Amperbővítés

Indította Skatona, 2016. június 15., 11:18:55 DÉLELŐTT

Előző téma - Következő téma

Skatona

Üdvözletem!

Segítséget szeretnék kérni. Nem rég vettem házat, ahol egy 10 A-es órám van. Ezt szeretném bővíteni 32 A-re 1 fázissal. Egy regisztrált villanyszerelő kijött, megnézte az állapotot. Telefonon beszéltünk, mert még nem lakom ott, és annyit mondtak nekem, hogy gond nélkül megoldható a amper bővítése 32-re. Erre pár héttel később kijött nekem egy árajánlat legalább 300 ezer ft-os munkálatokról, ami elvégzése után megkaphatom az alanyi jogon járó 32 A-t. Sajnos jóhiszemű voltam, és mivel nem kaptam sokáig más tanácsot, belementem a dologba és aláírtam a szerződést. A szolgáltató már küldött is díjbekérőt az ajánlat egy részéről, amit be is fizettem. Aztán mikor szóltak, hogy jönnének dolgozni, akkor az egyik szerelő azt mondta, hogy kerítésbontás lesz, meg földmunka. A kerítésbontásról szó sem volt korábban, és nem is adtam arra engedélyt, hogy szét verjék nekem. De a lényeg nem is ez, hanem, hogy egy másik regisztrált szerelő is megnézte, és ő szerint viszont minden műszaki feltétel megvan a 32 A-hez, vagyis az árajánlatból semmilyen munkálatra nincs szükség. Ez ügyben már írtam a vállalkozónak, hogy álljanak le, a szolgáltatónak is írtam, hogy módosítani szeretném a szerződést és nem kérem a munkálatokat. Ilyen esetben mire számíthatok? Amit a szolgáltatónak eddig befizettem, azt visszakapom??

Köszönöm

balzsi

Skatona, a hozzászólásod végén feltett kérdésekre nem tudom a választ, de a befizetett összeg visszakérésével kapcsolatban nem vagyok túl optimista. A munkatársam is 16A-ról szerette volna bővíteni az alanyi jogon járó 32A-re a hálózatát, viszont a szolgáltató szakembere elvetette ennek a lehetőségét, mivel nem megfelelőek a műszaki feltételek a 32A-nak. Mielőtt lemondanád a beruházást, ajánlom a regisztrált szerelő mellett a szolgáltató szakemberét is megkérdezni.

rabszolga

Idézetet írta: Skatona Dátum 2016. június 15., 11:18:55 DÉLELŐTT
Üdvözletem!

Ilyen esetben mire számíthatok? Amit a szolgáltatónak eddig befizettem, azt visszakapom??

Köszönöm
Milyen terület? (EON-ÉMÁSZ-ELMŰ-DÉMÁSZ?) Kivel szerződtél???

Skatona

Szia!

Démász területén vagyok, velük szerződtem.


Üdv