fogyasztásmérő 170 méterre a közművesített utcától

Indította Geza, 2017. november 15., 23:19:54 DÉLUTÁN

Előző téma - Következő téma

Geza

Sziasztok!

Ártatlan "szenvedő félként" mint osztatlan közöstulajdonos abban a helyzetben találtam magam, hogy a kb. 150 méter hosszú telek felosztásra került és az én ingatlan részem arra a telekrészre került amelyiknek nincs közvetlen közművesített utca mellett így a már új, szomszéd telken keresztül kapom most az áramot légvezetéken.

(1976 óta lakunk itt és azóta van főmérő óránk, 150 méter hosszú légivezetéken összekötve a másik utcával.)

A probléma az, hogy a légvezeték oszlopai útban vannak a másik telek tulajdonosának és ezért felajánlotta, hogy áthelyezteti a légvezetéket földi vezetékre, de azt mondta, hogy mivel a villanyórának 10 méteren belül kell lenni a kerítéstől így le kell mondanom a házamban lévő villanyóráról és több száz métert kell majd gyalogolnom minden alkalommal ha a a villanyórát le akarom olvasni, vigyázni rá pedig így nem is fogk tudni.

Az első kérdésem az lenne, hogy vannak olyan körülmények amikor az ELMŰ beleegyezik abba, hogy 170 méter hosszú méretlen földi vezetéken kapja a fogyasztó az áramot?

A másik kérdésem pedig az, hogy számokban kifejezve mit jelent az, ha 170 méter hosszú méretlen vezetéken kapom az áramot? A nem szakértő szomszédom rebegett valamit, hogy ráfogok fázni, mert ilyen hosszú vezetéken a feszültség is csökkenni fog és emiatt nagyobb lesz a villanyszámlám is. Ebből mennyi igaz és milyen mértékben?

Mit kellene vagy mit kellett volna másképp csinálnom, hogy megmaradjon nekem a villanyóra a saját házamnál?

980POWER

Ezt nem értem, mi az a 10 méterre a kerítéstől és akinek nincs kerítése? Ilyen nincs szerintem egyik szolgáltatói előírásba sem. Ma láttam magán területen megy az "utcai légvezeték" is, ez amúgy nem ritka, mert valahol több magánteleken belül vannak közművek elvezetve és jogai is vannak a szolgáltatónak ezekhez. A földkábeles megoldást semmilyen formában nem támogatnám úgy, hogy az egynél több telekhatárvonalat keresztezzen, vagyis közterület és magánterület közös vonala rendben a többi túl sok kockázatot rejthet későbbi megrongálódás vagy egyéb károsodás esetleg megcsapolás.


Terveztetés térképre vételezés és kivitelezés.
Ha van vezérelt és mondjuk 3 fázis nappali esetleg magasabb amperrel, azért 150 méteren egy új mérőhely kialakítással nem aprópénz. És ha mondjuk a keresztmetszetek miatt áramváltós kell... Ez utóbbi szélsőséges, de milliós tétel.

Geza

Tehát a "nem támogatnám" alatt úgy értetted, hogy az ELMŰ sem menne bele? A megcsapolás lehetőséget értem, de nem úgy néz ki, hogy ez egyhamar valószínű lenne.

Azt elfelejtettem megírni, hogy a közművesített teleknek is ugyanaz a tulajdonosa mint annak amin közösen osztozunk. A közművesített telken társasházat épít mert kivitelező, a közös teleknek a saját részén pedig néhány évig csak építőanyagokat fog tárolni meg egy két munkagépet üzemeltetni. Tehát neki ez inkább csak anyag költségbe van mint anyag és munka mivel a saját emberei csinálják az összes munkát. (persze őket is meg kell fizetnie, de gondolom ez mégis más nagyságrend mintha egy külső vállalkozóval csináltatná.) Szóval szerintem 3 fázis biztosan lesz, és szerintem 32A is a gépek miatt. De persze az én házamhoz lejövő kábelről most special nem tudok semmit, de rá fogok kérdezni.

980POWER

Az ELMŰ mindenbe belemegy ami szabványos és az ő egyéb szabályainak is megfelel. A javaslatom annyi lenne, hogy a másik érintet féllel mindenképp együtt bemenni egy ELMŰ kirendeltséghez, vinni a jelenlegi szerződést (megvan nekik is csak hát...). Felvázolni mik a szándékok és ők pedig, hogy mik a lehetőségek, így már közelebb van a megoldás.

(Kérnénk beszámolót ha szabad! Nem ELMŰ területen vagyok, kíváncsivá tett, hogy ott hogy megy ez.  :o)

balzsi

Több mint tíz éve köttette be az áramot édesapám a külterületi ingatlanba, kb. 130m volt földkábel hossza.
DÉMÁSZ területen, a trafó alá telepítették a mérőszekrényt, nem engedélyezték az ingatlanhoz helyezni.  :(

980POWER

Az E-on területen mi is építettünk egy ilyesmit, 2 kilométerre volt a vadászház, földút is vezetett ki, de mérőszekrényt a villanyoszlop mellé tettük le. (Ez volt az első mérőhely kialakításom) Jut eszembe, tényleg nálunk is szintén vadászház, a mérő a trafó mellett van egy közeli telepen ( településen kívül) Temetőig légkábel mert odáig már volt kiépítve oszlop viszont innét földkábel megy tovább, valamikor a 2 közt volt a mérőhely, ma már csak egy nagy sorkapocs van benne és lett az oszlopokra még pluszban kábel téve a trafótól.

Fecó

A szolgáltatónak tartania kell a max. 1% feszültségesést, neki kell megtervezni, engedélyeztetni, kiépítenie a méretlen földkábelt. Neki kell megvívni az önkormányzattal, többi közmű-szolgáltatóval (közmű egyeztetés a földmunka miatt) az idegen tulajdonú telkek gazdáival, stb. És ha meghibásodik, javíthatja. Nos, ugye már mindenki számára érthető, miért teszi le közvetlen közel a hálózatához a mérést, és a többi legyen a te problémád. A jó megoldás első körben valóban egyeztetni az illetékes szolgáltatóval. Nem lesz több a számlád a hosszú kábel miatt, de ha mért áramú, és neked kell kifizetni, a pénzed lesz kevesebb :) Egy szerelő a vezeték hossza, anyaga, és az igényelt Amper alapján tud számolni szükséges keresztmetszetet.

bambi

Idézetet írta: Geza Dátum 2017. november 15., 23:19:54 DÉLUTÁN
Sziasztok!

Ártatlan "szenvedő félként" mint osztatlan közöstulajdonos abban a helyzetben találtam magam, hogy a kb. 150 méter hosszú telek felosztásra került és az én ingatlan részem arra a telekrészre került amelyiknek nincs közvetlen közművesített utca mellett így a már új, szomszéd telken keresztül kapom most az áramot légvezetéken.

(1976 óta lakunk itt és azóta van főmérő óránk, 150 méter hosszú légivezetéken összekötve a másik utcával.)

A probléma az, hogy a légvezeték oszlopai útban vannak a másik telek tulajdonosának és ezért felajánlotta, hogy áthelyezteti a légvezetéket földi vezetékre, de azt mondta, hogy mivel a villanyórának 10 méteren belül kell lenni a kerítéstől így le kell mondanom a házamban lévő villanyóráról és több száz métert kell majd gyalogolnom minden alkalommal ha a a villanyórát le akarom olvasni, vigyázni rá pedig így nem is fogk tudni.

Az első kérdésem az lenne, hogy vannak olyan körülmények amikor az ELMŰ beleegyezik abba, hogy 170 méter hosszú méretlen földi vezetéken kapja a fogyasztó az áramot?

A másik kérdésem pedig az, hogy számokban kifejezve mit jelent az, ha 170 méter hosszú méretlen vezetéken kapom az áramot? A nem szakértő szomszédom rebegett valamit, hogy ráfogok fázni, mert ilyen hosszú vezetéken a feszültség is csökkenni fog és emiatt nagyobb lesz a villanyszámlám is. Ebből mennyi igaz és milyen mértékben?

Mit kellene vagy mit kellett volna másképp csinálnom, hogy megmaradjon nekem a villanyóra a saját házamnál?

Szerintem az ELMÜ-t nem érdekli, hogy az órától Te mily távolságra viszed a már mért fővezetéket. AZ ELMÜ azt vizsgálhatja, hogy mennyire lesz kizárólagos felügyeleted alatt a mérőhely, mert probléma esetén csak akkor kérhet számon tőled bármit is. Ezen felül ha valamiért levágja a mérő kismegszakítóját valami, akkor is hozá kell tudnod férni. Ez -szerintem- már szolgalmi jogi kérdés, amelynek tisztázása nélkül nem javaslok semmit, mert behúzhat a csőbe a szomszéd. Abban igazad van, hogy lehet veszteség egy ekkora kábelen, mely a Te számládat terheli. Itt sok megoldás lehet, de a helyszín ismerete nélkül nem lehet korrekt választ adni.

balzsi

Idézetet írta: Geza Dátum 2017. november 15., 23:19:54 DÉLUTÁN
A másik kérdésem pedig az, hogy számokban kifejezve mit jelent az, ha 170 méter hosszú méretlen vezetéken kapom az áramot? A nem szakértő szomszédom rebegett valamit, hogy ráfogok fázni, mert ilyen hosszú vezetéken a feszültség is csökkenni fog és emiatt nagyobb lesz a villanyszámlám is. Ebből mennyi igaz és milyen mértékben?

Ekkora távolságon 10A-es áramfelvételnél NAYY-J 4X25 alumínium földkábel esetén 2%-os a Wattos veszteség. Ez 4X50-es földkábel esetén felére csökken.