Gáz bekötésnél EPH igazolás feltételei (vizsgálat)

Indította gyulagy, 2013. január 15., 10:16:25 DÉLELŐTT

Előző téma - Következő téma

kergabor

Tisztelt Urak!
Csatlakozhatnék a témához egy kérdéssel? A közelmúltban kazánt cseréltünk, és nem látom rajta az itt olvasott EPH-rendszer kialakítottságát. Hangsúlyoznám, hogy az előző kazánnál sem volt myoma ennek, de, mivel nekem erről nem volt szakmai ismeretem, nem is kerestem. Most azonban, tanulmányozgatva az itt leírtakat és okosodom, felmerült bennem a gyanú, hogy valami nem stimmel. A cserét szakember végezte, a kazánt egy másik szakember beüzemelte, mintegy 20ezer ft-ért, de nem ejtettek szót az EPH-ról. Most tünt csak fel, hogy a lépcsőházban a szomszédok gázóráin van nyoma az EPH-nak, a mienkről hiányzik ez az összekötő elem.
Képeket csináltam, de nem tudom , hogyan lehet beszúrni ide, hiába kattintok a kép-beszúrás ikonra, csak szögletes zárójelben megjelenik egy img felirat, aztán megáll a tudományom. Kaphatnék erről egy kis kiképzést?

nova

Villanyszerelõ fórum szabályzat - Kezdő fórumozók figyelmébe! - Közlemények

Privát üzenet funkció nem szakmai kérdések megválaszolására van fenntartva!

kergabor


Gyurmaúr(fi-relé)

Kedves kergabor! Rossz hírem van; EPH KÖTELEZŐ! Mint ahogy kötelező a Fi-relé is! Tehát amennyiben az épületben van -s mert a szomszédoknál van-, akkor biza Önnek/neked is lennie kell és pont! Amennyiben a gázmérő a lakás mért főelosztójának közelében van, akkor onnét kell(ene) kihozni a gázmérőig tartó min 4mm2-es EPH zöld-sárga MKh vezetékét, azt a méretlen- egy szakaszon festéktelenített- gázcsőre -EPH bilincs segítségével- rögzíteni kell, majd egy további MKh vezeték segítségével áthidalni a mérőt és a mért csőre is rögzíteni azt. Ami a cirkót illeti, odáig is el kéne vinni a mért főelosztótól a min. 6mm2-es  EPH vezetéket és ott is rendre fel kell fűzni mindegyik csövet, mely a készülékbe csatlakozik. És van még egy rossz hírem; a kádat és/vagy zuhanytálcát is be kell kötni, ha akryl, akkor is, mégpedig egy, a lefolyó csőbe applikált EPH rozsdamentes közdarab segítségével. Remélem, nem keserítettem/elek el?! Íme, 1-2 fotó: 

kergabor

Ezúton is köszönöm szépen a részletes tájékoztatást. Nem keserítettél el, sőt fel vagyok lelkesülve, mert szeretném helyrehozni ezt a hiányosságot, már említettem is egy villanyszerelőnek, aki ígérte, hogy jön, csak nyugiban legyek, de ennek már két hete, gondoltam, addig bemosakszom a témába. Először alaposan átrágom, amit írtál, mert nekem ezt többször el kell olvasnom, hogy értelmezzem, aztán megkísérlem berajzolni a képekre, hogyan értettem a feladatot. Utána még kérdeznék, ha nem gond.

Üzenet összefûzve: 2013. november 08., 22:18:01 DÉLUTÁN

Idézetet írta: Gyurmaúr(fi-relé) Dátum 2013. november 08., 19:03:25 DÉLUTÁN
Tehát amennyiben az épületben van -s mert a szomszédoknál van-, akkor biza Önnek/neked is lennie kell és pont!   
A szomszédnál látom az áthidalást, de nem látom a zöld-sárga vezetéket. Valami bemegy a falba, de ott mihez csatlakozhat?
Idézetet írta: Gyurmaúr(fi-relé) Dátum 2013. november 08., 19:03:25 DÉLUTÁN
Amennyiben a gázmérő a lakás mért főelosztójának közelében van, akkor   
Kb 4 méterre lehet a lakásban lévő főelosztótól, de a gázóra a lépcsőházban van, át kell fúrni a falat, és úgy kivinni a vezetéket.
Idézetet írta: Gyurmaúr(fi-relé) Dátum 2013. november 08., 19:03:25 DÉLUTÁN
Ami a cirkót illeti, odáig is el kéne vinni a mért főelosztótól a min. 6mm2-es  EPH vezetéket és ott is rendre fel kell fűzni mindegyik csövet, mely a készülékbe csatlakozik.
Van egy csatorna a fürdőszobában, abban el lehetne vinni a vezetéket a kazánig, onnan levezetni a bemenő vizcsövekhez, majd összekötözni őket. Rajzoltam egy képre, így megfelelne?
Idézetet írta: Gyurmaúr(fi-relé) Dátum 2013. november 08., 19:03:25 DÉLUTÁN
És van még egy rossz hírem; a kádat és/vagy zuhanytálcát is be kell kötni,
Nincs zuhanytálca, akkor mi a teendő?


Üzenet összefûzve: 2013. november 08., 22:20:44 DÉLUTÁN

Azt hiszem a gázóránál felcseréltem a megnevezéseket. Pont fordítva van, jól gondolom?

nyaki

Üdv!
A gázórás rajznál fordítva van feltüntetve a mért és a méretlen csőszakasz. ;)
A lényeg nem is ez, inkább az, hogy a gázóránál ki kell alakítani a sima átkötést és az EPH rákötést a lakásban is meg lehet ejteni ott, ahol bement a cső a lakásba.
Egy EPH vezetőt pedig el kell vinni a csatornában a kazánig és ott kialakítani egy másodlagos EPH csomópontot, amire rá kell kötni egyenként a kazánba be- és kijövő fűtés- és vízcsöveket is.
A zuhanytálcával úgy látom bajban lesztek, mert ha maradéktalanul akarjátok megejteni az EPH szabványosságot, akkor bontani kellene, de véleményem szerint ez várhat a következő felújításig.
A képek tanúsága szerint van még pont annyi hely az elosztóban, hogy oda befér egy max. 30mA-es ÁVK, feltéve, hogy 1 fázis megy be.
A szomszéd gázóránál én nem látok EPH rákötést, az véleményem szerint csupán a gázcsonkokat rögzíti a falazatra.
Egyébként milyen keresztmetszetű és anyagú vezetékek mennek be a lakáselosztóba (?), mert ez lényeges kérdés a fő EPH csomópont kialakításánál.

kergabor

Köszönöm, hogy ebben az éjszakai órában is foglalkoztál a problémámmal. Ezen intelmek figyelembe vételével is alakítom a feladatokat. Majd a nap folyamán mérek, meg tervezgetek, és utána beirom jóváhagyásra az elképzelésemet.

Üzenet összefûzve: 2013. november 09., 14:20:25 DÉLUTÁN

Néhány dolgot tüzetesebben megnéztem, képeket is csináltam. A lakáselosztóban azt látom, hogy a kismegszakítóknál alul jön be az áram, a fekete színű vezetéken, ami aluminium, szokványos vastagsággal. A többi megszakítóhoz egy lapkával, meg drótokkal van elosztva az áram.

Üzenet összefûzve: 2013. november 09., 14:28:07 DÉLUTÁN

Az elosztóban alul van egy sin, arra csatlakoznak a földelővezetékek, felül is van egy sin, arra pedig a nulla-vezetékek.
A feladat kettős. Egyrészt el kell vinni egy földvezetéket a földelősinről inditva a gázóra méretlen csövéhez, majd azt átvezetni a mért csőhöz. Közbevető kérdésem, hogy fordítva nem lehetne? Tehát először a mérthez kötni?
A másik feladat, ugyancsak a földelő sinről inditva egy födvezetéket, elvinni a kazánhoz, és ott rácsatlakozni az egyik kazánhoz csatlakozó vizcsőhöz, majd összekötni sorosan a rézcsöveket.
A kivitelezést módosítja az, hogy a csatornába már nem fér semmi, más módszert kell kitalálnom.
Eddig jó?

Üzenet összefûzve: 2013. november 09., 14:32:44 DÉLUTÁN

A kismegszakítóknál a balról elsőben nincs áram, lehet az volt a valamikori villanyboiler vezetéke. Arra valószínű már nincs szükség, ki is lehene szedni, így még több hely maradna Fi-relé beiktatására.

Gyurmaúr(fi-relé)

óóóhhjajj, a "legendás" FK.A némi ELCO-val, illetve chint(gagyi)val...  Tehát a balról az 1. a bojleré volt? Akkor az a vezérelt mérőtől kapja a kakaót? Ha még van vezélret órád, az meg nem szüntesd, az Istenért!! A vezélelt ugyanis nemcsak a bojlerhez, hanem minden ú.n rögzítetten bekötött hőtermeló cucchoz is jó, tehát amennyiben villanytűzhelyed van, vagy szeretnél egyet, akkor oda mindenképp használható, de csak az ú.n betápválasztó mágneskapcsolós megoldással, ugyanis ha az nincs, akkor csak olyankor tudnál sütni-főzni, ha érkezik a vezérelt áram.  És mi az a szürke cucc, mely az FK.A mellett balra található, s melyhez pár db MM-Fal vezeték megy? Ami a gázmérőnél a sorrendet illeti; secko jedno, ahogy a művelt Ausztrálok mondják... ;) Egy a lényeg: szabályosan és főként szabványosan legyen bekötve a mérő csonk. Igen, pontosan úgy kell csinálni a cirkó esetében, ahogy mondod/írod! Ami az FK.A-t illeti; ha Fi-relét raksz, akkor a bejövő L és N fővezetéket annak a betáp kapcsaira kell kötnöd és az elmenő kapcsától kell vinned az N vezetéket az N sínhez az L-t pedig ahhoz a kismegszakítóhoz, melybe be tudod dugni a vezeték erét, tehát vmelyik chintbe kösd majd, a PE-N síneket összekötő 10-es zöld-sárga vezetéket pedig annuláld! Ha pedig nagyon jót akarsz magadnak és a szeretett családodnak, akkor tégy be egy 100mA-es fő és a fürdőszobának egy saját 30mA-es mellék Fi-relét, lehetőleg S betűst, azaz szelektívet...

kergabor


nyaki

Kergabor!
Értelmezd kérlek még egyszer azt amit leírtam, mert válaszodban sok mindent másképpen értelmezel. A kazánnál nem sorolunk, hanem párhuzamosítjuk az önálló EPH vezetőket az EPH kapocsba. Az EPH vezetőt az elmenő csőre is teheted.
Még mindig nem tudjuk, hogy milyen keresztmetszetű az elosztóba érkező vezeték, mert ettől függ, hogy milyen EPH-t tudsz kialakítani. Ráadásul én nem látok bejövő PE vezetőt, ami azt feltételezi, hogy csupán az L és PEN jön be.
Gyurmaúr!
Az a szürke egy csengőtrafó lehet, egy korábbi kép alapján, de ezt Kergabor tudná hitelesíteni.