Mikrohullámú internet

Indította exchange, 2013. december 23., 20:45:54 DÉLUTÁN

Előző téma - Következő téma

exchange

Van-e valakinek ilyen típusú netje? Neki milyen neki is hol van hol nincs?

Nekünk akárhányszor kijöttek mindig ugyanazt mondták, Útban van neki a szomszéd fűzfája. Szerintetek ez mennyire jogos érv?
Szolgáltató mindig arra a fára hivatkozik, elejin még csak 1 méter magasan volt az antenna árborcon (az árborc magassága 5 méter) Kértük hogy tegyék feljebb, ők mondták hogy majd a padláson szétvágják a rudat, majd úgy felteszik a tetejére majd a padláson visszahegesztik, számomra ez érdekes volt, száraz szarufák mellet csúnya dolog hegeszteni, vágni. aztán áthívtuk az egyik ismerősünk ő kicsavarta a két bilincset visszahúzta a tetőn és úgy tette fel a tetejére na akkor működött egész jól mostanság megint hasonló hiba van. Viszont a jelszint többnyire 10/6 tehát gyanús.
Másik eset mikor kapcsolnám be a gépet, és levág mint a mért oldalú és a méretlen kismegszakító na mondom jó, visszakapcsolás után a gép elindul a net nem mondom akkor megvan a hiba, hívjuk a "Szolgáltatót" elmondom mi a gond, kijönnek és ilyen szép hanggal: "Hányszor kell még elmondanunk hogy ez itt a fűzfa miatt nem fog működni"mondom ok csak nem az a gond. na akkor bejön és csinál egy fél másodperces szerelést cseréli a tápot, azt mondja: ez csuda hogy idáig bírta kérdem és mennyi lesz az új táp ára? ők: "majd küldjük a csekket" majd elviharoznak, nekem meg otthagynak egy óra hossza rend csinálást, mert a tápcserével a összes kábelt kirántják.

Volt szomszédunknak ugyanilyen netje van kérdem tőlük hogy nekik mi van, azt mondják hogy nekik is a fára fogták de ők kibírták vágatni mert hogy közel is volt a házfalhoz, kivágja a szomszédjuk csak nincs net kimennek felmegy a tetőre majd közlő most a két utcával arrébb lévő fa miatt nem jó.

legfőbb érdekesség hogy van hogy több hétig semmi probléma, majd van hogy naponta többször is és többnyire este fele

Sajnos nagyon kihasználják a városunk helyzetét hogy csak egy kábelszolgáltató (mert valahogy másik ide nem akar jönni/vagy nem akarják hogy jöjjön) van alternatívaként de az meg olyan árat kér hogy szinte megfizethetetlen, mobilnettel meg semmire se megyek, főleg hogy a telefonom is épp hogy van térerő, mert állítólag leveri a vályogfal, érdekes a régi fekete fehér antennás alkatel telóval semmi baj nem volt majdnem max térerő volt rajta.

szmihaly

Nekem ilyen volt vagy 5 évig. A lényeg, hogy a mikronak szabad rálátás kell az adóra,úgy hogy az időjárási viszonyokat figyelembe véve,ne tudjon semmi belibegni eléje. A régebbi fajtájú mikro az 2.5GHz volt, az új 5GHz.az újabb stabilabb. Még egy lényeg, hogy a mikrofej UTP kábel szabad erén kapja a tápfeszt, ezért nem lehet akármilyen hosszú a fesz esés miatt,mert instabillá válik a működése. Nekem kint volt a táp a szabad ég alatt, állandóan feszültség alatt egy vízmentes dobozban,kb 4-5 méterre a mirofejtől,onnan befelé a lakásba lehet az UTP már akár 50 méter is  :D, és még a legnagyobb zúzmarás ködben is stabilan ment a net, a távolság kb 2.5 km volt légvonalban.

Szirty

Helló exchange!

Idézetet írta: exchange Dátum 2013. december 23., 20:45:54 DÉLUTÁN
Van-e valakinek ilyen típusú netje? Neki milyen neki is hol van hol nincs?

Cégnél van ilyen. Valóban nem lehet semmi a két antenna között, lombkorona sem, ahogy szmihaly íta szabad rálátás kell.
Nekünk is voltak gondjaink a fákkal. Sajnos ez ilyen.
Ezért végnél csak ott használunk vezeték nélküli hálózatot, ahol indokolt (ideiglenes állomás van, vagy nem oldható meg a vezeték kiépítése vagy fontos a mobilitás).

exchange

Köszönöm a válaszokat.
A eszköz 5GHz (NanoStation5), a Adóállomás 5,25 GHZ (azt is látom le lestem a szerelőktől a jelszót :D) az adó légvonalban 1,5 Km-re van.
Kicsit az a szolgáltató lekezelő hangnem se tetszett.
Viszont amit szmihaly írt a kábelhoszáról az érdekes Köszönöm az infót., akkor lehet hogy tényleg az is akkor közrejátszik. Nekem azt betették a szobába a tápot, tehát kb 20m a kábel.
Úgyhogy lehet hogy feltesszük a padlásra, csak kell konnektor oda is akkor, amin már egy ideje gondolkozok hogy kellene. Méghozzá IP44-es védelemmel minimum. Külön szabad ég alá nem akarom, mert itt is előfordult hogy kikellet húzni és visszadugni mert egyszerűen nem akart működni, és azért télen ezt eljátszani a tetőn nem hiszem hogy szerencsés.

szmihaly

IdézKicsit az a szolgáltató lekezelő hangnem se tetszett.

Hááát igen! Vannak olyanok akik azthiszik magukról, hogy ők az atyaúristen  :D

Ha a tápot felteszed a padlásra, akkor vagy elvágod az UTP-t. és az "eredeti" dugó szinsorrendnek megfelelően, megfelelő szinsorrendbe rá krimpelsz 1-1 dugót, vagy a táp és a mikró közti szakaszba rakol egy szabványos"egyenes" UTP kábelt.

exchange

Rendben köszönöm a válaszokat!
Amúgy ma is többször megállt pedig a jel szerint 10/5 volt és mégis semmi most 10/4-el működik.