Aggregátorok, generátorok, kis erőművek, működése, javítása.

Indította 980POWER, 2017. január 12., 20:51:08 DÉLUTÁN

Előző téma - Következő téma

980POWER

A témában szeretnék egy kicsit szelésebkörű tájékozottságot szerezni!

Van saját aggregátorom is illetve a munkámból adódóan szoktam az áramszünetek esetén úgymond "aggregátorozni" az-az felügyelni rá.
Régóta érdekel az elektromos áram előállításának az a módja ami vízerővel történik.
Villanyszerelőként természetesen belülről is érdekelnek a gépek, de a vezérlésével nem vagyok tisztában még.
Ma pedig az történt, hogy egy aggregátort hoztak javításra hozzám, nem mondtam nemet kíváncsiságból. Hiba tünete, hogy a fázisok közt 51 voltos feszültséget tudtam mérni. 3 fázisú a gép. Szét borítottam és az a gond, (feltehetően) hogy a forgórész gerjesztőtekercsének a szénkeféi közül az egyik elkopott annyira, hogy nem érintkezik rendesen a csúszógyűrűvel, ezzel ellentétben a másik szénkefe szinte használatlan, mert még a teljes felülete nem vette fel a gyűrű ívét. Találkozott valaki ilyen egyenetlen kopással? A gyűrűk sima felületűek, az aggregátor pedig kb. ha 20 órát ment vagy még annyit se. Ez amolyan kínai aggregátor, nekem is ilyen van, csak más a neve, de szerintem kompatibilisek egymással (ránézésre).
A második kép egy erőmű a Kisrábán.

980POWER

Tovább menve a témában: Tehát a generátorok a forgó mozgásból állítanak elő elektromos energiát. Forgó mozgást többfelé módon is nyerhetünk víztől a szélig, de most jelen esetben egy benzinmotor a forrása, aminek a fordulatszáma be van előre állítva, hogy a frekvencia állandó legyen, ha nő az áramfelvétel vele aranyosan nő az üzemanyag bejuttatás is és a nyomaték, de fordulatszám elvileg nem változik. Fordítva pedig ennek ellenkezőleg. (Valóban persze ingadozik a fordulat és a frekvencia is, de beáll az eredetileg beállítottra)

Forgórész és állórész a két fő alkatrésze.
  Forgórész: tekercseiben mind a két oldalon találtam egy állandó mágnest. Az autógenerátorban nincs mágnes, feltételezem, hogy azért mert az autónál a gyújtás ráadásával az akkumulátorról kap megfelelő egyenáramot a gerjesztéshez, ezek a generátorok pedig nem rendelkeznek aksival, így a gerjesztést a mágnesek kezdik meg.
   Állórész: jelen esetben 3 fázisú a 3 tekercs csillagpontba kötve és 4 vezetékkel kivezetve, ezeket nevezhetjük a fő tekercseknek is, de ez mellet még van egy másik tekercs, aminek 2 vezeték kivezetése van egy egyenirányítóra kötve, ami 12 Voltos egyenáramot biztosít, ez amolyan opcionális rész lehet, illetve van még 3 másik tekercs (nem biztos hogy három) 4 vezeték kivezetéssel amelyek belemennek egy gyantával beöntött alkatrészbe (egyenirányító és feszültség szabályozó, ezt nem tudom, erre valaki kitérhetne részletesebben). Ebből az alkatrészből ki jön 2 vezeték a szénkefékre, amik egyenáramot juttatnak a forgórész tekercseire és így -gondolom-, átveszik a mágnesek szerepét már egyfajta szabályozott formában (erről is írhatna valaki részletesebben)

Sajnos gyakorlatban nem igazán volt eddig szerencsém a generáltorok megismeréséhez, de most viszont érdekelnek.

980POWER

Most ott tartok, hogy megcsiszoltam a csúszógyűrűket mert némi fekete elszíneződést találtam a felületükön. A kopott szénkefét kicseréltem egy eredeti orosz fúrógép szénkeféjére (ez volt méretben a legközelebbi és ezt csiszoltam méretre) és összeraktam. Működik feszültségek rendben, de valami büdös rajt, égett szag, nem jövök rá mi lehet. Szúrós égett műanyag szag, füst nincs, tekercs szigetelő lakjanak lenne szaga? Mit mérjek? Itt megakadtam. Szigetelési ellenállást mérnék, csak nincs mivel.

Simon Endre

A finomcsiszolás a megfelelő karbantartási mód (400-as lakkpapírral ha egyálltalán szükséges) még inkább a polirozás a kívánatos, de ehhez csak szétszerelt forgórésszel adódik mód. A megfelelő anyag és eszköz kifejezetten csak polirozásra szolgáló lehet a poliranyag maradékát is le kell törölni. Az álltalad eltávolított "bevonat" a csúszógyürü kenését bíztosító használattól kelettkezett grafitréteg volt ami a karcokban és ívkopásokban bennmaradt, nem kell eltávolítani. A szénkefecsere csak tényleges kopottságnál indokolt és feltétele nem csak a méretazonosság hanem az azonos keménység is (papírpróba.) A különös szag a kefe bejáródás következménye a csúszógyőrüről ég le a rézoxid, rézszulfát némi szerves anyag kiséretében, hosszan mellőzött kommutátoros gépek is ezt a kefebűzt árasszák. Ha a csiszolás érinti a lakkozást is az is sajátos szagot áraszt mer annak pora ég a keferésben.