TT rendszer kialakítása

Indította bala, 2019. január 30., 20:04:02 DÉLUTÁN

Előző téma - Következő téma

bala

Üdvözlök minden kedves fórumozót!
Adott egy templom, légvezetékes, 3 fázisú bekötéssel. A főelosztótól, a PEN vezető szétválasztási pontjától 60 méterre található egy fém elosztószekrény (a templom másik végén), ahová 4 vezeték fut be: 3 fázis és N. Érintésvédelmi felülvizsgálaton kifogásolták, hogy a szekrény, és a benne lévő dugaljak nincsenek földelve.
Ötödik vezeték (PE) kiépítése a főelosztó és az említett szekrény között nem megoldható. (persze ez nem igaz, minden megoldható, de senki sem szeretné a frissen tatarozott falakat szétszedni, ami érthető). Így arra gondoltam, hogy részben TT rendszert alakítanék ki. Így a szekrényt és a dugaljak védőérintkezőjét összekötném egy PE sínen és ott helyben leföldelném. A főelosztó szekrénybe pedig szerelnék ÁVK-t, mint kioldószervet. Lényegében egy TN-S és TT hibrid hálózat. Ismereteim szerint ez a megoldás érintésvédelmileg nem kifogásolható. Jól gondolom?

980POWER

Mekkora a keresztmetszete a N vezetőnek ami az alelosztóhoz érkezik és milyen anyagú?

bala

 4-es réz. PEN vezetőnek nem használhatom, ha arra gondolsz.

Sztrogoff

Bocs, nem jól gondolod. A régi magyar szabványokban tiltották a TN és a TT egy tápponton alkalmazását (később TN-t engedtek egyedi biztonsági intézkedések mellett (a nullázás belső feltételeinek hívják ezeket), és ezeket az előírásokat általában a szolgáltatók átvették belső előírásokba. Amiről beszélek, az a 2015-ös Regszer jegyzetben így szerepel: Ugyanarra a táppontra (transzformátorra) kapcsolt hálózaton tilos egyidejűleg nullázást és nullázás nélküli védőföldelést létesíteni. A 2019-es jegyzetben meg már nincsen Műszaki alapok című fejezet.
Mivel a magyarázat szerint a TT fogyasztó okozhat veszélyt a TN fogyasztókra, tehát:
- TT hálózaton TN alkalmazható egyedi biztonsági intézkedések mellett
- TN hálózaton TT akkor lenne alkalmazható, ha az előző bajusz alatti egyedi biztonsági intézkedéseket minden TN fogyasztónál végrehajtják

bala

Köszönöm a választ és a magyarázatot is! Akkor így marad a PE vezető kiépítése.

bala

Idézetet írta: Sztrogoff Dátum 2019. január 30., 23:49:31 DÉLUTÁN
Mivel a magyarázat szerint a TT fogyasztó okozhat veszélyt a TN fogyasztókra, tehát: ...
Gondolkoztam ezen, pontosan mi okozhat veszélyt? A testzárlatos TT fogyasztó föld felé folyó hibaárama nem csak a trafó földelt csillagpontja felé folyhat, hanem egy "könnyebb utat találva" a TN-S rész PE földelőszondája felé is, ami megemelheti a PE vezető potenciálját? Ilyesmit tudok elképzelni.

nyaki

Itt nem az ÁVK utáni testzárlattal van baj (mert azt a helyi ÁVK megoldja és az a 30mA nem fog semmit megemelni, bár kétségtelenül az áramcsapott delikvens nem fog neki örülni), hanem az ÁVK előtti 4mm2-es PEN-nek kikiáltott vezetőn, zárlat esetén fellépő feszültségemelkedéssel, mely feszültség egyesekre veszélyes lehet úgy, hogy közben az ÁVK nem is fog működni.
A kicsi keresztmetszet miatt, a PEN bontása szabványosan nem lehetséges, azonban ha mindenképpen vezetékcsere nélkül akarsz életveszélyt csökkentve táplálni, úgy kénytelen vagy mégis összekötni a kinevezett PEN-t a helyi földeléssel és ide bekötni minden egyéb, az EPH-ba kötelezően bekötendő dolgokat. Ezzel viszont kockára teszed a PEN vezetőd épségét, mert a hálózat PEN vezetőjén fellépő zárlati áram egy része, a helyi földelőd felé fog folyni és a 4mm2 nem feltétlen fogja ezt tolerálni. Ha pedig hozzáveszem, hogy azon a templomon még villámvédelem is van,.... na ezt már akkor tényleg ne is bolygassuk.
Ez így egy lutri lesz, de hát... bátraké a szerencse.

bala

Üdv!
Szó nincs arról, hogy így akarom megoldani! Ki lesz építve PE vezető. Pusztán kíváncsiságból kérdeztem meg.

Sztrogoff

Idézetet írta: bala Dátum 2019. február 01., 12:39:28 DÉLUTÁN
Gondolkoztam ezen, pontosan mi okozhat veszélyt?
Védőföldeléses körzetben talán kissé nagyvonalúan mindig elhanyagoljuk azt, mi történik a transzformátor földelésénél. A fogyasztó érintésvédelme lehet kifogástalanul méretezett, így nála a túláramvédelem és a földelési ellenállás összhangja miatt ugye szélső esetben lehet 49 V feszültségemelkedés a zárlatos készülék testén tartósan. Ez az áram, ami a fogyasztó földelésén "megy be" a bolygóba, a transzformátor földelésén "jön ki", amely földelésnek nagyságát viszont nem a fogyasztónál fellépő földzárlati áramtól tesszük függővé - ha ez éppen kétszer akkora lenne, mint ami a fogyasztónál van, akkor a csillagponti feszültségemelkedés 98 V lenne. TN körzetben viszont ez az emelkedés gyakorlatilag minden fogyasztó minden védővezetős készülékének testén megjelenik, ami megengedhetetlen.

Mellékesen megjegyezve, ezért is van, hogy TT körzetben a nullavezetőt üzemi vezetőnek kellett tekinteni. Ami persze ma is így van, a -364 szabványok szerinti elnevezéssel aktív vezető, csak régen a TN körzetben is nullavezetőnek hívtuk azt, aminek ma PEN a neve.