Villanyszerelő Szakmai Fórum - miről is szól?

Indította nova, 2020. február 08., 12:51:11 DÉLUTÁN

Előző téma - Következő téma

nova

A villanyszerelő fórum annak a céljából jött létre, hogy összefogja a Magyarország területén tevékenykedő, dolgozó vagy csak a téma iránt érdeklődő villanyszerelőket, villanyszereléssel foglalkozókat, villamos tervezőket, villamos felülvizsgálókat, villanyszerelési termékek kereskedelmével foglalkozókat, tehát a villamos szakembereket. Úgy gondoljuk, hogy nagyon sok jó villamos szakember található kiknek szükségük van a folyamatos szakmai konzultációra, hogy ezáltal is bővítsék egymás és saját ismereteiket a villanyszerelés lekülönbözőbb területeiről.

Természetesen ha valaki tapasztalt villanyszerelők tanácsára kíváncsi, akkor nyugodtan regisztráljon a villanyszerelő fórumon és a megfelelő témában nyugodtan tegye fel a villanyszereléssel kapcsolatos kérdését. Ezt azért is tartjuk fontosnak, mert sajnos a hozzá nem értés és meggondolatlanság miatt nagyon sok elektromos áramütés ér olyan embereket, akik nem mérték fel az elektromos áram veszélyeit. Inkább tájékozódjon mindenki mielőtt olyan feladathoz kezdene, melynek elvégzésében nem jártas.


A villanyszerelési témák tartalmazhatnak új ismeret anyagokat a kezdő villanyszerelőknek, villanyszerelő tanulóknak és akár a gyakorlott villanyszerelő szakembereknek is.


Ne felejtsük el mindenki elkezdte valamikor a villanyszerelői szakmai tanulmányait, mely ha igazat bevalljuk soha nem ér véget. Hiszen új technikák érkeznek folyamatosan a villanyszerelés világába, ennek következtében a villanyszerelő szakmai fórumon több helyen is találkozni lehet villanyszerelési anyagok, kellékek értékesítőivel is, hiszen valamilyen módon meg kell ismerkedni az újdonságokkal is. A villanyszerelői kereskedelmi információk is fontosak hiszen a mindennapi élet körforgásában a villanyszerelőknél fontos szerepet töltenek be. Az új információk követése a villanyszerelők és villamos tervezők mellett a villamos felülvizsgálóknak is fontos, hogy naprakész információkkal rendelkezzenek a mindennapi munkájukban.


Ha még nem regisztrált a Villanyszerelő Szakmai Fórumra és érdeklik a villanyszerelési témák melyek köré épül a fórum. Akkor itt az ideje, hogy csatlakozz a Villanyszerelő Szakmai Fórum egyre gyarapodó tagjainak sorába és részt vegyél a szakmai beszélgetésekben.

Ha már rendelkezik regisztrációval a Villanyszerelő Szakmai Fórumra akkor egyszerűen beléphet belépés gombra kattintva.


A fórumnak majdnem minden része nyitott a látogatók előtt, így lehetőségük van a fórum tartalmának olvasására regisztráció és belépés nélkül is. Hozzászólni és értékelni a témákat ebben az esetben nem lehetséges. Ugyanúgy mint a feltöltött képek és dokumentumok sem elérhetőek a látogatók számára bejelentkezés nélkül.


Nézzük milyen területekkel is foglalkozik a villanyszerelő fórum vagy ha úgy tetszik villanyszerelés fórum. Természetesen a fórum szerkezete az igényeknek megfelelően folyamatosan változik, így az alábbi felsorolás csak egy kis áttekintés.

Felülvizsgálók klubja
A villamos felülvizsgálók területe ahol megbeszélik egymással a különböző szabványossági felülvizsgálatok eredményeit és minősítéseit a szabványok figyelembevételével.

Szabványismeret
A villamos szabványok ismerete és értelmezése fontos szempont a villamos szakembereknek hiszen ezen szabványok határozzák meg munkájuk szabályait. A villanyszerelő fórum ezen részében tematikusan történnek az egyes szabványokról történõ beszélgetések.

Erõsáram
A klasszikus villanyszerelés általában az erõsáramú villanyszereléssel foglalkozik, épület villanyszerelés eseteit tárgyalja a fórum ezen fejezete.


Gyengeáram
A villanyszerelés ezen fajtája a villamos áram működtetési megoldásainak szerelésével foglalkozik. (számítógépes hálózatok, tv csatlakozások, stb.)


Alternatív energia rendszerek
Napjaink villanyszerelőinek is egyre jobban meg kell ismerkedniük a különböző kis erõmûvi energiatermelés fajtáival, hiszen az egyre gyorsuló világ ebbe az irányba halad.


Kérdések - válaszok
A villanyszerelő fórum ezen részében tehetik fel kérdéseiket a szakmai közösségnek az érdeklődök, a legkülönbözőbb villamos témákkal kapcsolatban, ha nem található a témának megfelelő hely a villanyszerelő szakmai fórumon.


Épületfelügyelet KNX rendszerrel
Épületfelügyelet KNX rendszer nélkül
A modern épületek elengedhetetlen feltétele az intelligens épületfelügyeleti rendszerek. A villanyszerelő fórum ezen szekciójában megtalálható az EIB KNX rendszerekkel kapcsolatos témák, mellett más gyártókkal foglalkozó beszélgetések. Egyfajta magyarországi EIB fórum funkciója is helye kapott a villanyszerelő szakmai fórum kiemelt helyén. A modern villanyszerelési feladatok jövője és jelenje ezen technikák megismerése, hogy ha egy villanyszerelő szakember egy modern okos ház kialakítására kap felhívást akkor hasznos tudással gyarapodjon a témában.


Szakmai továbbképzések
A villamos szakemberek továbbképzésével foglalkozó témák.


Villanyszerelő fórum üzleti negyed
A villanyszerelő szakmai fórumon megengedett a regisztrált tagoknak, hogy saját szolgáltatásukat, vállalkozásukat reklámozzák. Ennek a megfelelő helye az üzleti negyed a villanyszerelő fórumon.


Villanyszerelő fórum teszt központ
A villanyszerelő szakmai fórum fejlődésének fontos szakasza a teszt központ létrehozása, melynek segítségével a kezdő villanyszerelők, villanyszerelés iránt érdeklődök, de még a komoly szakmai múlttal rendelkező villamos szakemberek is megtalálják a megfelelő szintű teszteket. A villanyszerelő fórum teszt központ nagy előnye, hogy a felhasználók is tölthetnek fel teszteket ezzel is hozzájárulva a közös tudás bővítéséhez.


Villanyszerelő szakmai fórum tudásbázis
A villanyszerelő szakmai fórumon az idő folyamán egyre több hasznos tudnivaló gyűlik össze. A fórum jellegből adódóan sokszor az alapvető információk nehezebben találhatóak meg, persze a beépített különböző keresőfunkciók igyekeznek ebben segíteni. A rendezettebb tudásanyag elérése érdekében létrehoztuk a tudásbázist, melynek létrehozásában szintén a fórum közössége segédkezik.

Villanyszerelõ fórum szabályzat - Kezdő fórumozók figyelmébe! - Közlemények

Privát üzenet funkció nem szakmai kérdések megválaszolására van fenntartva!