16, Az EPH gerincvezető a fő-földelőkapocstól induljon, legalább 6-os rézzel, semmi papír nem kell hozzá, kivéve ha a gázos kéri mondjuk új gázkészüléknél vagy módosításnál...

GokuSan

Sziasztok! Először is szeretném megköszönni mindenkinek a választ! A másik kérdésem az lett volna,hogy a padláson van egy müdn 150X150es doboz plombálva,hogy az miért?de gondolom az a méretlen behúzás megkönnyítésre szolgált... Szerintetek az nem gond,hogy el van "dugva" hátra? Nem gon hogy utcafrontról nem látható? vagy erre nincs külön szabvány? Nem is értem miért így lett kialakítva. szerintem észszerűbb lett volna a tetőtartó alá elhelyezni. Már bánom,hogy nem fényképeztem le :) Bocs a hatodikos rajzért :D Valahogy így néz ki a dolog

sámli

Nem tudom most mi az előírás, régen kérték, hogy két kanyar után tégy be egy plombálható dobozt a fővezeték behúzásának megkönnyítésére. Elhelyezésére nem volt külön feltétel, tehát nem gond, hogy a padláson van.

helcs

980POWER. "Augusztus 1. óta a mérő előtt történik  a szétválasztás, tehát a földelő vezetéket is ide kötjük, illetve a nulla vezetőt keresztül visszük a mérőn." Mi történt augusztus elsején? Erről nem hallottam semmit. Melyik terület?

980POWER

E-on terület. Én nem vagyok reg szerelő, de a vállalkozás ahol dolgozom rendelkezik ilyen szerelővel, így én (is) rakok össze mérőszekrényeket. Julisban raktam össze egy + fázis állandó + 3 fázis vezérelt, dupla mérőhelyet és augusztusban nem rakták bele az mérőket, hanem telefonáltak, hogy vigyek vezetéket mert kifelejtettem a nullákét. Nem én mentem kimert nem voltam már addigra a közelben de a kollégáim nem kérdezték az okot csak odaadták az érvégezett kék vezetéket és elmentek. Utólag kérdeztem rá hogy át visszük vagy nem visszük a nullát mérőkön. Így tudtam meg azóta már 3 mérőhelyet alakítottam ki, azokat elfogadták. További részleteket nem tudok. Majd megkérdezem és megírom ha valami lényegeset megtudok.

Simon Endre

A kérdés eredetileg nem itt vetődött fel, de a kérdés villanyszerelőknek szólt. (Faxelektro)
-Tudna valaki segíteni BOSCH-SENSIXX-B20L-PRO ENERGI gőzvasaló állomás melegedik de nem gőzöl.Kijelzi,hogy nincs viz de teletöltve is ugyan úgy kijelzi.A szondát a tartályból rövidre zártam de semmi csak mintha vészjelző hangot adna.Mi lehet a gond?
Válaszom;
Ezt a tipus nem ismerem, de a feltőltős gőzfejlesztőknél a víz leürülését fény jelzi, reteszelődnek és hangjelzés is adnak, visszaállítani a jelzőfényben (vagy a mellette)  lévő gomb  megnyomásával lehet, illetve a készülék dukumentációban van leírva a visszaállítás módja.