Hamis próféták : Gázmágnes-Ionkazán-Kavitációs kazán

Indította Könyves Kálmán, 2013. november 23., 21:04:14 DÉLUTÁN

Előző téma - Következő téma

Könyves Kálmán

Gázmágnes

Egyre több, energia-megtakarításra szolgáló, mágnesekkel működő készülékekkel találkozunk a magyar piacon is, amelyeket a tüzelőanyag- vagy üzemanyag-vezetékekre kel felerősíteni vagy felszerelni. Az állandó mágnesekkel állítólag akár 20% földgáz, benzin vagy olaj is megtakarítható. Az ajánlattevők ennek során vevői referenciákkal, szabadalmakkal és tanúsítványokkal reklámozzák termékeiket, többször jól ismert intézményekre is hivatkozva igazolásul. Ezeknek a mágneseknek oly módon kell(ene) a tüzelőanyag molekuláit befolyásolniuk, hogy az atomok közötti kötések gyengüljenek. Ezáltal javuljon a tüzelőanyag átalakulása és egy bizonyos üzemanyag-mennyiség elégetéséből akár 20%-kal több energia szabaduljon fel.



Ionkazán

A ,,legtöbb fűtésnél a tapasztalatok szerint gazdaságosabb", ez a megállapítás olvasható valamennyi forgalmazó honlapján. A valóságban nem létezik ettől drágább fűtési megoldás. Nem létező, többletenergiát termelő ionizációs fizikai folyamattal magyarázott alacsony energiafogyasztásról regélnek a forgalmazók. Félrevezető reklámszövegek: pl. nem szükséges kémény! Valóban, viszont villamos hálózatbővítés 3 fázisra szükséges lehet, ennek költségeiről hallgatnak a forgalmazók.



Kavitációs kazán

A kavitációt mesterségesen, céltudatosan idézik elő ezekben a gépekben: speciálisan kialakított víztérben villanymotorral forgatnak furatokkal ellátott ,,kavitációs testet" (gyűrűt, dobot, tárcsát), a képződő, majd összeroppanó kavitációs gőzbuborékokból keletkező hő felmelegíti a vizet – vagyis a villamos árammal végzett mechanikai munkát alakítják hővé. Ez eddig teljesen rendben is volna (bár kétszeres energiaátalakítás = kétszeres veszteség), ha feltalálóik-gyártóik-forgalmazóik-telepítőik nem állítanák magabiztosan és nagy hangon, hogy a keletkező hőenergia többszöröse a befektetett villamos energiának, ami viszont abszolút képtelenség, teljesen ellentmond az energiamegmaradás alaptörvényének!


http://vgfszaklap.hu/sajtoanyag/hamis-profetak

nyaki

Nincs ezen mit csodálkozni, hiszen a 21.század pont a csodákról és a (r)evolúcióról szól, illetve az emberekben nagyon nagy a változás iránti vágy, amit egyes üzletágak maximálisan ki is aknáznak. Ettől függetlenül bizonyosan létezik olyan energiaforrás, ami az emberiség javát szolgálná, de mi halandó gój népség mit sem tudhatunk erről. :-\

nova

Hát igen látszik jön a fűtési szezon.  ;) Amúgy a googleban is rákeresve a címben szereplő szavakra szinte mindegyik cikk arról szól, hogy ezek a fűtési rendszerek nem hozzák meg a várt energia megtakarítást.
Villanyszerelõ fórum szabályzat - Kezdő fórumozók figyelmébe! - Közlemények

Privát üzenet funkció nem szakmai kérdések megválaszolására van fenntartva!

Szirty

Üdv nova!

Idézetet írta: nova Dátum 2013. november 24., 09:48:17 DÉLELŐTT
Hát igen látszik jön a fűtési szezon.  ;) Amúgy a googleban is rákeresve a címben szereplő szavakra szinte mindegyik cikk arról szól, hogy ezek a fűtési rendszerek nem hozzák meg a várt energia megtakarítást.

Vajon miért? :-)
Nálunk a kemence gáz fűtésű. havonta sok millió Ft gázszámlával. Több száz gáz égővel. Száz méteres kemencével.
És ilyen mágnesgyűrűs ember megtalálta a céget, hogy ha veszün mágnesgyűrűket, (darabja 20e Ft) akkor csökken a gáz számla. Nagyon tenyérbemászóan levakarhatatlanul nyomulós volt. Ezért felajánlottuk neki, hogy tegyünk egy nagy mágnesgyűrűt a betáp gázvezetékre.
Hát azt nem lehet, mert a gyűrűket a felhasználáshoz közel kell elhelyezni. Tehát nem egy gyűrűt kell vennünk, hanem több százat.
Felajánlottuk neki, hogy az is rendben van, egyszerűen felszereljük a több száz gyűrűt, hagyjuk üzemelni 2 hónapig a kemencét és ha a fogyasztás valóban, mérhetően csökken az ígért mértékben, akkor minden ki lesz fizetve, ha nem csökken, akkor nincs pénz és viheti a gyűrűit isten hírével.

Nem vállalta. Lelépett és sose hallottunk róla többet.